01. János apostol találkozik Jézussal

2017.01.11 09:03

János találkozik Jézussal

Jelenések könyve 1. fejezet

 

Mintegy hatvan év tellett el Jézus mennybemenetele óta. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. János apostol, aki Jézus legfiatalabb tanítványa volt, megöregedett. Közel volt már a 100 évhez. Éppen rabságban volt. Mivel bátran beszélt mindenkinek Jézusról, a római császár el akarta hallgattatni. Pátmosz nevű szigetre száműzte. A szigeten követ fejtettek az építkezéshez. A tenger lehetetlenné tette, hogy János visszamenjen Efézusba, ahol sok-sok keresztény barátja volt.

Egy alkalommal, amikor a tenger felé nézett, arra, amerre kedves gyülekezete volt, egy látomást kapott. A látomás olyasmi, mint egy álom, azzal a különbséggel, hogy az illető nem alszik.

Jánosnak Isten azt mutatta meg látomásban, ami majd be fog következni. Az üzenet az Atyától jött, amit Jézus az angyaloknak adott tovább, ők átadták Jánosnak, aki megírta, és így eljutott hozzánk.

János egyszer egy erős hangot hallott a háta mögött. Megfordult, és Jézust látta, de nem úgy, ahogy utoljára az Olajfák hegyén. Jézus arca ragyogott, mint a nap. Fehér ruhában volt. Derekán arany öv volt. Lába, mint az olvasztott izzó érc, úgy ragyogott. Hangja hasonlított a vízesés zúgására. Hét arany mécses-tartó között járt, és kezében hét csillagot tartott. Nagyon szép kép lehetett. János összeesett a látványtól, de Jézus megérintette és így bátorította: ne félj!

Jánosnak azt is megmondta, hogy mit jelent, amit lát. A mécses-tartók a gyülekezetek, a csillagok a gyülekezetek képviselői. Régen mécsessel világítottak. Nem volt ugyan nagyon erős fénye, de egyértelműen mutatta az utat. Ezek természetesen szimbólumok, vagyis jelképek. Mint például, hogy „Feltámadt a tenger, a népek tengere…” Itt a tenger jelképezi a népeket. Jánosnak is ehhez hasonló jelképekben beszélt Jézus. A mécses-tartóba mécsest tettek, ami világított. Jelképesen így világítanak a gyülekezetek. Mint ahogy a csillagok a tájékozódásban segítenek éjszaka, a hívők feladata az, hogy utat mutassanak környezetükben Isten felé.

És az vajon mit jelent, hogy Jézus jár a hét mécses, illetve gyertyatartó között és tartja a csillagokat? Amikor Jézus elment a mennybe, eltűnt az emberek szeme elől. Senki nem látta. De láthatatlanul itt van és gondoskodik övéiről. Jár az Ő gyermekei között, gondoskodik róluk. Ő vigyáz arra is, hogy senki ne tévedjen el. Te is az Ő gyermeke vagy! Soha ne felejtsd el: Isten veled van és rólad is gondoskodik!