2014.05.08 17:13

A MEGBÉKÍTŐ SZERETET

•  “Hanem az igazságot követvén szeretetben.” Ef.4,15

Képzeljetek csak el egy orvost, aki egyik páciensénél súlyos betegséget fedez fel. A helyzeten csupán az segíthetne, ha azonnal megoperálná az illetőt. Az orvos azonban az operáció helyett páciensét egy közismert nyaralóba küldi, és azt tanácsolja neki, hogy élvezze a meleg napot és pihenjen. Mi a véleményed az ilyen orvosról, mikor tudod, hogy az idejében elvégzett operáció kevesebb komplikációval járt volna, míg a halogatás esetleg végzetes lehetne?

            Az egészségügyi dolgozók és a közvélemény szörnyülködve ítélné el. Mégis hozzá hasonlóan járunk el lelki téren.

            Jézus a következő üzenettel jött a világra: “Elközelgett a mennyek országa.” Valaki ezt úgy magyarázta, hogy Isten országa a jó viszonyok országa. Jézus azért jött le a földre, hogy helyes viszonyt alakítson ki Isten és az emberek között. Isten hű gyermekei ezt a tettet könnyebben meg fogják érteni, mint a bűnösök. Jézus eljövetelének másik célja az volt, hogy helyes viszont teremtsen az emberek között. Az emberek hajlamosak elfelejteni ennek a magasztos tettnek a jelentőségét.

            A Biblia külön kiemeli, hogy mindaz, ami elválasztja az embert Istentől, bűn. Ugyanúgy a bűn választja el egymástól az embereket.

            Jézus megerősítette azt az igazságot, hogy a bűn, akár Isten, akár ember ellen legyen elkövetve – lelki betegség, melyet idejében fel kell fedezni és gyógyítani kell. Elvárta, hogy tanítványai ne csak Istennel legyenek jó viszonyban, hanem embertársaikkal is. Tulajdonképpen az egész Újszövetség arra hívja fel figyelmünket, hogy az úgynevezett kis bűnök rosszabb hatással vannak az emberi kapcsolatokra, mint a nagy bűnök, például az erkölcstelenség és a részegség. Mi mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy inkább a test bűneit ítéljük el, mintsem a lélek bűneit. Egyszerűen nem is vesszük észre a büszkeséget, ellenségeskedést és önigazultságot. Pál apostol ezeket a rossz tulajdonságokat a többi bűnök közé sorolta:

• “A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók, melyekről előre mondom néktek, amiképpen már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.” Gal.5,19-21.

A Szeretetben élni című könyvben Ailyn Gaader azt állítja, hogy egyes hívők azért szörnyülködnek annyira a testi bűnök láttán, mert azzal akarják leplezni sokkal komolyabb problémáikat.

“Ádámhoz és Évához hasonlóan mi is el akarjuk takarni igazi mezítelenségünket – lelki szegénységünket Isten előtt. Az úgynevezett erkölcsre hivatkozunk, míg titokban ápolgatjuk erkölcstelenségünket; nem a pogány erkölcstelenség bármely formáját, hanem azt, hogy énünket tartjuk a legfontosabbnak.” (107. old.)

            Az írónő hangsúlyozza azt a tényt, hogy az egyház kétféleképpen határozza meg a bűnt: különválasztja a testi bűnöket a lélek bűneitől. Éppen ez az oka annak, hogy a hitetlenek képmutatóknak tartják a hívőket.

“Ők nagyon is jól látják, milyen könnyen belenyugszunk a helytelen álláspontba és heves vérmérséklet miatt elkövetett bűnökbe. Tudják azt is, hogy szerintünk ez nem borzasztó dolog. A legszörnyűbb az, hogy ezt keresztényi igazságunkkal igazoljuk. A dolgok ilyen kiforgatása valóban megérdemli a világ megvetését. Isten szeretetéről beszélünk nekik, ők viszont nevetnek, mert oly kevés szeretetet látnak életünkben.” (108. és 109. old)

Nagy problémát okoz, hogy Isten nem úgy néz a bűnre, mint az emberek. Őt jobban bántják a lélek bűnei, a téves álláspontok, mert tudja, hogy ezek gyorsan tönkretehetik az emberek közötti jó viszonyt, sőt kihatással vannak az Isten és emberek közötti jó viszonyra is. Isten mindent igazságosan ítél meg. Mi megvetjük a részeget. Elmondjuk neki, hogy bűne örökre megsemmisíti. Viszont a büszkeséget, önzést és telhetetlenséget még csak el sem ítéljük. Isten különösen gyűlöli ezeket a tulajdonságokat, mert ellentétben állnak szeretettel teljes jellemével, és a bűntelen lények önzetlen lelkületével. Túl sokáig hunytunk szemet az ilyen álláspontok és jellembeli fogyatékosságok felett.

            Amint láttuk, a jó kapcsolat létesítésének első feltétele a megbocsátás. De van itt még valami. A megbocsátás és elfogadás magában véve nem elegendő a kapcsolat helyreállításához; szükség van még valamire.

Jézus második nagy elve az egymás közötti viszonyokkal kapcsolatban így hangzik:

• “Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem közt.” Mt.18,15.

Azzal is vétkezhet valaki ellenünk, hogy vét egyházunk ellen, megsérti testvérünket vagy szomszédunkat. Ha biztosak lennénk abban, hogy valaki gyilkosságon töri a fejét, biztosan nem tétováznánk közbelépni. Ugyanilyen felelősséget kell éreznünk akkor is, amikor egy ember hajlamainak bűnével és állásfoglalásával sértegeti felebarátját. Mi azt a feladatot sőt utasítást kaptuk, hogy szeretettel figyelmeztessük az arra rászorulókat.

            Jézus elvárja, hogy a sértett fél elmenjen a bűn elkövetőjéhez, és négyszemközt mutasson rá hibájára. A mi reagálásunk és eljárásunk sajnos ennek épp az ellenkezője. Elvárjuk, hogy a bűnt elkövető személy jöjjön el hozzánk és kérjen tőlünk bocsánatot. Azt gondoljuk, hogy erre jogunk van. Jézus azonban különös igazságot tár elénk: elmondja, hogy követőinek nincsenek ilyen “jogai”. Természetesen joga van megbocsátani és jó viszonyban élni felebarátjával, hiszen neki van “igaza”, míg a másik fél “bűnös”.

            Jézus követője Isten szeretetével legyen felvértezve. Semmi sem olyan fontos, mint ez. Ez a gondolat még büszkeségénél is többet ér. Jézus tana szerint a sértett fél törekedjen a megszakadt kapcsolat helyreállítására.

            Az ember abbeli kívánságában, hogy nevet szerezzen magának, és hogy jó társadalmi helyzete legyen – minden veszélyt igyekszik kikerülni. Azok azonban, akik híven követik a galileai embert, gyorsan belátják, ezt a csodálatos, új előjogot. Igaz, első tekintetre szokatlan és természetellenes lépéseket kell tenniük, mint például: ha győzni akarnak, át kell adniuk magukat, ha meg akarnak valamit tartani, le kell mondani arról a bizonyos dologról, vagy pedig ha élni akarnak, meg kell halniuk. Ha meg akarod tenni az első lépést, ha szeretettel akarsz viseltetni azok iránt, akik megsértettek, ha ápolni akarod az igaz, őszinte barátságot, akkor le kell mondanod büszkeségedről, jogaidról és meg kell halnod bosszúvágyadnak. Milyen jó érzés, hogy le tudod győzni a benned lakozó ellenségeskedést, mint ha személyes kapcsolatba lépünk a kellemetlenség okozójával. Semmi más nem tudja olyan gyorsan helyrehozni a rossz kapcsolatokat, mint a barátságos viselkedés. Semmi más nem tudja olyan jól megtisztítani a csatornát, melyen át Isten szeretete árad az emberekre.

            Az első gyakorlatias tett azok iránt, akik rosszat tettek nekünk az, hogy megbocsátunk nekik. Az isteni parancsolat szerint a második lépés pedig az, hogy gyógyító fenyítéssel közeledjünk feléjük. Itt természetesen fennáll a veszély, hogy el leszünk utasítva. Jézus tudta, hogy ez is megtörténhet, ezért megmondta, mit tegyünk ilyen esetben. (lásd: Mt.18,15-17) A Krisztus tanácsát követőknek az ilyen viselkedésből mindig csak hasznuk lehet, tekintet nélkül arra, hogy békülési szándékukat elfogadják-e, vagy sem. Ezzel a lépéssel az ember eleget tesz erkölcsi és lelki kötelezettségének, és megszabadul az ellenségeskedéstől. Ugyanakkor kitűnik az is, hogyan tud megbocsátani az olyan ember, akit megsértettek. Az Isten gyermekeit sértegetőknek megtorlásban kell részesülniük, mert megtörténhet, hogy ezzel Isten szeretete és megbocsátása is közelebb kerül hozzájuk.

            Vajon nem ezt akarta Jézus is bebizonyítani az emberekkel való eljárásával? A hűséges Istent nagyon bántotta a világ önzése és bűnös állapota. Jézus, aki az ártatlanokat képviselte, megbocsátást hozott az embereknek; azért jött a földre, hogy megszabadítson bennünket bűneinktől, rámutasson vétkeinkre, megbocsásson és lehetőséget adjon arra, hogy megjavuljunk és a jó úton kezdjünk járni. Isten bűn gyűlölete a lázadó világ iránti szeretet szolgálatban vált nyilvánvalóvá.

            Isten gyermekei ma állandóan a bűnbe és igazságtalanságba ütköznek, ezért törekedniük kell arra, hogy megszakítás nélkül kövessék példaadójukat. Menjünk el azokhoz, akik vétettek ellenünk, akikért felelősek vagyunk és kínáljuk fel megbocsátásunkat. Lehet, hogy Jézushoz hasonlóan minket is elutasítanak, de mégis lesznek olyanok, akik reagálni fognak megbocsátásunkra. Tapasztalatukkal a jelen és a jövő új dimenziót kap. Magasztos szolgálatot végzünk, ha ezekért az emberekért fáradozunk.

            Mégis, sokan szinte rettegnek az ilyen szolgálattól. Úgy érezzük, hogy talán még jobban megsérthetnek bennünket. Szeretnénk elfojtani a haragot, ezért helytelen, megszokott emberi módon “kijavítjuk” a helyzetet. Ha valaki vétkezik ellenünk, akkor ezt “egyszerűen elfelejtjük”. Úgy gondoljuk, hogy helyesen járunk el. Véleményünk szerint könnyebb szemet hunyni a bűn felett, mint ellenszegülni vele. Néha valóban így is van, viszont egyes esetekben nem. Ha gyáván, szeretet nélkül elhanyagoljuk a rosszat, még több kellemetlenségünk lehet. Természetesen van eset, amikor “hallgatni arany”, viszont van alkalom, amikor ez puszta gyávaságot jelent.

            Talán nincs elegendő bátorságunk arra, hogy javítsunk a helyzeten. Vagy esetleg nem is igyekszünk békét teremteni felebarátainkkal. Vagy talán, ami a legrosszabb, annyi kellemetlen érzés gyűlt össze bennünk, hogy egyáltalán nem is tudunk kapcsolatot teremteni az illető személlyel.

            Az ellenségeskedés elfojtása nem keresztényi eljárás, mert ezzel nem tudjuk rendezni kapcsolatainkat. Ezt az eljárást el kell vetnünk, nehogy tönkretegyen bennünket.

            “Nemzetünkre a neurózis jellemző” – írta George Vandeman a Boldogság az otthon falai között című könyvében. “Sok orvos egyetért abban, hogy betegeik fele neurózisban szenved… Mi is tulajdonképpen a neurózis? Egyszerű szavakkal élve a neurotikus ember valamit magábafojt, ahelyett, hogy túladna rajta.”

            Ha magunkba fojtjuk a haragot és ellenségeskedést, lelki gyötrelmeink lesznek. Ezek a gyötrelmek pedig nem csak egymás közötti viszonyunkat rombolják, hanem Istennel való kapcsolatunkat is megszüntetik.

            Isten is elfojthatta volna haragját, amikor látta, milyen szörnyű következményekkel járt a bűn megjelenése a földön. Elfojthatta volna csalódását és méltatlankodását is. Ha azonban így járt volna el, akkor nem lenne a legnagyobb szeretet megtestesítője. Ő viszont annyira szeretett bennünket, hogy személyesen járt közbe értünk, és keserűségét is a mi javunkra használta fel.

            Az a személy, aki nem ragaszkodik a bibliai elvekhez, és nem tesz semmit a viszonyok rendezésére, nem tudja bemutatni a világnak Isten szeretetét. Az elfojtott ellenségeskedés végül is kirobban. Káin testvérgyilkossága óta az emberek ellenséges állásfoglalása rombolással végződik. Ennek következménye viszont a fizikai, lelki és szellemi halál, amit szélesebb értelemben háborúnak nevezünk.

            Valaki mindig megsérül, amikor nem követjük Jézus elveit. Nem gondolok itt a verésre, lövésre vagy mérgezésre. Az átlagember inkább valami kellemesebbet, kevésbé szembeötlőt fog választani. Támadása először abból tűnik ki, hogy lebecsüléssel beszél arról a személyről, aki vétett ellene. A rossz vélemény természetesen még senkit sem vitt a sírba. Ez egy általános módszer, mellyel sokat megkönnyebbülnek. Számunkra az ilyen viselkedés olyan természetes, mint a lélegzés. Ha azonban kissé gondolkodunk, rájövünk, hogy a pletykálkodással nemcsak haragunkat csökkentjük, hanem gyávaságunkat és tisztességtelen magatartásunkat is kifejezzük.

            A tekintély, álláspont és jólét tönkretétele is gyilkolás. A bölcs ember a következőket jegyezte fel:

• “Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. A súsárlónak beszédei hízelkedők, és azok a szív belsejét áthatják.” Péld.18,21.8.

Ha véleményed szerint valaki nem cselekszik helyesen, és te elmész hozzá, hogy rámutass hibájára, akkor ezzel Istennek szolgáltál. De ha nem őhozzá mész, hanem valaki máshoz, és ott fejted ki véleményedet, akkor bármilyen figyelmesen és “tapintattal” tetted is, nagy bűnt követtél el Isten és ember iránt egyaránt.

William Yordan így vélekedett:

“Sok párna nedves lett a kiontott könnyektől; sok törött szív csendben, tiltakozás nélkül búslakodik; sok lélek szinte meggörnyedt a szomorúság terhe alatt; sok elhagyatott ember csupán az emlékekből él; a félreértések áradata sokak életét tette tönkre – minden pedig a nyelv bűnének következménye.”

Ha valakiről rosszat mondunk, tulajdonképpen elítéljük őt. Krisztus követője számára viszont az ítélkezés egyenlő a gyilkossággal, lopással vagy erkölcstelenséggel.

• “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek” Mt.7,1.

– hangzik az isteni figyelmeztetés, melyet sohasem szabad szem elől tévesztenünk.

•  “Ne szóljátok meg egymást atyámfiai. Aki megszólja atyjafiát, és aki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja. Ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírálja vagy a törvénynek… kicsoda vagy te, hogy kárhoztasd a másikat? Jak.4,11-12.

A bűn, melyet haragból és ellenségeskedésből követünk el, nagy tragédia. Amit azonban megtehettünk volna és nem tettünk meg, az még nagyobb tragédia. Egymás közötti viszonyunkban gyakran történnek hibák és félreértések. Isten kész megbocsátani, ha őszintén megbántuk hibánkat, és hajlandók vagyunk helyrehozni őket. Mégis, habár megbocsátotta bűneinket és mulasztásainkat, nem tudja pótolni azokat a javakat, áldásokat és lelki előremenetelt meg gyógyulást, mely akkor következett volna be, ha népe elveit követve élt volna.

            Korunk egyházának nagyobb szeretetre és barátságra van szüksége, melyet azok részére tartogat, akik kitartóan és bátran követik az isteni elveket, és akik jó viszonyokra törekszenek. Gondolkodjál csak a következő szavakon, melyeket Jézus mondott földi szolgálata alatt:

• “Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között, ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát.” Mt.18,15.

Az ilyen nyílt, őszinte viselkedés veti meg a jó viszonyok alapját. Tévedés azt hinni, hogy az ilyen tett nem erősítheti meg a barátságot és hogy több kárt okoz, mint hasznot. Maga az Úr mondta, hogy nem így van. “Ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát.”

Évszázadokkal ezelőtt Salamon a következőket jegyezte fel:

• “Ne fedd meg a csúfolót, hogy ne gyűlöljön téged; fedd meg a bölcset, és szeret téged.” Péld.9,8.

Ha Jézus utasítása szerint elmegyünk valakihez, akkor ezzel azt bizonyítjuk, hogy valóban érdekel minket az illető sorsa. Eredményesen rámutatunk arra, mennyire aggódunk, és mi mindent vagyunk készek megtenni érte.

            Ha viszont nem megyünk el hozzá, akkor kifejezzük, hogy nem bocsátottunk meg neki, vagy pedig egyáltalán nem is törődünk vele. Általában ez a második feltevés a pontos. A közömbösség az emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége. Ha semmit sem teszünk mások érdekében, akkor azt bizonyítjuk, hogy közömbösek vagyunk irántuk. Ha közömbösek vagyunk, akkor természetesen szeretni sem tudunk. Azt viszont már jól tudjuk, hogy a szeretet hiánya a bűn lényege.

            A keresztények többsége még mindig nem értette meg, mit vár el tőlük Isten: azt, hogy menjen el azokhoz, akikkel nincsenek jó viszonyban, és tegyenek ajánlatot, hogy szeretetben megoldják a felmerült nehézségeket. Mi ezt inkább kellemetlen kötelességnek, nem pedig szolgálatnak tekintjük, bár a Bibliában ezt olvassuk:

• “Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel.” Péld.3,12.

Mint keresztények, biztosak vagyunk abban, hogy az Úr munkáját végezzük a földön. Kellemesen érezzük magunkat, amikor arra gondolunk, hogy Isten munkáját végezzük, bizonyságot teszünk, prédikálunk, tanítunk. Azokat, akik misszionáriusként a “föld királyaihoz” mennek, az Úr munkatársainak nevezzük. Felmérjük az Istenért és emberekért végzendő munka nagyságát. Tápláljuk az éhezőket, felöltöztetjük a mezíteleneket, eleget teszünk egyházi kötelezettségeinknek. Ha azonban Isten megdorgálja azokat, akiket szeret, hogy segítsen nekik lelki növekedésükben – mi pedig teljesen az Úr művének végzésére szenteltük magunkat – akkor egészen természetes, hogy mi is találkozunk olyan személyekkel, akiket meg kell fednünk, és akiknek segítenünk kell, hogy helyesebben teljesítsék Isten akaratát. Ez tehát a mi feladatunk.

            Általában úgy gondoljuk, hogy a “figyelmeztetés és dorgálás” szolgálatát Isten fogja elvégezni azok életében, akiknek erre szükségük van. Úgy vélekedünk, hogy nincs szükség beavatkozásunkra. Gyakran azzal dicsekszünk, hogyan tud bennünket Isten felhasználni a bűnösök “megmentésére”. Mindennek ellenére amikor olyan helyzetbe kerülünk, hogy tehetnénk valamit valakiért, aki éppen úgy hisz, mint mi, akkor azt gondoljuk, hogy Istennek nincs szüksége a mi segítségünkre. Félünk az esetleges következményektől, előítéletektől, kritizálástól, eredménytelenségtől és megvetéstől, ezért visszahúzódunk, és elmulasztjuk az alkalmat, hogy bekapcsolódjunk a szeretet szolgálatába.

            Gyakran elfeledjük, hogy más szolgálatainkban is hasonló akadályokba ütközünk, és hogy azokat le tudjuk győzni. Szem elől tévesztjük azt az igazságot, hogy a Szentlélek különös ereje nélkül egyetlen szolgálatban sem lennénk eredményesek. Talán azt gondoljuk, hogy a többi szolgálatot a Szentlélek részvétele nélkül is el tudjuk végezni, és hogy csupán a különösen nehéz szolgálatokban van szükség a Lélek jelenlétére. Vajon azzal, hogy nem kapcsolódunk be a feddés szolgálatába, nem azt bizonyítjuk, hogy más szolgálatainkban sem támaszkodunk a Szentlélek segítségére?

            Habár a “javítás szolgálatát” és a “következetes kritizálás” kifejezést nem találjuk meg a Bibliában, mégis az Írásban meg van említve ez a lelki munka. Pál nemcsak arra késztette Timótheust, hogy hirdesse az Igét, hanem arra is, hogy

• “ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással”. Tim.II.4,2.

Az apostol így figyelmeztette a kolossébeli hívőket:

• “A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben, tanítván és intvén egymást…” Kol.3,16.

Mennyi idő telt el azóta, amióta hittestvéred rámutatott valamelyik mulasztásodra, mert szeretne segíteni, hogy jobban és tökéletesebben teljesítsed Isten akaratát és végezzed a szent szolgálatot?

            Hogyan reagáltál volna egy ilyen figyelmeztetésre? Elég erős vagy-e lelkileg ahhoz, hogy megengedd másnak, mondja el nyíltan mi az, ami legjobban megakadályoz abban, hogy jobban hasonlítsál Krisztusra? El tudod-e fogadni mások ajánlatát, hogy hogyan lehetnél eredményesebb bizonyságtevő, vagy jobb szülő?

            El tudod-e képzelni, mennyi áldást eredményeznének ezek a Szentlélek hatására kimondott szavak?

            A pilótákat időnként szakértők ellenőrzik. A pilótát a mellette ülő tehetséges ellenőr ellátja hasznos tanácsokkal, hogy hogyan végezze minél jobban és biztonságosabban munkáját. A pilóták az ilyen “ellenőrzési repüléseket” sokra becsülik, és úgy vélik, sokban hozzájárulnak a biztonsághoz és sikeres munkához.

            Talán nem lenne rossz ötlet ilyen “ellenőrzési repüléseket” végezni lelki téren is. Ez néha elkelne a keresztények között is. Ha ezek a tanácsadások a szeretet és kegyelem lelkületében folynának le, akkor sokban hozzájárulnának az Istenért és emberekért végzendő munka eredményességéhez.

            Isten Akvillát és Priscillát használta fel arra, hogy szeretetszolgálatukkal figyelmeztessék Apollóst, a tehetséges prédikátort. Habár Apollós “az írásokban tudós vala”, mégis nem egészen helyesen magyarázta Efézusban az evangéliumot. Igaz, ezzel semmi rosszat nem követett el, mégis tökéletesebb ismeretre volt szüksége. Ez a két alázatos, iskolázatlan sátorszövő fontos munkát végzett el akkor, amikor magához hívta Apollóst, és rámutatott prédikálásának fogyatékosságára.

            A nagy prédikátor jól fogadta a kritikát. A kritika segítségére volt lelki növekedésében. Ezt a prédikálásában beállt változásból és az áldásokból szögezhetjük le. (Csel.18,24-28.) Ebből láthatjuk, hogy az elfogadott kritika a vízen keletkezett körökhöz hasonlóan nem csak azokra hat, akiknek szól, hanem még sokakra is hatással lehet.

“A Szentlélek hatására kimondott kritika az egyik leghálátlanabb és legértékesebb szolgálat”

– írja Kenet S. Roundhill A kereszténység ma című folyóiratban. (1972. január 7. 8. old)

            Ugyanez az író észreveszi, hogy Pál gyakran mondott jóindulatú kritikát. Ezek azt bizonyítják, hogy mennyire szívén viselte mások szükségleteit:

  “Pál apostol az egész antiókhiai egyház előtt nyilvánosan megfedte Pétert azért, mert pillanatnyilag eltért a tiszta evangéliumtól, és mert félt a nyilvános véleménytől… Nyilvános eltérését nyilvános feddés kísérte (Gal.2,11-14) Péter ezért nem haragudott meg Pálra, ami világosan kitűnik későbbi szavaiból, melyeket Pálról jegyzett fel (Pt.II.3,15.) Márk ugyancsak megtapasztalta Pál apostol erkölcsi felelősségének az élét, amikor Pamfiliánál elhagyta őt és a többieket. (Csel.15,36-40.) Talán ez a figyelmeztetés késztette később Márkot arra, hogy engedelmes és hasznos munkatárssá váljék (Tim.II.4,11.) A mások javát szolgáló szeretet néha élesen vág.”

Az idézett szöveg írója a “vág” kifejezésen kétségkívül azokra gondol, akik ahhoz az orvoshoz hasonlóan, - aki nem akarta megoperálni páciensét, nehogy szenvedést okozzon neki, nem akarnak fájdalmat okozni felebarátaiknak.

            Még a bátor Pál is félve gondolt arra, hogy talán kissé élesen fogalmazta a Szentlélek indítására kimondott kritikát. Mivel a levelet a korinthusbelieknek írta, félt, hogy talán nem vágott túl mélyre, mivel csupán segíteni akart rajtuk. Félt, nehogy még jobban elvadítsa őket. Egy pillanatban még vissza is akarta vonni szavait. Tudta, hogy a korinthusbeli gyülekezet kettéoszlott; ezt a jelenséget hálátlanságnak nyilvánította. Tudta, milyen veszély fenyegeti az olyan egyházat, melybe befészkelődött a bűn, ezért kötelességének tartotta figyelmeztetni őket. Később azonban mégis félt, hogy talán túl szigorúan ítélte meg őket.

            Az apostol olyan messze ment aggodalmában, hogy elmondta nekik lelki küzdelmét, mert szerette volna, ha megértik, mennyire szereti őket és aggódik értük. Lelkiállapotát azok tudják igazán átérezni, akik felebarátaik érdekében magukra vállalják a javítás fájdalmas és kellemetlen szolgálatát:

• “Mert sok szorongattatás és szívbéli háborgás között írtam néktek sok könnyhullatással, nem, hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel kiváltképpen irántatok viseltetem.” Kor.II.2,4.

Isten nagy embere szomorú, amiért fájdalmat fog okozni, de mégis bátran kitart munkájában, mert tudja, hogy a megjobbulás, melyért nagy árat fizettek, tulajdonképpen a gyógyító szeretet hatásának eredménye. Pál minden kellemetlenség és fájdalom ellenére azt tette, amit tennie kellett, mert mélységes szeretetében valóban jót akart az embereknek, tekintet nélkül arra, mit kell szenvednie, vagy szenvedniük.

            Nekünk is vállalnunk kell a megjobbítás szolgálatát. Pál azzal a céllal figyelmeztette a korinthusiakat, hogy megismerjék irántuk érzett szeretetét. Nekünk is így kell tennünk, ha Isten szeretetével rendelkezünk. Ha mindig így cselekednénk, nem lenne többé tétovázás.

            Ezt a szolgálatot mégsem fogjuk szívesen végezni, habár tudjuk, hogy el kell végezni, mert nagyon nagy szükség van rá mások lelki növekedéséhez, és nekünk is hasznunkra válik. A Biblia együtt érez velünk, amikor a következőket mondja:

• “Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek (mind a két félnek), ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.” Zsid.12,11.

Évekkel ezelőtt Isten egy fiatalembernek azt parancsolta, hogy szólítson fel egy nemzetet a javulásra:

• “Kiálts teljes torokkal – mondta Ésaiásnak -, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákob házának vétkeit.” És.58,1.

Abban az időben Isten népének, Isten tervének sorsa forgott kockán, és ez még mindig így van.

            Azok a gyermekek, akiket szüleik nem intenek meg, valóban hiányt szenvednek. Sok fiatal szigorú szeretettel van körülvéve. Ez meggyőző bizonyíték a gyermek számára, hogy szeretik, és hogy aggódnak érte. Még a tizenévesek is elvárják, hogy neveljék őket, hogy rámutassanak tévedéseikre. Zúgolódásuk ellenére örülnek, ha szüleik helyreigazítják tévedéseiket.

            Vajon nem hasonló a helyzet azoknál is, akik az emberek, önmaguk vagy Isten ellen vétenek? Lehet, hogy ők is, habár öntudatlanul, de vágynak valaki után, aki rámutat hibáikra és a helyes útra irányítja őket. Vajon nem ez a módja sokak megjavulásának, lelki növekedésének és gyógyulásának?

            A megjobbítás szolgálatában Jézus járt elöl. Vállalta az ember bűnét, majd a mennyek országa felé irányította. Jézus ellenállt a hazugságnak, házasságtörésnek, haragnak és kevélységnek, és éppen ez a tulajdonsága vitte közelebb az embereket Istenhez. Jézus éles tövisekre akadt, de mindig azon volt, hogy koronává változtassa őket.

            Nikodémus, aki aprólékosan megvizsgálta a hit kérdését, mindenkor megtartotta a törvényt, és ismert volt kifogástalan erkölcséről és jelleméről, ugyancsak megtapasztalta a lélek kardját. Jézus nem félt rámutatni arra, hogy Nikodémus, az üdvösség felé vezető úton még az első lépést sem tette meg.

            Jézus egy alkalommal összetűzésbe került a gazdag, fiatal törvénytudóval. Néhány jól megválogatott szóval arra indította, hogy életétben először nézzen szembe önmagával. Ha az ifjú elfogadta volna a figyelmeztetést, gyökeres változások álltak volna be életébe. De sajnos nem hallgatott a figyelmeztetésre. Ne feledd, hogy ennek ellenére Jézus folytatta a szeretet üzenetének hirdetését.

            Ha ezt nézzük, akkor a Jákob kútjánál lévő asszony is elutasíthatta volna Jézus tanítását. Egészen biztos, hogy jobban megijedt és meglepődött, mint a fiatal törvénytudó. Jézus viselkedését durvaságnak tekinthette volna. Urunk azonban megérezte, hogy ez az elhagyatott, és bűnei miatt megvetett asszony nem csupán az életre vágyódik. Jézus azonnal rátért a problémára, ami aggasztotta, ami nemcsak nála idézett elő drámai változásokat, hanem lelki ébredést váltott ki az egész városban. Valakinek rámutatni erkölcstelen múltjára – hát ez igazán furcsa mód arra, hogy megkezdjük a missziósmunkát egy egész várossal! De Isten előtt semmi sem lehetetlen.

            Figyeljük csak meg, hogyan járt el Jézus a farizeusokkal. Nyílt figyelmeztetései és feddései a legkeményebb feddések, melyeket valaki valakihez intézett. A zsidók a disznókon kívül a kígyóktól menekültek. Jézus nem félt néhány vallási vezetőt mérges kígyónak nevezni. Ezt akkor tette, amikor azok követői is jelen voltak. Azt is elmondta nekik, hogy képmutatók, és romlottak. Jézus csupán egyszer írt; akkor, amikor a farizeusok bűneit sorolta fel.

            Súlyos vádja egyeseket annyira felizgatott, hogy elhatározták, meg fogják ölni. Mások viszont, habár kezdetben megsértődtek, és elkeseredtek, mégis elfogadták figyelmeztető szavait. Jézus egyes esetekben annyira felforgatta nyugalmukat, annyira megrázta őket, hogy a Szentlélek azonnal beléjük költözhetett és elvégezhette szolgálatát. Sok farizeus Jézus mennybemenetele után hűséges követőjévé vált.

            Krisztus jobbá tevő szolgálatából mi is megismerkedhetünk az életelvekkel, melyek irányítani fogják kísérleteinket, hogy másoknak is gyógyulást, lelki növekedést és üdvösséget hozzunk. Ha ezekhez tartjuk magunkat, biztos vezetőink lesznek, melyek egy nap meghozzák a várva várt eredményt.

            Az első szabály, melyet észreveszünk Jézus életében és megjobbító szolgálatában, hogy Isten igéje az, amely szükség szerint vág, nem pedig az a személy, aki elmondja az igazságot. Maga az igazság elegendő éles ahhoz, hogy eredményesen eltávolítsa a fölösleges dolgokat. Minden más eszköz tompa és túlságosan megkárosít.

• “Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” Zsid.4,12.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a bibliai versekből korbácsot kell fonni és azzal kell verni a törvény megszegőit, hanem, hogy javító szándékunkat a Bibliára kell alapoznunk. Csak azt az üzenetet szabad hirdetnünk, amelyet a Biblia tanít. Ha szembeszegülünk az emberekkel, és eléjük tárjuk saját elméleteinket és ajánlatainkat, melyeket szerintünk el kellene fogadniuk, akkor legtöbbször képmutatóan fejezzük ki ellenséges álláspontunkat, mert szeretnénk a magunk ízlésére megváltoztatni őket. De így az emberek csak velünk lennének összhangban, nem pedig Isten igéjével. Nem az a dolgunk, hogy változtassuk meg az embereket, hogy aztán könnyebben elfogadhassuk őket, hanem hogy segítsünk nekik a lelki növekedésben, hogy ők is a mennyország lakói lehessenek.

            Amikor a Biblia a javító szándékról beszél, akkor azt is közli velünk, hogy ez a szolgálat Krisztus beszédén alapozódjék:

• “A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben, tanítván és intvén egymást…” Kol.3,16.

• “Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.” Tim.II.4,2.

Sehol sem találunk engedélyt arra, hogy a kiemelt elveken és útmutatókon kívül más figyelmeztetést intézhetnénk az emberekhez.

            A másik szabály, amely ugyancsak kivehető Krisztus életéből, kiemeli, hogy a megjobbító szolgálatot igazi, isteni szeretettel végezzük.

• “Hanem az igazságot követvén szeretetben.” (Ef.4,15)

Jézus mindig kész volt elmondani az igazságot, még ha az talán sértette is hallgatóit. Egetlen igazságot sem hallgatott el. Mindig szeretettel, figyelmesen és kedvesen beszélt. Sohasem viselkedett illetlenül, vagy tisztességtelenül. Egyetlen durva, vagy csúnya szó sem hagyta el ajkát. Nem okozott fájdalmat embertársainak. Nem támadta és nem ítélte el az embert gyengeségei miatt. Igazságot hirdetett, de ezt mindig szeretettel, figyelmesen és kedvesen beszélt. Sohasem viselkedett illetlenül, vagy tisztességtelenül. Egyetlen durva vagy csúnya szó sem hagyta el ajkát. Nem okozott fájdalmat embertársainak. Nem támadta és nem ítélte el az embert gyengeségei miatt. Igazságot hirdetett, de ezt mindig szeretettel tette. Leleplezte a hamis istenfélelmet, a hit hiányát és a gonoszságot. Még a legkeményebb figyelmeztetéskor is észrevehető volt, hogy sírt a lelke.

            Jézus felhív bennünket, hogy hozzá hasonlóan mi is szeretettel viseltessünk az emberek iránt. Legyünk kedvesek, de erélyesek, és mindig csak az emberek megjobbítására törekedjünk. A szeretet nélküli őszinteség gorombaság, az őszinteség nélküli szeretet viszont szentimentalizmus. Isten gyermekei tudják, hogy az igazi szeretet őszinteséggel párosul, és az isteni őszinteség szeretetet tartalmaz. “A kritika legyen olyan, mint az eső – írta Frenk Klark - segítse az ember növekedését, de ne ártson gyökerének.”

            Az igazság és a szeretet összehangolása szinte lehetetlen az ember számára. A magunk erejéből ezt sohasem tudjuk elérni, ugyanúgy, mint ahogy nem tudjuk kiérdemelni üdvösségünket, nem tudjuk helyesen szeretni önmagunkat, nem vagyunk képesek szeretni azokat, akik megvetnek bennünket, vagy nem tudjuk megbocsátani a megbocsáthatatlannak annak látszó tetteket. Mindezt egyedül nem tudjuk megtenni. Mégis

• “nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, aki szól ti bennetek.” Mt.10,20.

Ha megengedjük a Léleknek, hogy felhasználjon bennünket, ha vállaljuk ezt a fontos és tapintatos munkát, akkor az eddig megközelíthetetlen szívek megnyílnak az Atya igazságossága előtt. Meglehet, hogy az illető jogot kap a mennyek országának öröklésére. Az első fájdalom és a harag, mely ezt a munkát kíséri, az új élet, a Krisztusban való élet megszületésének hírnöke lesz. A szeretet és az igazság együttesen végzi el a megtisztítást. De csupán azért, hogy az ember meggyógyuljon és üdvözüljön.

            Egyesek szeretettel beszélnek, de félnek elmondani az igazságot. Szavaik jelentéktelenek. Mások viszont elmondják az igazságot, de szavaikat nem kíséri szeretet. Az ilyen szavak megsemmisítik a hallgatót. Isten kegyelméből azonban mi is elérhetjük, hogy az igazságot szeretettel mondjuk el azoknak, akiknek szükségük van rá.

            Ha így cselekszünk, kimagasló eredményt érünk el.