13. fejezet
A SZERETET EGYSÉG
- “Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással.” Jn.I.1,7.
A krisztusi feladat elvégzése a földön attól függ, hogy hisznek-e benne az emberek vagy sem. Ha nem hisznek, akkor földi élete, áldozata és feltámadása hiábavaló.
Hogyan tudta Krisztus bemutatni az akkori szkeptikus világnak, hogy Ő az a Messiás, aki meg fogja váltani az emberiséget. Csupán három év állt rendelkezésére.
Jézus egy tizenkét főből álló csoportot alakított, melynek tagjai Júdás kivételével iskolázatlan emberek voltak. Hajlamaik és jellemük is sokban különbözött egymástól. Nehezen tudunk valami jobb módot elképzelni egy olyan óriási és jelentős feladat elvégzésére, mint amilyen Krisztus feladata volt.
Talán elvártuk volna tőle, hogy istenségét bizonyítva csodákkal álljon az emberek elé. Ellenben azt olvassuk róla, hogy csak az emberek szükségleteinek kielégítése végett tett csodákat. Jézus tudta, hogy noha Isten évszázadokon keresztül csodákat művelt, Izrael népe továbbra is engedetlen maradt. Azt is tudta, hogy a természetfeletti tettek – tekintet nélkül arra, hogy felhívják-e az emberek figyelmét vagy sem – nem elegendőek arra, hogy bizalmunk legyen, mint örök Megváltónkban.
Jézus az igazság feltárására is korlátozhatta volna szolgálatát. Logikája és bizonyítékai meggyőzőek lettek volna az emberek számára. Ő azonban tudta, hogy az igazság megértése nem elegendő ahhoz, hogy az emberek megváltoztassák életmódjukat, és felkészüljenek a mennyre. Az istenség abbeli törekvése, hogy áthidalja a közte és az ember közötti szakadékot, ennél sokkal többet követelt.
Igen, Krisztus emberi formában jelent meg, csodákat tett és hirdette az igazságot. Ha csupán ezt tette volna, akkor is felkeltette volna az emberek figyelmét. Isten azonban úgy döntött, hogy az embernek nem csak az értelmét és a gondolatait fogja megnyerni, hanem a szívét is.
Hogyan? Azzal, hogy Jézus Krisztus a szeretet közösségét állítja fel a világon; egy olyan közösséget, amilyet azelőtt még csak el sem tudtak képzelni az emberek.
Isten a szeretet.
- “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn.3,16.
Isten leghatékonyabban a szeretettel működhet. Tudta, hogy ezzel megnyerheti az embereket az örökkévalóság számára.
A menny nagy Ajándéka, aki azért jött a földre, hogy kinyilatkoztassa az isteni szeretetet, egy tizenkét főből álló csoporttal kezdte meg munkáját.
Jézus minél több embert akart tettekre késztetni. Az egész világot meg kellett nyerni. Habár az egész világ előtte állt, Ő mégis úgy döntött, hogy törekvéseit egy kis csoportra fogja összpontosítani. Jól tudta, az eredmény attól függ, hogy milyen munkát fog végezni tanítványai körében. Szolgálatát az Istennel és emberekkel való egység jellemezte.
Közvetlenül halála előtt azt kérte Atyjától, hogy követői is olyan egységet alkossanak egymással, mint amilyen egységben Ő volt az Atyával. Tudta, hogy csupán az egység fogja bizonyítani a világ előtt azt, hogy Isten emberként jelent meg a földön.
- “Hogy mindnyájan egyek legyenek – imádkozott Krisztus – amint te én bennem Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk; hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” Jn.17,21.
Az Úr tudta, hogy az emberek csak akkor hisznek az örömüzenetnek, és a kereszténység csupán úgy tud hatással lenni a világra, ha a bűnösöket az önzetlen, egységes isteni szeretet tartja össze. Az Úr ezért úgy döntött, hogy Isten szeretetét látható módon mutatja be, hogy követői is ilyen szeretettel viseltessenek egymás iránt. Követőit az Ő szeretete fűzi egybe. És ha ez látható lesz, akkor az emberek bizonyítják, hogy az Úr valóban jelen van ebben a közösségben.
Földi életének utolsó óráiban, az úrvacsorán Jézus kiemelte azt a jellemvonást, amiről népét az egész világon megismerik:
- “Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” Jn.13,35.
Előre tudta, hogy ez a szeretet-közösség, melyet ő alapított meg, hiteles és meggyőző bizonyíték lesz a világ és a világmindenség előtt, hogy Isten szeretete örökre az emberek szívében maradhat. Indítóerővé vált, mely az embereket Istenhez vonzza.
Azt a feladatot bízta ránk, követőire, hogy egymás közötti viszonyunkkal igazoljuk hitünket és Megváltónkba vetett bizalmunkat.
Krisztus aggódik a nevét vallókért, és ezt meg kell értenünk. Meg kell értenünk azt is, hogy gondoskodik rólunk. Ha képesek leszünk megérteni aggodalmát, akkor akaratlanul is feltesszük magunknak a kérdést: Milyen mértékben van jelen korunk egyházában az isteni szeretet? Vajon Megváltónk főpapi imája kapott-e feleletet korunk keresztényei körében?
Sajnos nem kapott. Legalább is kielégítő választ nem kapott. Korunk egyházának elsősorban szeretetre és egységre van szüksége. Az emberiségnek ma legjobban az emberekből áradó krisztusi szeretetre van szüksége. Az egész menny olyan embereket keres, akik által Isten kiáraszthatja a kereszténység erejét a világra.
Vajon az ilyen közösség utáni vágy csupán elképzelés marad számunkra? Mikor válik valósággá? Az Úr szava alapján tudjuk, hogy amíg ez be nem következik, addig nem tudjuk érezni és tapasztalni a lelki élet teljességét, sőt Isten szeretetéről sem tudunk bizonyságot tenni.
Mindannyiunk számára feltevődik most egy gyakorlati kérdés: Tehetünk-e azonnal valamit annak érdekében, hogy létrejöhessen ez a közösség? Vagy talán leülünk és várjuk, hogy Isten végezze el helyettünk a munkát?
Georges Veber A feladatát végző egyház című könyvében a következőket írja: “Semmilyen szeretetből fakadó viszony sem tud kifejlődni ott, ahol nincs meg a megfelelő konstrukció.” Ez tehát az emberi eljárások alapelve. Ez az igazság egyaránt vonatkozik két személy egymás iránti szeretetére, az Isten és ember, vagy pedig az emberek egymás iránti szeretetére, ami az egyházra jellemző. Isten ránk bízta azt a feladatot, hogy megfelelő légkört biztosítsunk annak, hogy a Szentlélek meg tudja teremteni közöttünk a szeretet közösségének egységét. Isten felelős a borért, ám nekünk kell edényt adnunk hozzá. Isten meggyújtja a lángot, de nekünk kell gyertyát hoznunk.
Vajon hogyan lehet létrehozni a keresztényi egységet? “Meg vagyok győződve – írta Howard Schneider A kereszténység ma című folyóiratban -, hogy a Szentlélek egysége csupán akkor fog létrejönni, ha a keresztények kicsiny csoportokba tömörülnek.” Lawrence O. Richards Az egyház formája című könyvében a következőket jegyezte fel:
“A csoportban érezhető természetes erő, és az egyéneken keresztül munkálkodó Szentlélek hatalmas ereje felszabadítja és megváltoztatja a hívőket, tekintetüket pedig Istenre irányítja. Az egyház ébredését a hívők ébredése előzze meg! Ahhoz, hogy ez megtörténjék, az egyháznak egyháznak kell lennie, kis csoportok megalakulása pedig ideális megoldás mindannyiunk számára. (173. old)
Keat Müller Az új bor íze című könyvében ezt írta:
“Mi, (kis csoportunkban) felfedeztük azt, hogy a kereszténység egyáltalán nem vallás, hanem igazi alkotó élet, melyben nyíltan elmondhatjuk véleményünket, elfogadhatjuk és szerethetjük egymást, szerethetjük Istent, mert az élő Krisztus közöttünk lakozik… megnyert bennünket országa számára. Hirtelen mondanivalónk támadt. El kellett mondanunk azt, amit ’hallottunk és láttunk!’ Ha igazán szeretnéd, hogy egyházadban ébredés kezdődjön, akkor olyan emberekre van szükséged, akik az új élet borába lettek helyezve. Az ilyen család igazi lelki otthonná válik, Krisztus egyházának központjává, ahová azért fognak jönni az emberek, hogy szeressék őket és újjászülessenek.” (115. old)
Jézus olyan értékkel és melegséggel ruházta fel az emberek egymás közötti viszonyát, amilyet azelőtt sohasem láttak. Elhatározta, hogy egy kicsiny, csupán tizenkét főből álló csoportot alakít. Feledhetetlen módon illusztrálta az istenfélők kicsi csoportjának erejét és lehetőségeit. Azt állította, hogy az ilyen összetétel csodákat tehet életünkben.
- “Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt.18,20.
Pál apostol elvárja, hogy a hívők kapcsolatban legyenek egymással, hogy bátorítsák egymást és támogassák egymás törekvéseit.
- “Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” Gal.6,2.
Isten egyéneket használ fel az emberek megmentésére, de azt is elvárja, hogy az egyének segítsenek testvéreiknek a lelki fejlődésben. Szeretné, ha lelki betekintésünk lenne a megszentelődésbe. Szeretné, ha lelki betekintésünk lenne a megszentelődésbe. Jézus tudta, hogy az egység őszintesége néha fájdalmat is okozhat.
- “Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.” Tim.II.4,2.
- “A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben, tanítván és intvén egymást.” Kol.3,16.
A Jézus tanítványai között létrejött egység nélkül mi sem tudjuk átélni a szeretet teljes, hatalmas és magasztos értékeit, melyekről az Úr azt mondta, hogy követőinek jellemét kell ékesíteniük. Tekintet nélkül arra, milyen igazsággal rendelkezik, vagy milyen eredményes és aktív a szervezete, az egyház a szeretet egysége nélkül nem tudja teljesíteni feladatát.
“Ha őszintén akarunk szeretni, akkor osztoznunk kell felebarátainkkal. Lehet, hogy azért nincs elegendő szeretet az egyházainkban, mert nincs alkalom megosztani tapasztalatainkat és terhünket. Amikor szívünk ajtaja kitárul, hogy befogadja csoportunk tagjainak örömét és bánatát, akkor belátjuk, hogy azokat is tudjuk szeretni, akik nincsenek közöttünk. Ha beszélünk egymásnak Isten szeretetéről, tapasztalni fogjuk, hogy mind könnyebben tudjuk a helyes útra irányítani azokat, akik még távol vannak a kereszténységtől.” (The Ministry, 1970. január, 20, 21. old) Az ébredés és reform kezdete legjobban a lelki összetartásban jut kifejezésre. Másrészt viszont, ha az egységet elhanyagolják, lassan az ébredés lángja is kialszik.
János, a szeretett tanítvány, aki közvetlenül Jézustól ismerte meg az isteni szeretet értékét, sok-sok évvel ezelőtt a következőket írta:
- “Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van, közösségünk van egymással.” Jn.I.1,7.
Isten szeretetét együttes erővel tudjuk bemutatni a világnak. Ez az egység nem azt jelenti, hogy együtt ülünk az imaházban az istentisztelet alatt. Istentiszteleteink sokszor formálissá válnak, mert így jól érezzük magunkat. Senki sem kapcsolódik be az aktív munkába, senki sem vállal felelősséget. Ez teljesen ellentétben áll azzal a bibliai állítással, hogy mindannyian papok vagyunk, tehát kötelesek vagyunk szolgálni egymásnak. A formaságok és a merevség teljesen ellentétben áll a fanatizmussal, viszont egyik is, másik is a sátán veszélyes csapdája.
Hét közben a hívők végezzenek aktív evangéliumi munkát, majd az imaházban mondják el tapasztalataikat. Az ilyen gyűlés igazi táplálék a lelki éhségben szenvedők számára. Új életet és friss erőt ad a közösségnek. Ha a keresztények belátják annak szükségességét, hogy Krisztus példáját követve dolgozniuk kell egymásért, akkor örömteli beszámolóik tele lesznek életadó erővel.
A prédikáláson kívül az egyház adjon alkalmat mindenkinek arra, hogy kifejezhesse háláját és Isten iránti tiszteletét. A hívők ezt imával és személyes bizonyságtevéssel kísérhetik. Mindenkinek éreznie kell, hogy az istentisztelet érdekében végzett szolgálatát értékelik. Törekedjünk arra, hogy istentiszteleteink ne legyenek formálisak, hanem cseréljük ki gondolatainkat, mondjuk el mindennapi tapasztalatainkat és szenteljünk kellő időt a hálaadásra. Ha így egyesülünk Krisztusban, akkor a nehézségek és kísértések közepette is meg tudunk állni. Nem lehetünk Isten gyermekei, ha bezárkózunk. Mindannyian az emberiség része vagyunk. Az egyének tapasztalata a többiek tapasztalatától fog függni. Ha ilyen céllal gyülekezünk Isten dicsőítésére, akkor sok áldásban lesz részünk. Az ilyen egység megelégedést eredményez valamennyiünknél. Isten szeretete látható lesz mindennapi életünkben. Mindannyian ugyanabba a mennyei otthonba készülődünk, ezért már most értelmes közösségben élhetünk. Egységünk igazi csodálkozást kelthet.
A szeretet közössége, a menny előíze, a kegyelem ajándéka. Mennyei Atyánk szeretné, ha ilyen felüdülésben, változásban és gyógyító szeretetben lenne részünk. Szeretné, ha mindez életünkben is látható lenne. Ha ellenben nem óhajtjuk és nem kérjük ezt az ajándékot, a szeretet élményét, akkor tulajdonképpen megvetjük.
Ne engedjük meg, hogy ez megtörténjék!