A kecskék és a pásztorfiú

A vadkecskék és a kecskepásztor

A kecskepásztor minden nap hajnalban kihajtotta kecskéit a legelőre. Meglátta, hogy az ő kecskéi a vadkecskék közé keverednek, együtt legelik a friss, zamatos füvet. Örült is ennek nagyon, mert ebből a barátkozásból  már lelki szemei előtt  nyájának szaporulatát  és növekedését vélte látni.   Amikor aztán beesteledett, valamennyi kecskét behajtotta a saját barlangjába. Másnap reggel hatalmas és pusztító erejű nagy vihar kerekedett, úgyhogy nem tudta a nyájat a szokott legelőre kihajtani. Ez miatt az éhes állatokat otthon etette meg . A saját kecskéinek csak kevés élelmet adott, éppen csak annyit,hogy ne éhezzenek,de az idegeneknek viszont többet halmozott oda. Így szerette volna azokat  magához édesgetni. Amikor a vihar elcsendesedett és  véget ért, kihajtotta keverék nyáját  a legelőre.   A  vadkecskék várakozásával ellentétben  a hegyekhez érve azonnal elfutottak. A pásztor csalódott és haragos lett, hálátlansággal vádolta őket, amiért elhagyták, bár nagyszerű ellátást kaptak tőle. A vadkecskék visszafordultak, és így szóltak:
"Éppen ezért  őrizkedünk még jobban tőled. Mert, minket, akik újak voltunk nyájadban, és csak tegnap kerültünk hozzád, többre becsültél a régieknél. Várható, ha ezután mások is hozzád kerülnek, azokat meg elibénk helyeznéd."

Tanulságos történet azok számára akik régi barátaiknál többre tartják azokat akiket újonnan ismernek meg. Kerüljük az olyan "barátokat" akik csak érdekből válnak azzá.

ismeretlen szerző