A bőség sivársága
Sose látott fejlődésen ment át a technika a kommunikációs eszközök területén. Ennek ellenére az a tapasztalat, hogy gyermekeink nem tudnak megfelelő módon beszélgetni. A házasságok egy része azért bomlik fel, mert a felek elfelejtettek egymással kommunikálni. Hogy miként okoz a kommunikáció hiánya stresszt, ennek megvizsgálásához a „kályhától kell elindulni”.
Először ismertetnem kell a kommunikáció öt szintjét.
- szint: Sablon beszélgetés
Mindenki ismeri ezt a formát. Rohanunk a dolgainkra, s szembe jön egy ismerős:
- Hello! Hogy vagy?
- Kösz, jól!
Ebben a helyzetben megdöbbenne a kérdező, ha elkezdenénk beszélni az egészségünkről, a munkahelyi dolgokról, az utazásról vagy bármi másról. A válasz, hogy jól vagyunk, úgy születik meg, hogy lehet, hogy közben 390 C-os lázunk van, vagy szorongatnak a gondok. Ez esetben a kommunikáció csak látszólagos. - szint: A tények közlése
- Ma szép napunk van. Holnapra a rádió esőt mond.
- Délután fodrászhoz kell mennem.
Olyan tények, amik nem hordoznak semmi személyeset, csupán tényeket közölnek. - szint: Ötletek és vélemények.
Ez az a szint, amikor kezd személyessé válni a beszélgetés:
- Mondd, hogy tetszik az írásom?
- Egész jó, egy-két helyen lehetne gördülékenyebb!
Ennél a szintnél kezdünk kockáztatni, megmutatni valamit az énünkből. - szint: Érzelmek és érzések.
Ez már beszélgetés, bár nagyon szűk területet érint. Még sebezhetőbbekké válunk:
- Mondd, nagyon megszomorítottalak, amikor válasz nélkül hagytalak?
- Igen, nagyon fájt, hogy faképnél hagytál. Arra gondoltam, hogy már nem szeretsz! - szint: Nyílt és őszinte kommunikáció.
Ezen a szinten megszűnik minden álarc, felvett póz, annak mutatkozunk, amik vagyunk. Itt látszik meg az igazi személyiségünk.
Hogyan kapcsolódik mindez a stresszhez? Mindegyikünknek égető szüksége van mély kommunikációra. Egy emberi kapcsolat sem marad meg, ha nincsenek mély beszélgetéseink, ha nem adunk valamit magunkból. Szükségünk van arra, hogy „kibeszéljük magunkból” ami összegyűlt. Ugyanakkor a másiknak szüksége van arra, hogy valaki meghallgassa. Szeretteink sokszor attól szenvednek, hogy nincs aki őszintén odafigyeljen rájuk, amikor szeretnék elmondani azt, ami a szívükön van.
Nem felejtem el egy fiatalasszony szomorú vallomását:
„Régebben, amikor gyermekeim hazajöttek az óvodából, iskolából, tele voltak közölnivalókkal. Mivel sok munkám volt, elküldtem őket, hogy most nem érek rá. Ma már szeretném ha elmondanák, hogy mi történt velük, hogy érzik magukat. Most már nem akarnak beszélni.”
A kommunikációhoz többek között időre van szükség. Ahhoz, hogy mély szintre jussunk, végig kell haladni az egyes lépcsőkön. Ehhez nem elég 5 perc vagy még annyi sem.
Ha meg akarjuk tartani kapcsolatainkat, időt kell fordítani rájuk. El kell döntenünk, hogy a házastárs vagy a televízió, az újság vagy a gyermekek fontosabbak.
Csodálkozunk, hogy a kocsmák mindig tele vannak. Úgy tekintünk rájuk, mint bűnbarlangokra. Elfelejtjük, hogy férjünknek a kocsma, gyermekünknek a nem kívánt barátok, feleségünknek a pletykás szomszédasszonyok adják meg amire szükségük van: ahol beszélhetnek és ahol meghallgatják őket.
Vegyük fel a harcot a konkurenciával!