02. fejezet Üldözés az első századokban teszt

2015.03.18 14:48

2. fejezet

Üldözés az első századokban

 

  1. Melyik római császár nevéhez fűződik az első – legkeményebb keresztényüldözés? (37/1)
  2. Milyen módon üldözték a keresztényeket az első századokban?

 

  1. „A szenvedés, amelyet elviseltek, a keresztényeket közelebb vitte ________________ és ____________________________.” (38/3)

 

  1. Mi volt a hűséges és hűtlen keresztények között a különbség? Kik győztek? L (39/2-3.)

 

  1. Olvasd el figyelmesen az alábbi bekezdést: „A világosság Fejedelme és a sötétség fejedelme között nincs semmiféle szövetség, és követőik között sem lehet. Amikor a keresztények hajlandók voltak a félig megtért pogányokkal szövetségre lépni, akkor olyan útra léptek, amely egyre távolabb vezetett az igazságtól. Sátán ujjongott, hogy olyan sok krisztuskövetőt sikerült félrevezetnie. Ezután még nagyobb erővel igyekezett hatni rájuk, és azt sugallta nekik, hogy üldözzék Isten hűségeseit. Senki sem tudta olyan jól, hogyan lehet támadni az igazi keresztény hitet, mint azok, akik valamikor védték. Ezek a hitehagyó keresztények félig pogány társaikkal szövetkezve, harcot indítottak Krisztus legfőbb tanításai ellen.”

 

  1. „Az egyház a Bibliát már ______ tartotta a _________ zsinórmértékének.” (41/2.

 

  1. Milyen törvényszerűséget figyelhetünk meg a hűséges és hűtlen keresztények magaviseletében? (42/1. utolsó két mondat)

 

  1. Az evangélium = kard. Miért? (43/fent)

 

  1. Vajon miért nincs ma keresztényüldözés? (44/1.)