Túrmezei Erzsébet

Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában

Ma szeretetből pótvizsgáztam

Tanítóm előtt remegve álltam.
Az első vizsgám én elbuktam, 
A tételt bár kívülről tudtam, 
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.
Szerettem én ki engem szeret, 
Minden jó embert, akit csak lehet, 
De az ellenségemet?! 

Aki rágalmaz, kinevet? 
Ad mindenféle csúfos nevet, 
Gyaláz és megaláz engemet? 

Ilyet nem tudok szeretni: - NEM! 
És ezt húztam ki, ez volt a tételem. 
Hogy ellenségemet is szeressem. 

Szereted? - kérdezte tanárom, 
Az én Mesterem és Megváltóm. 
Nem tudom! - hiába próbálom. 

Szelíden mondta, de erélyesen: 
Pótvizsgára mész! És ha mégsem

Tanulod meg, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel.

A legtöbben ebben buknak el, 
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell. 

De Mesterem tovább tanított, 
Különórára hívott, 
Szeretetével sokat kivívott. 


Mutatta kezén, lábán a sebet, 
Hogy mennyit tehet a szeretet, 
Eltűri a kereszt-szegeket. 

Eltűri a gúnyt, gyalázatot, 
Töviskoronát, nehéz bánatot. 
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Megrendültem egész szívemben.

Hát a szeretet ilyen végtelen? 

Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,

Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret, 
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle, 
Ott volt ellenségem is, 
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle. 

De én szeretettel feleltem, 
S e szeretettel őt megnyertem, 
És a pótvizsgán általmentem. 

Tovább tanulok, tovább megyek. 
Vannak szeretet egyetemek, 
Magasak, mégsem elérhetetlenek. 

Mert más tudományt, sokat tanulhatok, 
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok, 
De ha szeretet nincsen bennem 
Semmi vagyok

Füle Lajos: 

Fényjáték 

A napraforgók nem egymásra néznek, 
egész valójuk feltárják a fénynek, 
mert fényre vágynak és a fényből élnek. 
Nem a virág, a fény tehát a lényeg, 
a napraforgók nem egymásra néznek. 
De jó, hogy tőlük tanulni lehet még! 
Elnézem őket, én is így szeretnék...