A szívbe írt törvény

„Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmagoknak törvényük:

Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.” (Róma 2:14-15.)

A fenti szöveg azt mondja nekem, hogy az emberi lélek hasonlítható a természet világához.

Ha körülnézünk a természetben, noha a bűn rombolását, pusztítását is látjuk, mégis, sokat megőrzött a Teremtő keze munkájából, kezdeti szépségéből.

Így az emberi szívből sem ölt ki mindent a bűn. Sokan a szívükbe írt törvény alapján Isten akaratát követik, noha nincs kézzel írt törvényük.

Ez arra tanít, ha szoros, meghitt kapcsolatban élnénk Istennel, akkor teljesen természetes módon élnénk a törvénye, akarata szerint.

Elkövetjük azt a hibát, hogy a törvény elvárását kérjük számon az embereken, anélkül, hogy megismertettük volna velük, miképpen lehetnének közösségben Istennel. Úgy megtartani a törvényt, hogy a szívünk távol van Istentől, fából vaskarika. Egy alkalommal egy házaspárt gondoztam. Válófélben voltak.  A férfi kért, hogy diktáljam le, mit tegyen. Született egy lista, amely nem változtatott a helyzeten. A lista akkor használt volna, ha a szívben is változás jött volna létre.

A törvény a kőtábláról csak a tulajdonosával együtt kerülhet be a szívbe. A törvény alkotóját kell szeretnünk, akkor a törvénynek a szívünkben természetes helye lesz.