A Szeretet Bizalmat Jelent

•  “Mindenkit tiszteljetek…” Pt.I.2,17.

James Bishop, a “Krisztus lelkülete az emberek egymás közötti viszonyában” című könyvében leír egy eseményt, mely 1937-ben történt egy indiai városban, Madrasban.

            Kenon Boldsmith igazi istenfélő ember volt. Prédikátorként dolgozott Madrasban. Egy nap az egyik nála dolgozó embernek pénzt adott, és megkérte, hogy vásároljon be neki, de a férfi a pénzzel együtt eltűnt. Kenon Goldsmith nagyon sajnálta az embert és napokig kereste. Amikor végre megtudta, hogy hol van, elment hozzá:

• Sajnálom, hogy ilyen rosszul fizettelek és ezért ezt kellett elkövetned. Gyere vissza, és folytasd a munkát! Ígérem, hogy jobb fizetést fogok neked adni.

A férfit nagyon meglepte a prédikátor szeretete és bizalma. Megbánta tettét és visszatért Goldsmithhez. Ezentúl Goldsmith bátran megbízhatott benne. Élete végéig testvére és jó barátja maradt.

            Mi biztosan azonnal elítélnénk az ilyen lopásra hajlamos embert. Talán elmennénk a rendőrségre és feljelentenénk. Még örülnénk is, ha elfognák és megbüntetnék. Esetleg másoknak is elmondanánk, hogy nem megbízható.

            Kenon Goldsmithről egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy emberien viselkedett, inkább azt mondhatjuk, hogy viselkedését emberfeletti tulajdonságok jellemezték. Természetünknél fogva hajlamosak vagyunk arra, hogy megbüntessük azt, aki rosszat követett el velünk szemben. A megbocsátás idegen fogalom számunkra. Amikor Isten az emberi természetről és a bizalmatlanság hiányáról beszélt, a következő kijelentést tette:

• “Nem végzem el haragomnak hevét, nem fordulok vissza Efraim vesztére, mert Isten vagyok és nem ember…” Hós.11,9.

El kell ismernünk azt is, hogy csupán Isten Lelkének segítségével tudjuk olyanná formálni jellemünket, mint amilyennel Kenon Goldsmith rendelkezett. Csak Isten szeretete tud bizalmat kelteni bennünk azok iránt, akikben csalódtunk, és nincs kizárva, hogy újból csalódni fogunk.

            Jézus Krisztus mindig határtalan bizalmat érzett az emberek iránt. Habár nagy előjogai voltak, ez mégsem akadályozta abban, hogy kifejezze bizalmát. Élete arról tesz bizonyságot, hogy jobb megbízni az emberekben, még ha csalódunk is bennük, minthogy kerüljük a velük való kapcsolatot és bizalmatlanul viseltessünk irántuk.

            Jézus megbízott a dicsekedő, hirtelen természetű Simonban. Megbízott a vámszedő Zákeusban is aki ugyancsak nem rendelkezett szép jellemvonásokkal. Tisztelte az erkölcstelen Máriát is.

            Krisztus bizalmát érezve ezek a személyek teljesen megváltoztak. A Megváltó bizalma volt üdvösségük ajtaja.

            Természetesen az Ő bizalmát is veszély fenyegette, hiszen bizalma Júdásra is kiterjedt, akiről pedig kezdettől fogva tudta, hogy el fogja árulni. Mégis Júdás lett a pénztáros. Rábízta tekintélyét, sőt még életét is. Júdás eljátszotta Jézus bizalmát. Jézus pedig, habár mindent tudott, mégis megbízott benne.

            Mi, noha már számtalanszor bebizonyítottuk, hogy értéktelenek vagyunk, mégis bizalommal üdvözülünk. Isten megbízik bennünk, pedig ezt semmivel sem érdemeltük ki.

            A bizalom a krisztusi szeretet fontos összetevője. Tulajdonképpen nem is létezik nélküle szeretet. “A szeretet a bizalom műve – írta Erich From – és aki megbízik az emberekben, az szereti is őket.”

            A szeretet a bizalomban jut kifejezésre. Semmi mással sem tudjuk bebizonyítani felebarátainknak azt, hogy hiszünk az értékükben. Semmit sem tehetünk bizalom nélkül.

            Mi, keresztények igazi örömüzenetként fogadjuk azt a hírt, hogy Isten nagyra értékeli az embert. Minden ember értékes. Isten annyira értékel minket, hogy egyszülött Fiát bármelyikünkért leküldte volna a földre.

            Ezzel ellentétben, nagyon könyörtelenek tudunk lenni. Olyan mellékesnek tartjuk mások érzéseit, mintha egyáltalán nem is léteznének. A megértésre és együttérzésre vágyókhoz udvarias szavakat intézünk. Könnyen elvetjük azt, ami olyan sokat jelent a bizalmat kifejező embernek. Nem is vesszük észre, hogy mit teszünk akkor, amikor valaki álmait romboljuk szét. Sértegetjük az Isten képmására teremtett embereket, sőt még élvezzük is a dolgot.

            Milyen figyelmetlenek vagyunk egymáshoz. Ha ellenben énünk meghajolna Isten előtt, és kedvesek lennénk az emberekhez, akkor láthatnánk, hogy százan térnek meg ott, ahol most csak egy személy tért meg.

            Jézus példáját követve minden embert egyéniségként kell szemlélnünk. Meg kell értenünk, hogy mindenki a lehető legjobbat érdemli.

            Isten mindenkinek a lehető legjobb áldást adja. Számára mindenki egyformán értékes.

            Egy hittan tanárnő a következő kérdést tette fel tanulóinak:

• Miért szeret bennünket Isten?

Rövid ideig tartó csend után, az egyik kislány jelentkezett:

• Azért, mert mindannyiunkból csak egy van.

            Ha tudjuk, hogy Isten azért küldte Fiát a földre, hogy meghaljon a bűnös emberekért, akkor megértjük, milyen felbecsülhetetlen érték vagyunk számára.

            Bárcsak fel tudnánk fogni, mennyit ér az ember Isten szemében! Milyen jó lenne, ha felismernénk egymás értékét, hiszen tudjuk, hogy Isten a saját képmására teremtett bennünket, és Jézus Krisztus mindannyiunkat megváltott keresztáldozatával.

            Ki tudná megállapítani egy lélek értékét? Gondoljál csak a Gecsemáné kertjére, melyben Jézus emberfeletti küzdelmet vívott mindannyiunkért. Jusson eszedbe a kereszten függő Megváltó. Gondoljál fájdalommal teli felkiáltására:

• “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Mk.15,34.

Gondoljál vérző fejére, sebes testére… Krisztus nem kímélte magát a veszélytől. Még a menny is veszélybe került azért, hogy megmenthesse az embereket. Az a tudat, hogy Jézus egy emberért is meghalt volna, késztessen arra, hogy te is becsülni kezdjed az embereket.

            Ha az emberek értékéről beszélünk, akkor azt is tudnunk kell, hogy meg kell őket ajándékoznunk bizalmunkkal. Csak így tudjuk tudtukra adni értéküket, vagy azt, milyen értékesek lehetnének. Minél nagyobb a bizalmunk, annál nagyobb előttünk az emberek értéke.

            Ha megbízol valakiben, akkor nem kell külön hangsúlyoznod, hogy az illető fontos személy és értékes, hogy becsülöd azért, ami és amivé válhat.

            A Bibliában azt a parancsot találjuk, hogy tiszteljünk mindenkit. (Pt.I.2,17.) Ezt azonban csak akkor teljesítjük, ha bizalommal vagyunk az emberek iránt. Semmivel sem tudjuk úgy tisztelni az embereket, mint azzal, amikor határtalanul megbízunk bennük. Tudnunk kell azt is, hogy gyengeségeik ellenére az emberek értékesek, ezért hinnünk kell, hogy el tudják végezni a rájuk bízott feladatot. Talán bizalmunk fogja serkenteni őket, hogy elérjék azt, amit addig nem sikerült elérniük.

            Hadd idézzem Bonaro Owerstrice pszichológust:

“Mi nem csak őrizzük testvérünket, hanem számtalan módon személyiséggé is formáljuk.”

A bizalmat mint fegyvert Istentől kaptuk és az emberek lelki növekedésére használjuk.

            A körülöttünk élőket vagy jobbá, vagy rosszabbá tesszük, attól függően, hogy milyen álláspontot foglalunk el velük szemben. Gondolj csak arra, mi lett abból az emberből, akiben Kenon Goldsmith megbízott! Ralf Valdo Emerson a következőket jegyezte fel:

“Legyetek őszinték az emberekhez, és akkor ők is őszinték lesznek hozzátok. Bánjatok velük úgy, mintha nagyok lennének és akkor valóban naggyá válnak.”

Minden ember jelleme értékes, melyet ha támogatunk és bátorítunk, naggyá fejlődhet. Jézus mindig az emberek jó oldalát nézte. Sohasem gondolt gyengeségeikre. Mindig a jó tulajdonságaikat hozta napvilágra. Ezzel a szeretet egyik legmagasztosabb szerepét tárta elénk.

            A szerető ember türelmes és mindig a lehető legkedvezőbben értelmezi mások indítékait és tetteit. Pál apostol a következőket írta a szeretetről:

• “A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.” Kor.I.13,4.

Igyekezzünk felfedezni mások jó tulajdonságait. Várjuk el tőlük azt, hogy jók legyenek. Úgy viseltessünk irántuk, mint azok iránt, akik felbecsülhetetlen értékkel rendelkeznek. Ha így járunk el, meg fognak bízni bennünk, és feltárul szívük ajtaja az evangélium befogadására. Milyen ritkán keresünk jót felebarátainkban! Szinte szokássá vált mások gyengeségeinek firtatása.

            Emlékszel-e, hogyan viselkedett a tékozló fiú példázatában az idősebb testvér? Amikor a boldog apa elrendelte, hogy lakomával ünnepeljék meg a tévelygő hazaérkezését, az idősebb fiú nem akart részt venni az ünneplésben. Idézem:

• “Erre ő megharaguvék és nem akara bemenni.” Lk.15,28.

Viselkedésével azt bizonyította, hogy apja helyében kidobta volna elveszettnek hitt öccsét. Annyira nem ismerte el testvérének, hogy amikor róla beszélt, hidegen csak annyit mondott édesapjának: “A te fiad.”

            Az idősebb fiú udvariatlan viselkedésével arra akart figyelmeztetni, hogy öccse örökölni akarja apjuk vagyonát. Közölni akarta atyjával, hogy helytelenül cselekszik, amikor visszafogadja fiát.

            Az apa azonban megbízott elveszett gyermekében. Minden tévedése ellenére az apa számára semmi sem volt olyan értékes, mint gyermeke, aki “elveszett és megtaláltatott.” Minden lehető legjobbat neki ajándékozott: ruhát, drága gyűrűt. Meghívta szomszédait és a zenészeket, hogy vegyenek részt ezen a különös ünnepségen. Nemcsak hogy nem szégyellte fiát, hanem igyekezett minél nagyobb tisztelettel bánni vele.

            “Mindenkit tiszteljetek” – mondja az Írás, még az elveszetteket is. Ha az Atya szemszögéből nézhetnénk az embereket, akkor mindenkit testvéreinknek látnánk.

            Azt állítjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha állításunk igaz, akkor elveszett és halott testvérünket meg kell találnunk és élőnek kell nyilvánítanunk. Ő is hozzánk tartozik, hiszen az Atya fogadta fiává. Ha viszont nem akarunk kapcsolatot tartani vele, ezzel azt mutatjuk ki, hogy béresek, nem pedig gyermekek vagyunk Isten nagy családjában.