A vakok és az elefánt
A vakok és az elefánt
Milyen az Isten? Élt Indiában egy jószívű fejedelem. Gyakran megtörtént, hogy utazásai közben koldusokkal találkozott. Mindig részvéttel nézett rájuk, és nem sajnálta tőlük az alamizsnát. A legjobban azonban a vakokat sajnálta. Azokat a szerencsétlen embereket, akik sohasem láthatják meg édesanyjukat, nem gyönyörködhetnek Isten szép világában. Ezek az igazi szegények, mert örök éjszaka borul rájuk, és nem láthatják a virágokat, a tarka tollú madarakat, az égen tündöklő szivárvány színeit.
Így gondolkozott a jószívű fejedelem a vakokról, és hogy valamit tegyen értük, elhatározta: országa minden vak emberét meghívja palotájába ünnepi lakomára. El is küldte embereit, akik palotájába vezették a szerencsétlen vakokat. Itt ünnepi ruha és fényes lakoma fogadta őket. A
palota személyzetének bőven akadt dolga, hogy kiszolgálja a különös vendégsereget. Mindegyik vakot a helyére kellett vezetni és segíteni az étkezésben is.
Az ebéd befejezése után a fejedelem maga köré gyűjtötte a vakokat, és felszólította őket, hogy adják elő kívánságaikat. Az egyik ruhát, a másik cipőt, a harmadik pénzt kért és így tovább. Már csak egy öreg vak ember állt a fejedelem előtt, aki azonban nem kért és nem kívánt semmit. A fejedelem meg is kérdezte:
- Hát neked nincs semmire szükséged?
- Ó, uram, mondta az öregember, mit kérhetnék én tőled! Öreg ember vagyok már, és minden percben eljöhet értem a halál. Már nem várok semmit a földi élettől. Ha azonban jóságos szíved mindenképpen meg akar ajándékozni valamivel, hallgasd meg, és ha tudsz, válaszolj egy kérdésemre.
- Szívesen megteszem, amennyiben lehetséges.
- Tudod, uram, mondta az öreg vak, én már megjártam az életet és sok mindent láttam. Különféle emberekkel találkoztam, és hallottam egyről-másról. Egy dologban azonban nem látok világosan, egy kérdésemre sehol sem találtam választ. Ez a kérdés pedig így hangzik: - - - Milyen az Isten? Sokat hallottam már őt emlegetni. Én is tiszteltem és imádtam egész életemben. Mielőtt azonban eltávoznék ebből az árnyékvilágból, szeretnék egy kicsit
tudni róla. A te udvarodban sok bölcs ember tartózkodik, és ők bizonyára felvilágosítást tudnak adni erre a kérdésre is.
Így beszélt az öreg vak, és a király meghatottan hallgatta kérdését. Mikor befejezte szavait, a mellette álló tudósokra nézett, akik valamennyien fejüket csóválták a különös kérdésre. Hiszen ők is jól tudták fejedelmükkel együtt, hogy erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Ezért így szólt a vak emberhez:
- Teljesítem kérésedet, de egy feltétellel. Mondd meg te vagy társaid, hogy milyen és hogyan néz ki egy elefánt?
No, ennél mi sem könnyebb, gondolták a vakok.
Ekkor a fejedelem parancsára elővezettek egy elefántot, és a vakok tapogatni kezdték.
Mindegyik ott, ahol érte. Az egyik a lábát, a másik az ormányát, a harmadik az agyarát és így tovább. Mikor ezzel végeztek, a fejedelem megkérdezte a vakokat:
- Most pedig mondjátok meg, mit tapasztaltatok, milyen az elefánt?
Aki az elefánt ormányát tapogatta meg, azt állította:
- Olyan az elefánt, mint egy puha cső.
Aki az elefánt agyarát tapogatta meg, váltig állította:
- Olyan az elefánt, mint egy hegyes tőr.
Aki az elefánt lábát tapintotta meg, azt állította:
- Olyan az elefánt, mint egy vastag oszlop.
Aki a fülét tapintotta meg, azt állította:
- Olyan az elefánt, mint egy vastag pokróc…
Így vélekedtek a vakok az elefántról, és mindegyikük ragaszkodott állításához. Ebből aztán parázs vita keletkezett, amely csaknem verekedéssé fajult. Végre is a fejedelem csendre intette őket, és így szólt az öreg koldushoz:
- Amint láthatod, még azt sem tudjátok megmondani, hogy milyen az elefánt. Nem, mert vakok vagytok, és nem láthatjátok az egész elefántot.
Nos, így vagyunk Istennel is. Itt a földön vakok vagyunk vele szemben, mert testi szemeinkkel nem láthatjuk őt. Ezért nem tudok se én, se más válaszolni kérdésedre: hogy milyen az Isten. Igazi és helyes fogalmunk csak akkor lesz róla, ha majd megnyílnak szemeink, és megláthatjuk őt színről színre az Ő országában.