A jó Pásztor

Az evangélium szolgái 113-121

A lelkészek

    A JÓ PÁSZTOR
  
  Krisztus, minden lelkész példaképe, pásztorhoz hasonlítja magát: "Én vagyok a jó pásztor - jelenti ki -, a jó pásztor életét adja a juhokért... Én vagyok
  a jó pásztor, ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim. Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért." (Jn. 10:11, 14-15)
  Ahogy a földi pásztor ismeri juhait, úgy ismeri az isteni pásztor is az egész világon szétszórt nyáját. "Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten." (Ezék. 34:31)
  Az elveszett juh példázatában a pásztor elmegy, hogy egyetlen juhot megkeressen. Amikor felfedezi, hogy hiányzik egy juh, nem tekint gondtalanul a biztonságba helyezett nyájra, és nem mondja: kilencvenkilenc juhom megvan, túl nagy fáradságba kerülne az elveszett megkeresése. Majd ha visszajön, kinyitom az akol ajtaját és beeresztem! Nem, hanem amint a pásztor ezt az egyetlen juhot elveszíti, szomorúság és aggodalom tölti el a szívét. Otthagyja a kilencvenkilencet az akolban, és elmegy, hogy az elveszettet megkeresse. Bármilyen sötét és viharos az éjszaka, veszélyes és bizonytalan az út, hosszú és időrabló a keresés, nem pihen meg, amíg meg nem találja.
  Milyen megkönnyebbülés számára az első gyenge kiáltás a távolban!
  A hangot követve megmássza a legmeredekebb sziklát, saját élete veszélyeztetésével lemegy a szakadék legszéléig. Az egyre gyengülő kiáltásokból hallja, hogy báránya nem sokáig tud már kitartani. Amikor megtalálja az eltévedtet, talán megparancsolja neki, hogy kövesse őt? Megfenyegeti
  
  vagy elveri, vagy maga előtt űzi, miközben a kellemetlenségre és aggodalomra gondol, amelyet miatta elviselt? Nem! A kimerült juhot vállára veszi, és boldog hálaérzéssel, hogy keresése nem volt hiábavaló, visszatér nyájához. Háláját, hogy megtalálta az elveszettet, öröménekben fejezi ki. "És hazamenvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nekik: Örvendezzetek velem, mert megtaláltam a juhomat, amely elveszett."
  Hasonlóképpen egyesül a menny a földdel hálaadásban és örömben, ha a jó pásztor megtalál egy elveszett bűnöst. "Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre." (Lk. 15:6-7)
  A Főpásztornak segédpásztorai vannak, akikre a juhok és bárányok gondozását bízza. Az első, amit Krisztus Péterre bízott, amikor pásztori hivatalába visszahelyezte, az volt, hogy legeltesse bárányait (Jn. 21:15). Ebben a munkában Péter még kevés tapasztalatot szerzett. Nagy gondosságot, gyengédséget, sok türelmet és kitartást kíván ez a munka. Ez a hivatás a gyermekekért, ifjakért, a hitben fiatalokért végzett szolgálatot jelentette, a tudatlanok tanítását, az Írás magyarázását, és hogy őket Krisztus szolgálatára kiképezze. Péter eddig alkalmatlan volt erre, sőt az ilyen munka fontosságát sem ismerte el.
  Krisztus Péterhez intézett kérdése jelentőségteljes volt. Csak egy feltételhez kötötte a tanítványságot és a szolgálatot. "Szeretsz-e engem?" - kérdezte. Ez a leglényegesebb a szolgálatban. Ha Péter rendelkezett volna az összes képességekkel, Krisztus szeretete nélkül nem lehetett volna az Úr nyájának hűséges pásztora. Az ismeret, jótékonyság, beszélőkészség, hála és buzgalom elősegítik a munkát, azonban ha Krisztus szeretete hiányzik a szívből, akkor a keresztény prédikátor munkája eredménytelen lesz.
  A Genezáret-tónál kapott tanítást Péter élete végéig megőrizte.
  A Szentlélektől indíttatva írja a gyülekezeteknek: "A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, a Krisztus szenvedésének tanúja, a megjelenendő dicsőség részese: legeltessétek az Istennek köztetek levő nyáját, gondot viselvén arra, nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját." (I. Pt. 5:1-4)
  A nyájtól eltévedt juh a leggyámoltalanabb teremtmény. Meg kell keresni, mert egyedül nem talál vissza. Ilyen az Istentől eltévelyedett lélek is, éppolyan gyámoltalan, mint a juh, és ha az isteni szeretet nem lép közbe
  
  megmentéséért, nem tudja megtalálni az Istenhez vezető utat. Mily részvéttel, bánkódással, kitartással kellene a segédpásztornak az elveszett lelkek után mennie! Mily szívesen kellene elviselnie nehézséget és nélkülözést, önmegtagadást!
  Szükségünk van pásztorokra, akik a főpásztor vezetése alatt meg akarják keresni az elveszetteket és eltévedteket. Ez azonban testi kényelmetlenséget és a nyugalom feláldozását jelenti. Megkívánja, hogy gyengéden gondoskodjunk az eltévedtekről, isteni irgalmassággal és türelemmel. Olyan fület kíván, amely részvéttel hallgatja a szívet tépő elbeszéléseket az igazságtalanságról, megalázásról, kétségbeesésről és ínségről.
  Az igazi pásztor megfeledkezik önmagáról. Lemond önmagáról, hogy Istennel munkálkodjék. Az igehirdetés által és az emberek otthonaiban végzett személyes szolgálata közben megismeri szükségleteiket, bánatukat, próbatételeiket, és együttműködve a nagy Teherhordozóval, osztozik szenvedéseikben, vigasztalja őket szomorúságukban, betölti lelki éhségüket, és szívüket megnyeri Istennek. Ebben a munkában mennyei angyalok segítenek Isten szolgájának, oktatják és megvilágosítják az igazságban, amely üdvösségre vezet.
  Munkánkban a személyes erőfeszítések sokkal többet jelentenek, mint gondoljuk. Ennek hiánya miatt sok lélek vész el. Egy lélek is felmérhetetlen értékű: a Golgota megmutatja értékét. A Krisztusnak megnyert lélek segít, hogy mások is megmeneküljenek, és így állandóan növekvő áldást és üdvösséget eredményez.
  
  SZEMÉLYES SZOLGÁLAT
  
  Sok igehirdető túl nagy értéket tulajdonít a prédikálásnak, és túl keveset az igazán egyénenkénti, szívekért végzett munkának. Több személyes munkát kell végeznünk a lelkekért. Az egyes emberekhez krisztusi együttérzéssel kell közelebb kerülnie a prédikátornak, és meg kell kísérelnie, hogy érdeklődésüket felkeltse az örök élet iránt. A szívek olyan kemények lehetnek, mint a letaposott út, s látszólag haszontalan a fáradozás, hogy bemutassuk az embereknek az Üdvözítőt. Azonban ahol a logika csődöt mond, ahol az érvelés erőtlen a meggyőzésre, ott Krisztus szeretete - amely a személyes szolgálatban mutatkozik meg - meglágyítja a kőszívet, hogy az igazság magva gyökeret verhessen.
  Az evangélium szolgálata több mint prédikálás: komoly, személyes
  
  munkát jelent. A földi gyülekezet tévedő férfiakból és nőkből áll, akiket türelmes és fáradságos munkával kell nevelni és képezni, hogy olyan munkát végezzenek, amely elfogadható már itt, a földi életben, és az eljövendő életben dicsőséggel és halhatatlansággal koronázható meg. Lelkigondozókra, hűséges pásztorokra van szükség, akik nem kezelik Isten népét sem hízelgőn, sem keményen, hanem az élet kenyerével táplálják őket - olyan férfiakra, akik naponként tapasztalják a Szentlélek megtérítő erejét, és erős, önzetlen szeretetet éreznek azokért a lelkekért, akikért munkálkodnak.
  A segédpásztorra tapintatos, körültekintő munka vár, hiszen elidegenedéssel, elkeseredettséggel, irigységgel és féltékenységgel találkozik majd
  a gyülekezetben. Krisztus lelkületével kell munkálkodnia, hogy a rendet helyreállítsa. A szószékről és személyes munkája által is lelkiismeretesen figyelmeztessen, kárhoztassa a bűnöket, igyekezzen jóra fordítani a rosszat. Lehet, hogy a csökönyös szív kifogást emel az üzenet ellen, s Isten szolgáját tévesen ítélik meg és bírálják. Ekkor gondoljon arra, hogy
  "a felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességen munkálkodnak." (Jak. 3:17-18)
  Az evangélium szolgájának munkája az, hogy "megvilágosítsa mindeneknek, miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett örök időktől fogva az Istenben" (Ef. 3:9). Ha valaki belekezd ebbe a munkába és a legkevesebb önfeláldozással járó részt választja, megelégedvén a prédikálással, a személyes szolgálatot pedig másra hagyja, akkor munkája nem nyeri el Isten tetszését. A jól végzett személyes munka hiánya miatt lelkek vesznek el
  - akikért Krisztus meghalt. Tévesen fogja fel hivatását az, aki szolgálatba lépett és vonakodik a nyáj legeltetésénél ezt az annyira fontos munkát elvégezni.
  A prédikátornak alkalmas és alkalmatlan időben készen kell lennie arra, hogy a helyzetet kihasználva Isten ügyét előmozdítsa. "Alkalmas időben" - azt jelenti, hogy álljon készen az istentisztelet helyén és idején, valamint akkor, amikor az emberek a vallással kapcsolatos témákról beszélgetnek. Az "alkalmatlan időben" való készenlét pedig azt jelenti, hogy a kandalló mellett, a mezőn, az út mentén, a piacon vagy bárhol, megfelelő formában irányítsa az emberek gondolkodását a Biblia nagy tanításaira, s tapintatos, buzgó lelkülettel hangoztassa Isten követelményeit. Sok ilyen lehetőséget
  
  kihasználatlanul hagyunk, mert azt gondoljuk, hogy alkalmatlan az idő. Azonban ki tudja, milyen hatása lett volna a lelkiismeretre egy bölcs tanácsnak? Meg van írva: "Reggel vesd el a magot, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-e vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind." (Préd. 11:6) A magvető nehéz szívvel veti az igazság magját, és fáradozása néha eredménytelennek látszik. Azonban ha hűséges, akkor meglátja majd munkája gyümölcsét, mert Isten szava így szól: "Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve." (Zsolt. 126:6)
  
  OTTHONOK LÁTOGATÁSA
  
  Amikor a prédikátor a szószékről hirdeti az evangélium üzenetét, munkájának még csak a kezdeténél tart. Ezután jön a személyes munkálkodás. Keresse fel az embereket otthonaikban, beszélgessen és imádkozzon velük komolyan és alázatosan. Vannak családok, akik előtt Isten szavának igazságai ismeretlenek maradnak, ha kegyelmének hirdetői nem keresik fel otthonaikat és nem tárják fel előttük a fölfelé vezető utat. Akik azonban ilyen munkát vállalnak, szívük dobogjon együtt Krisztus szívével.
  Sokat foglal magában ez a parancs: "Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam." (Lk. 14:23) Ha Isten szolgái családonként tanítják az igazságot, és közel kerülnek azokhoz, akikért dolgoznak, akkor Isten - akivel együtt munkálkodnak - lelkierővel ruházza fel őket. Krisztus vezeti őket munkájukban, és olyan szavakat szólnak általa, amelyek mélyen a hallgatók szívébe vésődnek.
  Minden prédikátor előjoga, hogy Pállal együtt mondhassa: "Nem vonogattam magam semmitől, ami hasznos, hogy tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként... az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől... Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát." (Ap. csel. 20:20-21, 27)
  Üdvözítőnk házról házra járt, betegeket gyógyított, vigasztalta a megszomorodottakat, megnyugtatta a szenvedőket és a megvigasztalhatatlanoknak békességet adott. Kisgyermekeket vett karjára, megáldotta őket és a fáradt anyáknak a remény és vigasz szavait szólta. Sohasem csökkenő gyengédséggel és szelídséggel foglalkozott mindenfajta emberi ínséggel és szenvedéssel. Nem önmagáért, hanem másokért munkálkodott. Az Üdvözítő szolgája volt mindenkinek. Az volt az étele és itala, hogy mindazoknak, akikkel érintkezésbe került, reménységet és erőt ajándékozott. És miközben
  
  férfiak és nők hallgatták szavait, amelyek alapjaikban különböztek a hagyományoktól és a rabbik tantételeitől, új reménység éledt szívükben. Tanítása olyan komoly volt, hogy meggyőző erőt kölcsönzött szavainak.
  Prédikátor testvéreim! Személyes munkával közeledjetek az emberekhez, bárhol vannak is! Ismerkedjetek meg velük! Ezt a munkát nem lehet helyettesítéssel elvégezni, kölcsönzött vagy ajándékozott pénzzel nem lehet végrehajtani. A szószékről elhangzott prédikációk nem tudják azt elvégezni. Az evangélista munkája a Szentírás tanítása a családokban, amelyet a prédikációval kell egybekapcsolni. Ha ezt elhanyagolják, a prédikáció is nagymértékben célját veszti.
  Az igazságkeresőknek a kellő időben mondott igékre van szükségük, mert Sátán is beszél hozzájuk a kísértéseken keresztül. Ha ellenállásra találtok a lélekmentési munka közben, ne rettenjetek vissza! Ha munkátokkal látszólag csak kevés jót tudtok tenni, ne bátortalanodjatok el. Folytassátok a munkát, legyetek elővigyázatosak, ismerjétek fel minden időben, hogy beszélni vagy hallgatni kell-e, vigyázzatok a lelkekre úgy, mint akiknek számot kell adniuk, és figyeljetek Sátán terveire, nehogy kötelességeitektől valamiképpen eltérítsen. Ne hagyjátok, hogy a nehézségek elbátortalanítsanak vagy megfélemlítsenek, hanem nézzetek velük szembe bátran, s győzzétek le azokat erős hittel és szilárd elhatározással. Vessétek a magot hitben, bőkezűen.
  Sok függ attól, hogyan viselkedtek azokkal, akiket meglátogattok. Lehet az üdvözlésnél úgy kezet fogni, hogy a bizalmat azonnal megnyerjük, vagy olyan hidegen léphetünk valaki elé, hogy az illető azt gondolja, nincs bennünk együttérzés iránta. Ne viselkedjünk úgy, mintha a szegényekkel való foglalkozás leereszkedés volna számunkra. Az Úr szemében ők értékesek, és ehhez mérten kell velük foglalkozni. Öltözetünk egyszerű legyen, nehogy a szegényeket zavarba hozza a ruházatuk és a miénk közötti különbség, amikor meglátogatjuk őket. A szegényeknek gyakran csak nagyon kevés örömük van, miért ne vigyék Isten munkásai a világosság sugarait otthonukba? Jézus gyengéd együttérzésére van szükségünk, és akkor megtaláljuk majd a szívükhöz vezető utat.
  
  A PÁSZTOR SZOLGÁLATA
  
  Az igazi pásztort minden érdekli, ami nyája jólétével összefüggésben van: a táplálás, a vezetés és a védelmezés. Bölcsen viselkedik, gyengéd figyelmességet
  
  támaszt mindenki, de különösen a megkísértettek, a szenvedők és az elcsüggedtek iránt. "Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az életét váltságul sokakért." (Mt. 20:28) "Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki küldte őt." (Jn. 13:16) Krisztus "megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett". (Fil. 2:7) "Tartozunk pedig mi, erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: a Te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám." (Rm. 15:1-3)
  Sok munkás fáradozása nem ér célt, mert nem kerül közel azokhoz, akiknek leginkább szükségük van a segítségére. Kezében Bibliával, udvarias, barátságos módon keresse és ismerje meg az ellenvetéseket, amelyek azok szemléletében vannak, akik ezt kérdezik: "Mi az igazság?" Gondosan és tapintatosan vezesse és tanítsa őket, mint a gyermekeket az iskolában. Sokaknak oly tantételeket kell elfelejteniük, amelyeket sokáig igazságnak tartottak. Ha meggyőződnek arról, hogy bibliai dolgokban tévedtek, zavarba jönnek és kétségbeesnek. A leggyöngédebb együttérzésre és a leghozzáértőbb segítségre van szükségük. Gondosan oktassuk őket, imádkozzunk értük és velük, a legbarátságosabb gondoskodással óvjuk őket.
  Nagy előjogunk, hogy Krisztus munkatársai lehetünk a lelkek megmentésében. Az Üdvözítő türelemmel és önzetlenül igyekezett elérni és bűneik következményeitől megmenteni az elbukott embereket. Tanítványai, akik igéit tanítják, úgy kövessék példaképüket, amilyen pontosan csak lehet.
  Sok imára és bölcs tettekre van szükség az új területeken. Nemcsak olyan férfiakra van szükség, akik prédikálni tudnak, hanem olyanokra is, akik tapasztalatból ismerik a kegyesség titkát és segítséget nyújtanak az embereknek sürgős szükségleteikben - akik felismerik hivatásuk fontosságát mint Jézus szolgái, és örömmel veszik fel a keresztet, amelynek hordozására Jézus tanította őket.
  Igen fontos, hogy a prédikátor sokat foglalkozzon az emberekkel, és ezáltal megismerkedjen az emberi természet különböző változataival. Ki kell kutatnia az értelem működését, hogy a tanítást hallgatói értelméhez szabja. Ilyen módon tanulja meg azt a nagy szeretetet, amellyel csak azok bírnak, akik az emberek természetét és szükségleteit ismerik.
  
  BIBLIA-OLVASÁS CSALÁDI KÖRBEN
  
  A Biblia felolvasásának terve a mennyből ered. Sok férfi és nő van, aki
  a missziómunkának ebben az ágában tevékenykedhet. Ilyen módon fejlődhetnek az evangélium szolgái és hatalmas eszközökké válhatnak Isten kezében. Ezrek jutottak ezáltal Isten Igéjéhez és Isten követei minden nemzetiségű és nyelvű emberrel kapcsolatba kerültek. A Biblia eljut a családokhoz és a szent igazságok közel férkőznek a lelkiismerethez. Ez arra indítja majd az embereket, hogy saját maguk tanulják, vizsgálják és ítéljék meg, és felelősség elé állítja őket, hogy az isteni világosságot elfogadják-e, vagy elvetik. Isten ezt az értékes és Őérte végzett munkát megjutalmazza. Minden alázatos, az Ő nevében hozott erőfeszítést siker koronáz majd.
  Türelemre és kitartásra van szükség minden új területen. Ne csüggedjetek el a kicsiny kezdet miatt; gyakran a legszerényebb munka hozza meg a legnagyobb eredményeket. Minél közvetlenebbül munkálkodunk felebarátainkért, annál több jót érünk el náluk. A személyes befolyás hatalom. Azok érzületére, akikkel szoros összeköttetésben vagyunk, láthatatlan befolyások vannak hatással. Jobban tudnánk a tömegekhez szólni és hatni rájuk, ha szorosabb kapcsolatban lennénk velük. A tömegnek nem lehet úgy beszélni és felindítani őket, mint az egyes személyeket, akikkel szoros kapcsolatban vagyunk. Jézus elhagyta a mennyet, a Földre jött, hogy lelkeket mentsen. Közel kell kerülnötök azokhoz, akikért munkálkodtok, hogy ne csak a hangotokat hallják, hanem kezet foghassanak veletek, megismerhessék alapelveiteket, tapasztalhassák együttérzéseteket.
  Prédikátor testvéreim, ne gondoljátok, hogy csak egyféleképpen dolgozhattok, hogy a lelkekért csak úgy munkálkodhattok, ha előadásokat tartotok. A legjobb tevékenység számotokra a tanítás, oktatás. Ha alkalmatok van, üljetek le egy családi körben, és engedjétek, hogy kérdéseket tegyenek fel nektek. Válaszoljatok rájuk türelemmel és egyszerűen. Kevesebbet prédikáljatok és többet tanítsatok, tartsatok Biblia-felolvasásokat, imádkozzatok a családokkal vagy kis csoportokkal.
  Mindenkinek szeretném mondani, aki Krisztussal dolgozik: ha bejuthattok egy otthonba, akkor használjátok ki az alkalmat. Vegyétek elő Bibliátokat és tárjátok fel a nagy igazságokat. Sikeretek nem annyira az ismeretektől vagy magyarázatoktól függ, inkább attól a képességtől, hogy meg tudjátok-e találni az utat a szívekhez. Ha barátságosak vagytok és közel kerültök az emberekhez, könnyebben megváltoztathatjátok gondolkodásmódjukat,
  
  mint a legjobban sikerült beszéddel. Ha családi körben vagy magánlakásokon tartott kis összejövetelen beszélünk Krisztusról, gyakran nagyobb eredménnyel nyerünk meg lelkeket Jézusnak, mint a szabad ég alatt vagy akár termekben, templomokban hullámzó tömegeknek tartott istentiszteleteken.
  Akik ilyen jellegű személyes munkát vállalnak, éppúgy vigyázzanak, mint az igét hirdető lelkészek, nehogy gépiessé váljon a munkamódszerük. Ők is, az igehirdetők is tanuljanak. Lelkiismeretes buzgósággal igyekezzenek, hogy a legmagasabb képesítést elérjék, és a Szentírásban jártassá váljanak. Szellemi tevékenységet folytassanak és különösen az imának és a szorgalmas igetanulmányozásnak szenteljék magukat.