A hit előtt nincs lehetetlen
"A sok ember miatt azonban nem tudtak odamenni Jézushoz. Ezért felmásztak a tetőre, és onnan eresztették le az ágyat a tömegbe, Jézus elé."
(Luk 5:19)
Volt négy barát. Rengeteg közös élményük volt már. Szerettek másokon segíteni. Megtudták, hogy azon a napon Jézus az ő városukba érkezik. Sőt, már meg is érkezett. A szemfülesek bementek vele a házba, és köréje ültek. Jézus tanított. A hallgatók meg csak jöttek és jöttek. Már nem fértek el a házban. Az ajtón kívül álltak, illetve hallgatták az ablakon keresztül tanításait.
A négy barát is útra kelt. De előbb még tettek egy kanyart. Ismerték azt az embert, aki bénán, tehetetlenül, nyomorék betegen fekszik egy gyékényszőnyegen. Elmentek hozzá. Felnyalábolták, és elindultak a ház felé. Már messziről látták a tömeget. Letették a földre a bénát, aztán körbejárták a házat. Hogyan lehetne ide bejutni? Hogyan lehetne Jézus közelébe férkőzni?
A ház hátsó falánál lépcső vezetett a lapostetőre. Ott fenn a tetőn szoktak különféle dolgokat szárítani a ház lakói. Barátaink felmentek. Körülnéztek. Mi lenne, ha…? És felragyogott a szemük.
Óvatosan újra felnyalábolták betegüket, és nagy nehezen felértek vele a tetőre. Letették. Aztán kezdték félredobálni a száradó anyagokat, aztán az agyagtetőhöz értek, és kezdték megbontani azt.
Jézus éppen ott ült középen. Mellette „a nagyon fontos” hallgatóság.
Egyszer csak kezd a nyakukba hullani a szemét, a száraz gallyak, az agyag. Önkéntelenül is félrehúzódnak.
Azok ott fenn lenéznek.
Rendben! Ekkora hely elég lesz.
Újra összenyalábolják a beteget, és ágyastul – egy kötél segítségével – leeresztik középre.
Mindenki elnémul.
Halálos csend!
A beteg leérkezik.
Azok ott fönn ragyognak a boldogságtól. SIKERÜLT!
Jézus rájuk nézett.
Látva a szemükben a hit fényét... feloldozta a beteget lelki és testi megkötözöttségéből.
Ilyen a mi Istenünk. Képes megszabadítani, feloldozni, meggyógyítani.
De ez a történet most RÓLAD szól! Készen vagy-e ekkora áldozatra? Látsz-e magad körül tehetetlen, bűnben és betegségben vergődő embereket? Próbálsz-e néha nemcsak magadra gondolni? Mikor vittél utoljára valakit Jézushoz? Mertél-e megtenni az életedben értelmetlennek tűnő vagy lehetetlen dolgokat, mert erősen hittél a megoldásban?
Jézus ma hív, hogy legyél TE az egyike a négy barátnak. Hív, hogy legyél TE a barátja egy szerencsétlennek. Hogy legyél ma TE az, aki hozzá vezet egy embert.
Kezdd el ma! Hidd, hogy Isten segíteni fog!
És akkor a te szemedben is fény csillan!