I. MUNKÁLKODÓ SZERETET

• “Bízzál az Úrban és jót cselekedjél…” Zsolt.37,3.

Jézus Krisztus egy alkalommal segíteni akart egy törvénytudón. Meg akarta neki magyarázni a szeretet titkát. Ez az ember sok társához hasonlóan csak beszélni tudott a szeretetről, de nem tudta, hogyan kell szeretni.

            Habár az írástudó akkor nem értette meg Jézust, mégis az elmondott példázat a legjobb illusztráció az igazi szeretet bemutatására. Íme egy időszerű változata:

            Egy nap egy teológiai előadó próbálta megkísérteni Jézust, és a következő kérdést tette fel neki:

• “Uram, mit kell tenni az embernek, hogy üdvözülhessen?”

Jézus a kérdésre kérdéssel válaszolt:

• “Mit olvasol a Bibliában? Hogyan értelmezed?”

A tanár így felelt:

• “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, és a te felebarátodat mint te magadat.”

• “Helyes” – válaszolt Jézus. “Ha ezt gyakorolod, biztosan üdvözülni fogsz.”

A tanár azonban ezzel nem elégedett meg, hanem újból feltett egy kérdést:

• “De … Uram, ki az én felebarátom?”

Ekkor Jézus elmesélt neki egy történetet: Egy embert egy elhagyatott autóúton gengszterek támadtak meg. Elvették pénzét, új öltönyét, összeverték, majd beültek az autójába és elhajtották, őt pedig eszméletlen állapotban az autóút mellett hagyták.

Nemsokára egy fehér bőrű prédikátor ment arra. Amikor meglátta a szerencsétlent, rátaposott a gázpedálra és elhúzott mellette. Kis idő múlva egy gyülekezeti vén is arra hajtott. Amikor meglátta, mi történt a szerencsétlen emberrel, ő is gyorsított és továbbment.

            Bizonyos idő elteltével egy néger ment arra. Amikor meglátta az embert, kiszállt az autóból és odament hozzá. A látottak nagyon felingerelték. Kivette az elsősegélydobozt, lemosta a vért a tehetetlen férfiről, bekötötte sebeit, majd az autó hátsó ülésére fektette és elvitte a közeli kórházba. Megkérte a személyzetet, hogy a számlát küldjék el az ő címére.

Ha te lettél volna a szerencsétlen ember helyében, vajon kit tekintettél volna felebarátodnak: a prédikátort, a gyülekezeti vént, vagy pedig a négert?

A teológiai előadó így válaszolt:

• “Hát természetesen azt a né… vagyis azt az embert, aki gondoskodott róla.”

• “Jól van – válaszolt Jézus. – Eredj és te is cselekedjél így.” (The Cotton Patch Version of Luke and Acts, 46-47)

Az egész Biblia az Isten tettekben megnyilvánuló szeretetéről beszél. Nagyon sok író tisztelettel tekint a szeretetből cselekvő emberre.

• “Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” Jn.I.3,1.
• “Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.” Rm.5,8.

Jézus így szólt:

• “Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” Jn.15,13

Jézus tudta, hogy az Atya szeretetét a legszemléletesebben saját cselekedeteivel tudja kifejezésre juttatni. Saját magáról egyszer azt mondta:

• “Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért.” Mt.20,28

Egy másik feljegyzésben az olvassuk róla, hogy

• “széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak…” Csel.10,38.

Isten ma is ilyen aktív életmódot vár el követőitől. Elvárja, hogy igazán szeressünk. Sajnos sokszor elfelejtkezünk erről.

            Georg Small a következőket jegyezte fel: “Olvastam egy könyvben, hogy egy ember, név szerint Jézus bárhol járt, mindenütt jót tett. Nagyon nyugtalanít az a tudat, hogy én azzal is megelégszem, hogy ezt az utat követem.”

            Jézus Krisztus egyetlen egy okból cselekedett jót; egyszerűen jó volt. Bennünket, kik követőinek valljuk magunkat, ugyanilyen szeretet gyakorlására szólít fel. A mi jótetteinknek gyakran más az indítéka. Azért teszünk jót felebarátainkkal, mert ők is jót tettek velünk. Egyesekkel puszta felelősségérzetből teszünk jót, meg azért, mert “bűnösnek éreznénk magunkat, ha ezt elhanyagolnánk.” Van egy még kellemetlenebb jelenség: egyesekhez azért vagyunk kedvesek, mert elvárjuk, hogy ők is tegyenek valamit értünk, vagy pedig kedvünk szerint akarjuk formálni őket.

            Ha úgy szeretünk, mint ahogy Jézus is szeretett, akkor sohase érdekből fogunk valakivel jót cselekedni, vagy azért, hogy jutalomban részesüljünk. Korunkban, melyre az anyagiasság jellemző, az ilyen felfogás eléggé furcsán hat.

            A Rewiw and Herald című folyóiratban dr. Skae Kubo a következőket írta:

“Jézus nem azért barátkozott az emberekkel, hogy később meghívhassa őket az imaházba. Nem azért gyógyította meg őket, hogy csatlakozzanak mozgalmához. Természetesen ezt sokan megtették, de csak azért, mert végtelen szeretete vonzotta őket.”

Jézus eljárását azonban nem az emberek válasza határozta meg.

“Az irgalmas szamaritánusról szóló példázatban Jézus érthetően megmondja, hogyan tegyünk jót felebarátainkkal. A szamaritánus nem nézett körül, van-e a közelben fényképész, vagy esetleg ott vannak-e valamelyik folyóirat riporterei; nem vizsgálta meg az embert, hogy vajon elviheti-e egyházába. Haszonra sem számított. Ő csupán a bajbajutott embert látta, és segített neki. Jóságának nem volt más indítéka.” (R. H, 1967. július 20. 3 old.) Jézus maga volt a tettekben megnyilvánuló szeretet.

A keresztény szeretet is tettekben nyilvánul meg. Kate Müller a következő egyszerű és bölcs megállapításra jutott:

“A keresztény szeretet tulajdonképpen az a cselekedet, melyet a kegyelmes Isten terve szerint egy meghatározott személy érdekében el kell végeznünk. A munka elvégzését Krisztus a szeretet, nem pedig érzelmeim kifejezésének tekinti.” (Second Touch, 86. old)

Azért cselekszünk jót szeretetből, mert van kivel cselekednünk, mert arra szükség van. Nem gondolunk a viszonzásra, sem arra, milyen viszonyban vagyunk a rászorulókkal. Ilyen szeretet élt Jézusban. Ez a kereszténység lényege.

Nem is csoda tehát, hogy a Biblia ezt írja:

• “Tiszta és szeplő nélkül való … ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban.” Jak.1,27

Évszázadokkal ezelőtt a zsoltárköltő ezt a tanácsot jegyezte fel:

• “Bízzál az Úrban és jót cselekedjél…” Zsolt.37,3

Ebből érthetően kitűnik az az igazság, hogy a hit és az igazság magában véve nem elegendő. Mi pedig gyakran túl nagy hangsúlyt teszünk a hitre, a cselekedeteket pedig elhanyagoljuk.

            A törvénytudóhoz hasonlóan sokaknak meg kellene értenie, hogy a hitelvek prédikálása és a prófétai ígéretek hirdetése nem tudja helyettesíteni a tettekben megnyilvánuló szeretetet.

            Jézus ezt az igazságot különös módon tárta fel Péternek. Jn.21,15-17. A tanítványok éppen azt az ételt fogyasztották, amelyet Jézus készített nekik. (A tettekben megnyilvánuló szeretet az ember napi szükségleteit is kielégíti.) Jézus hirtelen egy nyílt kérdéssel állt elő. Ránézett Péterre, a hajdani halászra és megkérdezte: “Szeretsz-e engem”?

            Pétert váratlanul érte a kérdés. Hát nem bizonyította már többször is, mennyire ragaszkodik Jézushoz? Vajon Jézus nem tudta, hogy mennyire hisz benne?

            Pétert nemcsak meglepte, hanem kissé meg is sértette a kérdés. Ezért gyorsan így válaszolt:

• “Szeretlek, Uram. Te tudod, hogy szeretlen téged.”

A válasz azt jelzi, hogy feleslegesnek tartotta a kérdést. Végül is nem őt, Pétert dicsérte meg Jézus nyilvánosan, amikor egyszer azt kérdezte tanítványaitól, hogy milyen véleménnyel vannak róla követői?

            Akkor Péter nyilvánosan kifejezte nagy hitét, és azt mondta, hogy Krisztus az élő Isten Fia.

            Most azonban úgy tűnik, hogy az Úr kételkedik Péter hitében. Hogy lehet ez?

            Ha mi Jézus helyében lettünk volna, Péter aggódó válaszára így feleltünk volna: “Én is szeretlek téged.” Ezután folytattuk volna utunkat és igyekeztünk volna elfelejteni a történteket. Ilyen helyzetben úgy viselkednénk, mint az a szülő, akinek a gyermeke azt a kijelentést teszi, hogy szeretlek apukám, mire a szülő általában azt válaszolja, hogy apuka is szeret téged.

            Ha azonban akkor Jézus egy közönséges válasszal fejezte volna be a beszélgetést, akkor se Péter, sem mi nem részesültünk volna mély lelki tanulságban és tapasztalatban. Péter nyugodtan tovább ment volna, és sohasem értette volna meg az igazi szeretet értékét és jelentőségét.

            Jézus tudta, hogy Péter szentül hisz benne. Tudta, hogy a maga emberi módján szereti Őt, de azon a napon Jézus nem a tanítvány odaadását vizsgálta, noha Péter azt hitte.

            Jézus nem egy közönséges frázissal válaszolt Péter kijelentésére, hanem egy egyszerű mondattal. Ezzel Péternek, a tűz körül összegyűlt tanítványoknak és nekünk is elmondott mindent, amit mondani lehet a szeretetről.

            Kedvesen, de határozottan a következő utasítást adta neki: “Legeltesd az én juhaimat.”

            Ezzel tulajdonképpen a következőt akarta mondani: “Péter, van valami, amire ma meg szeretnélek tanítani. Ha hiszel és szeretsz, tegyél valamit. Tudod, a szeretet nem csupán szép érzés, amit valaki kivált belőled. A szeretet tettekben nyilvánul meg.”

            Más szóval, ha szeretsz és ha valóban az én tanítványom vagy, akkor ezt a mások érdekében végzett munkával fogod kifejezésre juttatni.

            Sokan úgy vélik, hogy a szeretet az őszinte hit és az engedelmesség automatikus következménye. Péterhez hasonlóan azt gondolják, hogy szeretetük már elérte a lehető legnagyobb fokot, különösen akkor, amikor az Istenhez való hűségről van szó. Azt gondolják, hogy szeretetük tökéletes, mert hitük, Péteréhez hasonlóan őszinte és nyílt.

            Egyetlen egy másik állapot sem tud annyira hozzájárulni a laodíceai tulajdonságok megszerzéséhez, mint ez. Egyetlen egy másik gondolat sem tudja ilyen eredményesen meggátolni Isten országának eljövetelét.

            Jézus mennybemenetele előtt még megpróbálta elmagyarázni tanítványainak az igazi szeretet lényegét. Ez is arra utal, milyen nagy hangsúlyt tett az igazi szeretet jelentőségére.

            Szerette volna megértetni követőivel azt a keresztényi alapelvet, hogy a szeretetet tettekkel kell bizonyítani.

            Az utolsó együttlétkor Jézus más igazságokat is elmondhatott volna tanítványainak, más dolgokra is emlékeztethette volna őket. Átismételhette volna velük tanításának alapelveit. Ehelyett biztos akart lenni abban, megértették-e az isteni szeretet legfontosabb elemét. Ő ugyanezt szeretné nálunk is elérni.

            Amikor pedig újból eljön és szemtől szembe áll népével, legjobban az fogja érdekelni, vajon megértették-e azt a tanítást, amit a tengerparton adott tanítványainak:

• “Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségnek királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.” Mt.25,31-33

Mi a különbség? Mitől függ az, hogy valaki örök életet kap, vagy pedig örök halálra lesz ítélve? Minek alapján fog Isten ítélni?

            Isten igen érthetően mutatja be azok jellemét, akik bemehetnek dicső országába.

            Miért köszönt majd egyeseket így: “Jertek, Atyámnak áldottai, örököljétek az országot”? Vajon azért, mert hittek az igazságban és engedelmeskedtek a törvénynek?

            Nem. Isten felbecsülhetetlen értékű ajándékának elnyerése attól függ, milyen kapcsolatban van az ember Jézus Krisztussal.

• “Mert éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok; jövevény voltam és befogadtatok engem. Mezítelen voltam és megruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? Vagy szomjúhoztál és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál és befogadtunk volna? Vagy mezítelen voltál és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg, vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” Mt.25,35-40

Isten igéje alapján azt állapíthatjuk meg, hogy örök életre való felkészültségünk a szeretet megnyilvánulásából vehető észre. Isten végignézi az emberek életét, de nem kérdezi, hogy milyen vallásfelekezethez tartoztak. Helyette az érdekli, hogy mit tettek? Krisztusi életet éltek-e? Önmagukért vagy másokért éltek-e? Segítettek-e a rászorulókon, kedvesek voltak-e felebarátaikhoz? Szeretetből tették-e azt, amit tettek?

            Ha helyesen jártak el, a következő szavakat fogják hallani: “Jól vagyon jó és hű szolgám… Jertek Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.”

            A Bibliában nem azt olvassuk, hogy éheztem, ti pedig segítettetek, hogy szociális segélyhez jussak, hanem “Ennem adtatok.”

            Nem azt olvassuk, hogy szomjas voltam, ti pedig egy tiszta vizű kúthoz vittetek, hanem: “Innom adtatok.”

            Nem olvashatjuk azt sem, hogy idegen voltam, ti pedig átadtatok egy jótékonysági szervezetnek, vagy pedig elkísértetek a legközelebbi vöröskeresztes állomásra. Szó szerint a következőket olvassuk: “Befogadtatok.”

            A Biblia nem arról ír, hogy mezítelen voltam, ti pedig kellemetlenül éreztétek magatokat, és elfordítottátok a fejeteket. “Felruháztattok.”- olvashatjuk.

             Beteg voltam, ti pedig imádkoztatok értem és pénzt adtatok, hogy ki tudjam fizetni az orvosi költségeket. Nem, az igében ez áll: “Meglátogattatok!”

            Azt sem olvashatjuk, hogy börtönben voltam, ti pedig csomagokat küldtetek nekem. Nem. “Meglátogattatok” – mondja a Biblia.

            A világmindenség bölcs bírája ekkor a következőket fogja mondani országa örököseinek: “Szerettek és ezt a szeretetet cselekedeteitekkel igazoltátok. Nem azért tettetek jót felebarátaitokkal, mert ki akartátok érdemelni szimpátiájukat, hanem azért, mert minden nehézségben mellettük voltatok. Legeltettétek az én juhaimat.”

            Olyan emberek is lesznek az elveszettek csoportjában, akik egyáltalán nem voltak rosszak. Talán még a hitelveik is pontosak voltak és rendszeresen eljártak az istentiszteletekre. De mégis mindent el fognak veszíteni. Miért?

            Azért, mert szeretetük sohasem indította őket tettekre. Semmit sem tettek Istenért és felebarátaikért. Azt állították magukról, hogy szeretnek, de ezt a szeretetet sohasem bizonyították cselekedetekkel. Tulajdonképpen nem is tudtak szeretni.

            Sajnos az ilyen személyek elvesznek, mert nem osztották meg másokkal az isteni szeretetet.

            Azok, akik ma semmit sem tesznek, akkor majd semmit sem tudnak mondani. Belátják, hogy megcsalták Istent és hogy senkire sem voltak jó befolyással. Belátják azt is, hogy senkit sem vezettek Istenhez. Belátják azt is, hogy mivel semmit sem tettek Istenért, nem részesülhetnek jutalomban. Noha Jézus követőinek vallották magukat, mégis a gonoszokkal együtt fognak meghalni. Ez a Péterhez hasonlók csoportjának tragikus vége. Ebben a csoportban olyan emberek vannak, akik sohasem gondoltak arra, hogy a szeretet nem csupán önző érzelem. Azt sem fogták fel, hogy szeretni annyit jelent, hogy segítünk a bajbajutottakon.

            Isten pedig az egész világmindenség szeme láttára bebizonyítja, hogy a jó cselekedet a szeretet lényege.