A filippi-i börtönőr megtér

Pált és Silást egy rideg, nyirkos földalatti börtönbe zárták. Más ember teljesen kétségbe esett volna, de nem így az apostolok. Ahelyett, hogy nyögtek, panaszkodtak volna, énekeltek. Olyan énekeket hallhattak a többi rabok és a börtönőrök is, amelyek Jézust, az Atyát és a Szentlelket dicsőítették. Hát ilyen még nem volt a börtön falai között. Nemsokára csoda történt. Nagy földrengés rázta meg a börtönt, az ajtók megnyíltak, a rabok kezéről és lábáról lehullottak a bilincsek. Felébredt a börtönőr, és látta, hogy az ajtók nyitva vannak. Úgy gondolta, hogy valamennyi rab megszökött. Így őt komoly felelősségre vonás terheli. Úgy döntött, hogy férfiként hal meg. Ezért elővette kardját, hogy öngyilkos legyen. Pál azonban odakiáltott:

• Ne tégy kárt magadban, mert mindnyájan itt vagyunk!

A börtönőr lámpát gyújtott, lement a tömlöcbe, majd Pál és Silás lábához borult. Azt kérdezte tőlük:

• „Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?”
• „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” – válaszolták.

A börtönőr az apostolok magatartásából és beszédéből megismerte Istent is. Pál és Silás sebeit bekötözte, és utána háznépével együtt megkeresztelkedett. Csodálatos változás ment végbe ezeknek az embereknek az életében, kemény szívük megnyílt Isten előtt. Amikor a rabokat gondjaira bízták, még nem gondolta, hogy ezek az emberek Isten üzenetét hozzák el a börtön falai közé. Igaz, amit Pál mondott: Az Isten Igéje nincs bilincsbe verve.

(Csel 10:24-40.)