A rőzseköteg

A poros úton egy idős meggörnyedt öregasszony igyekszik hazafelé a rőzsegyűjtögetésből. Arra hajt a szekerével az egyik falubeli, és odaszól a baktatónak: „Héj, öreganyám, pattanjon föl ide mellém a bakra! Könnyebb lesz itt az út hazáig.” Az idős asszony megköszöni a felkínálást, és ha nem is pattan, de lassan fölkászálódik a szekérre. Mikor már mennek egy ideje, a hajtó észreveszi, hogy az asszony még mindig a vállán tartja a köteg rőzsét. „Rakja le már azt a rőzsét öreganyám! Nem lesz annak semmi baja.” Az asszony önfeláldozó hangon így válaszol: „Dehogy teszem édes fiam! Ha már segített, legalább a rőzsémmel legyen könnyebb a szekere.”

Nem ér semmit, ha Jézushoz megyünk ugyan, de közben nem vagyunk hajlandóak megszabadulni a múlt nyomasztó terheitől. Amikor Jézus arról beszél, hogy „vegyétek magatokra az én igámat”, tulajdonképpen azt mondja, engedjük el a terheinket, másképp nincs helye az igának. Ne féljünk attól, hogy csöbörből vödörbe kerülünk, mert Jézus igája nem súlyos, hanem „boldogító” és „könnyű”.

A mai nap is csak Jézus „terhe” szabadíthat meg saját terheidtől. Bízz benne, és engedd el a „rőzsédet”…

Mt 11:28-30