A televízióról

TV-mániások voltunk

A mi családunk is olyan, mint a legtöbb hívő család. Szeretjük a kellemes együttléteket, szívesen olvasunk könyveket és folyóiratokat, különösen olyanokat, amelyek hívő íróktól származnak. Részt veszünk a gyülekezeti életben. Szívesen töltjük estéinket közeli barátaink körében. Egyszer, egyszer sétálni is megyünk a parkba. Úgy gondoltuk, a mi családunk valóban egy darabka mennyország. S valóban boldogok is voltunk, míg egy TV-készüléket nem kaptunk. Akkor azonban az történt, ami családok ezreivel megtörténik. TV-mániások lettünk. Ez a szenvedély - nem könnyelműen használom ezt a kifejezést - nem sokban különbözik a többi káros szenvedélytől. Lopakodva közelít, s egyre rosszabb lesz, anélkül, hogy tudatában lenne az ember, míg egy napon észrevesszük, hogy betegek vagyunk, válságosra fordult a helyzetünk. Természetesen mi soha nem gondolunk arra, hogy idáig juthatunk.

                Kezdetben kritikusak voltunk. Gondosan megválogattuk a műsorokat, mi legalábbis úgy gondoltuk. Én jobban szerettem a külföldi műsorokat, a feleségem pedig a családi élettel kapcsolatos adásokat kedvelte. Örömünk telt abban, amit megnézhettünk. Aztán a napi két műsor fokozatosan háromra, négyre sőt hatra emelkedett. Mire világossá vált a számomra, hová jutottunk, akkor már az egész esténket a kis TV-képernyő előtt töltöttük. Aztán eljött az az idő, amikor külön fáradságba került kikapcsolni az adást. Ott ültünk órák hosszat a készülék előtt, azt néztük meg, amit éppen adtak, akár jó volt , akár rossz. Ne értsétek félre. Nem az adások minősége ejtett foglyul minket, vagy éppenséggel a minőség hiánya. Néhány előadás gyenge volt, a párbeszédek elcsépeltek, és mi tudatában is voltunk ennek. Azt sem akarom mondani, hogy egyetlen adás sem akadt, amelyik ne lett volna kimondottan nyereség a számunkra. Billy Graham rendszeresen beszélt 15 percig, s mi soha nem mulasztottuk volna el ezt a negyedórát. Ezenkívül más keresztyén adást is láthattunk. A hírek, beszélgetések, különböző tudósítások szintén tanulságosak voltak számunkra, hívő emberek számára. De azon a tényen nem lehetett változtatni, hogy mi ennek a sarokban álló, mahagónifával burkolt masinának a rabszolgáivá váltunk. Estéről estére bekapcsoltuk és engedtük, hogy rabul ejtsen. Néztük, néztük és néztük. A szemünk elfáradt, fájt a hátunk, s mégsem hagytuk abba TV-nézést. Foglyok voltuk. Egy szenvedély rabjai lettünk. Odáig azért nem jutottunk, hogy a személyes csendességünket vagy a házi áhítatokat emiatt elhanyagoltuk volna. A gyülekezeti életünket sem sínylette meg, legalábbis mi úgy gondoltuk. S mégis, a TV sokat, nagyon sokat lefoglalt az időnkből. Életünk elkezdett a TV-képernyő körül forogni. Mikor Isten a családunkat két gyermekkel ajándékozta meg, velük együtt ők is a TV-hez kapcsolódtak. Kétéves kislányunk alig győzte kivárni, hogy reggelente végre lebukdácsolhasson a lépcsőn, hogy a gyerekadást megnézhesse. Reggeli után egész sor műsort sugároztak gyermekek számára. Némelyek jók voltak, némelyek középszerűek, mások viszont teljesen értelmetlenek. Mikor a szomszéd gyerekek játszani hívták, a mi kicsikénk így kiáltott vissza: “Majd ha az adásnak vége lesz!” Észrevettük, hogy nagyon kevés időt tölt azzal, hogy kifestőkönyvet színezzen vagy valamilyen más alkotó tevékenységgel foglalatoskodjék.

                A régi generációkra kellett gondolnom, akiknek még nem volt TV-jük. Hogyan létezhettek egyáltalán? Akkor láttam meg, hogy éppen ideje drasztikus intézkedéseket bevezetnünk.

                Elhatároztam, hogy szakítunk ezzel a szenvedéllyel. Egy este olvastam a Bibliából, s ez nagyon megerősített elhatározásomban. A Róma 12:2 figyelmeztetés lett számomra: “És ne igazodjatok e világhoz.”

Bár már késő este volt, elég éber voltam még ahhoz, hogy Pál figyelmeztetése olyan legyen számomra, mint egy fénysugár. E világhoz szabni magam! Hiszen éppen ez volt az, amit a TV megindított a családunkban, én pedig engedtem neki. Bizonyára ostobán hangzik, de másnap reggel, amikor ezen elgondolkodtam, átmentem a nappali szobába, és a mahagóni dobozra néztem. Fa, csövek, drótok, üveg és semmi egyéb. Egy pillanat alatt össze tudnám törni. Megszületett bennem az elhatározás: győznöm kell a készülék felett. Azon az estén, amikor a gyerekeket már ágyba dugtuk, bementem a nappaliba s a feleségem elé álltam.

• Szeretnék veled öt percet beszélni - mondtam.

Azzal a pillantással tekintett rám, amelyik ezt jelenti: “Mit akarsz tőlem?” A problémákról, a szenvedélyünkről kezdtem beszélni. Fölsoroltam mindazt a hatást, amit a TV a családunkra, gyermekeinkre, személyiségünkre gyakorolt. Azt is mondtam, hogy elérkezett az az idő, hogy valamit tegyünk ellene. Feleségem azonnal egyetértett velem. S valóban úgy tűnt nekem, mintha ő is csak erre a pillanatra várt volna, hogy én tegyek valami döntő lépést a sarokban álló üvegszörny ellen.

Két lehetőség adódott.

Leültünk az asztalhoz és haditanácsot tartottunk. Kezdettől fogva világos volt előttünk, hogy nehézségünk két módon oldódhat meg.

                Vagy el kell távolítanunk aTV-készüléket, vagy uralkodnunk kell rajta.

                Először az első lehetőséget mérlegeltük. Minél többet gondolkodtunk, annál nyilvánvalóbbá lett számunkra, hogy a készüléknek - rossz - tulajdonságai ellenére - bizonyos jó oldalai is vannak. Nem látszott okos dolognak, hogy egy készüléket eltávolítsunk, holott a megfelelő helyére kerülve ugyanolyan jó szolgálatot tehet, mint a telefon, a jégszekrény vagy az olajkályha.

                Ha a TV-készülék rossz tulajdonsága miatt - pl. . dohány- és alkoholreklám - el akarjuk távolítani, akkor a napilap és sok más folyóirat rendelését is le kellene mondanunk. Ezek a lapok is tartalmaznak apróhirdetést, ráadásul sokszor rikító 3-5 színű nyomással. Ezek mellett a fekete-fehér TV-reklámok teljesen elhalványulnak. Ésszerű gondolkodás szerint a rádiókészülékünkön is túl kellett volna adnunk. Újabb meghökkentő megállapításhoz jutottunk. A televízió előnyeit összehasonlítottuk újságainkkal és folyóiratainkkal, és rájöttünk, hogy bizonyos értelemben a televízió nem is volt olyan rossz, mint néhány ezek közül a lapok közül. De hogy is állt a dolog a televízió nyilvánvalóan jó oldalaival kapcsolatban? Ha eltávolítanánk a készüléket, azoktól az előnyöktől is megfosztanánk magunkat, amelyeket a TV jelentett. Minden további nélkül a rádiót, az újságot és a folyóiratokat sem tenném félre. A televízióra való felügyelet bizonyult tehát az egyértelműen ésszerű, hívő szempontból helyes választásnak ebben a problémánkban. Lassan, lépésről lépésre készítettük el a tervünket. Tervünk a következő pontokat tartalmazta:

1. A műsorokat meg akartuk válogatni. Nem fordulhatott többször elő, hogy egyszerűen csak leülünk, s nézzük egyik adást a másik után, s még föl sem álltunk átkapcsolni vagy elzárni. Olyan adásokat akartunk válogatni, amelyek igényeinknek megfeleltek, s amelyeket mi is mint hívők helyesnek láttunk.

2. A televíziót időben is korlátozni akartuk. Legfeljebb egy óra reggel a gyermekek számára. Egy sor jó műsorból válogattunk ki néhány félórás adást, amelyek nekünk megfeleltek, és nevelési szempontból is segítségül lehettek. Délután a TV-nek mindössze fél órát hagytunk. Ez alkalommal is pontosan tanulmányoztuk a műsort, mielőtt a készüléket bekapcsoltuk. Ugyanez állt az estére is: egy óra, és semmi több. Ezt aztán mindenkivel közöltük, és minden családtag köteles volt magát ehhez a szabályhoz tartani. Nem létezhetett semmiféle kivétel, sem mesterkedés, sem vita. Semmiféle: “Csak most az egyszer tegyünk kivételt!”  
         Mindez már jó ideje történt. Az eredmény örvendetes. Újra örömöt találunk az olvasásban, újra hallgatunk lemezeket, van időnk Isten Igéjére és a belső ember ápolására. Újra játszunk a gyereksereggel a padlón, s újra van mondanivalónk egymás számára a feleségemmel.               Megállapítottam, hogy legyőztük a televíziót. Mióta ugyanis a műsorokat gondosan megválogatjuk a fölét leszedjük, a többit hagyjuk, a televízió többé nem négy ötöd rossznak és egy ötöd jónak a keveréke. Valóban csak jó adásokat kínál nekünk, amelyek családi életünk kellemes gazdagítását jelentik. Mint minden más technikai segédeszköz, amelyet Isten jóságából élvezünk - telefon, rádió, mosógép - a televízió is ott van még a házunkban. De a mi uralmunk alatt áll. Többé nem mi szolgálunk neki, hanem ő szolgál nekünk.

   J. Franklin Hall