Kedves szó

„A barátságos beszéd méz folyása, édes a léleknek, üdülés a testnek.” (Péld 16:24)

Szeretnék ma egy igaz történetet megosztani veled, amit én is úgy olvastam.

Egy napon a tanárnő azt kérte az osztálytól, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra; úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült, és mielőtt a gyerekek elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
 

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra, és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket az osztálytársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Rövid idő múlva mindegyik nevetett.

„Tényleg?" – hallatszott a suttogás… „Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" És „Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek" – szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után, aki szerette vagy ismerte a fiatalembert, odament a koporsóhoz, és lerótta kegyeletét. A tanárnő a sor végén lépett oda, és elcsendesedett a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította. „Ugye, ön Márk matematikatanárnője volt?" Ő igent bólintott. Erre a fiú ezt mondta. „Márk nagyon gyakran beszélt önről."
A temetés után összegyűltek Márk régi osztálytársai. Márk szülei is ott voltak, és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
„Valamit szeretnénk mutatni – mondta az apa, és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. – Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, ön meg fogja ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet összeragasztottak, sokszor össze- és széthajtottak már.

A tanárnő – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, ez egyike azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, am elyeketaz osztálytársak írtak Márkról.
„Nagyon szeretnénk önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak – mondta Márk anyja. – Amint látja, Márk nagyon megbecsülte."
A többi tanítvány is a tanárnő köré gyűlt. Károly elmosolyodott, és ezt mondta. „Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm."
György felesége pedig így szólt. „Gyuri megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba." „Az enyém is megvan még – mondta Mária. – A naplómban tartom." Ekkor Viki a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. „Mindig magamnál hordom – mondta Viki, és hozzátette. – Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát."

Embertársainkkal való együttélésünk során gyakran elfeledkezünk arról, hogy mindenki élete véget ér egy napon, és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért kellene megmondanunk azoknak, akiket szeretünk, és akikért aggódunk, hogy fontosak számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.
 

A barátságos szó a mézhez hasonlítható. Tegyél ma valami kedves, barátságos, szép és őszinte gesztust valakinek! Mézet csepegtetsz életébe! Próbáld meg!