A szíveket ismerő Isten
„Ha éhínség uralkodik az országban, pestis, üszök, gabonarozsda, sáska vagy féreg pusztít, ha ellenség ostromolja a kapuit, vagy bármi csapás vagy baj éri, az imát, a könyörgést, amit egynek is kiejt a szája, amint mindig akad valaki, akiben fölébred a lelkiismeret, úgyhogy kitárja a kezét a templom felé; hallgasd meg az égben, ott, ahol a trónodon ülsz; bocsáss meg, és segíts, és bánj mindenkivel a tettei szerint, úgy, ahogyan ismered a szívét. Egyedül te ismered az emberek fiainak szívét.” (1Kir 8:39)
Salamon templomszentelési imája ma is aktuális. Ha bármilyen gond támad – betegség, természeti csapás vagy rosszakaratú emberek támadása –, és az ember Istenhez fordul, könyörögve. Isten letekint rá az égből, és meghallgatja az imáját.
Mert ismeri az ember szívét. Tudja, hogy őszintén vagy színből imádkozott-e. És azonnal válaszol! Látom, mosolyogsz. Még hogy azonnal válaszol? Nem mindig érzed ezt – gondolod most.
Pedig így van. Isten MINDEN imát meghallgat.
Van, amit úgy, hogy nemmel válaszol rá. Ő tudja, miért. Tudja, nem válna a javadra, ha igent mondana az imádra. Ettől függetlenül te kierőszakolhatod, Ő megengedi, de nem lesz örömöd benne.
Van olyan ima, amire azt mondja, "Rendben." De várj egy kicsit. Elég türelmes vagy? Tényleg akarod? Nemcsak hirtelen fellángolás volt ez a részedről?
És végül, van olyan ima, amire "zöld" jelzést mutat. Itt van. "Alig vártam már, hogy kérjed."
Minden őszinte bűnbánatot meghallgat. Minden bűnbocsánatkérésre igennel válaszol.
Hiszed-e ezt?
Próbáltad már?