SZERETETRE SZABADÍTTATUNK FEL

• “Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Jn.8,36

 “Az Úrnak világossága az ember lelke.” Előbb azonban meg kell szabadulnia az önzéstől, meg kell tisztulnia a félelemtől, bizonytalanságtól, mert csak így tudja Isten felhasználni mások életének felpezsdítésére.

            A mások iránti szeretet, ez a különös szeretet, melyet Istentől kaptunk olyan, hogy csupán az önszeretet tudja mozgásba hozni. Ha ez talán kissé furcsának tűnik, gondoljatok arra, mit tanácsolt Jézus az őt követőknek: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Jézus semmi magyarázatot sem fűzött ehhez az elvhez, mely igen fontos, bár eléggé félve fogadjuk el.

            Krisztus előre tudta, hogy tanítványai nem lesznek képesek az igazi szeretet kinyilvánítására. Nem azért, mert képtelenek a felszólítás szerint cselekedni, hanem azért, mert bizonytalanok, ami az önszeretet közvetlen következménye.

            Azt is tudta, hogy a bizonytalan emberekben nincs elég akaraterő és érzelem ahhoz, hogy igazán tudják szeretni felebarátaikat. Az isteni munka helyett saját félelmükkel, bűntudatukkal és gondjaikkal vannak elfoglalva.

            A helyes önszeretet és belső biztonság a mások iránti szeretet alapja. Ha valaki nem biztos önmagában, ha nem szentel magának kellő figyelmet, esetleg gyűlöli saját magát, akkor másokat sem tud szeretni.

            Az Úr olyan fontos dolognak tartotta az önszeretetet, hogy az engedelmesség feltételeként emelte ki. A keresztény azt az utasítást kapta, hogy szeresse felebarátait úgy, mint önmagát. Mindennek ellenére sajnos akadnak emberek, akik igen kellemetlenül érzik magukat akkor, amikor az önszeretetre gondolnak. Már a gondolat is szinte megijeszti őket. Annak ellenére, hogy Jézus érthetően elmondta ezt az elvet, az ilyen emberek sohasem vették komolyan a parancsot. Így viszont képtelenek lettek arra, hogy szeretetforrásként hassanak környezetükre.

            Dr. Robert H. Feliks, a Washingtoni ideggyógyászati klinika hajdani igazgatója így összegezte a szeretetet:

“Az önszeretet nem más, mint tudatában lenni méltóságunknak, hovatartozásunknak, értékünknek és elégedettségünknek, ám mindezt az egészséges alázatossággal érjük el.”

Jézus szemmel láthatólag egyszerű értékként mutatta be a dolgot, ami egy keresztény számára természetes kellene hogy legyen. Minden követőjétől elvárja, hogy tegyen eleget parancsának.

            Krisztus tudta, hogy az önszeretet az egyik legjobb keresztény adomány. Tudta azt is, hogy ez a tulajdonság önmagától fejlődik ki azoknál, akik Őt Uruknak, Megváltójuknak és Barátjuknak tekintik. Ezért csupán a keresztény ismeri az igazi szeretetet, hiszen megmagyarázták neki, hogyan tudja önmagát szeretni. Ezt a felszabadító képességet Istentől kapta éppen úgy, mint azt, hogy felebarátait szeresse. Mindkettő a Szentlélek ajándéka.

            “Ha az emberek nem megvetnék, hanem megértenék önmagukat – mondta Alexander Reyd Martin, egy New York-i pszichiátriai klinika igazgatója – akkor bevételeink a felére csökkennének.”

            Az “örömüzenet” fontos része, melyet mi keresztények sajnos nem úgy hirdetünk, ahogy kellene, hogy Isten felülmúlhatatlan értékű önszeretetet akar bennünk, bűnösökben ébreszteni.

            Miért nem dicsekszünk ezzel a nagy ajándékkal?

            Vajon Jézus nem beszélt a gyönyörűséges igáról és a könnyű teherről? Vajon semmit sem biztosított azoknak, akiknek életét hiábavalóság és reménytelenség jellemzi? Azért reményteleneke, mert el szeretnének érni valamit, de képtelenek rá. Reménytelenek, mert meg szeretnék osztani valakivel szeretetüket, de mivel nem ismerik az önszeretetet, másokat sem tudnak szeretni. Ha helyesen járnának el, még nagyobb szeretetre lennének képesek.

            Az önszeretetről általában úgy beszélünk, mintha igazolnánk magunkat, vagy bocsánatot akarnánk kérni valakitől. Általában ezt a témakört elhanyagoljuk, és ennél “fontosabb” dolgokról beszélünk, ami miatt nem fogjuk kellemetlenül érezni magunkat. Például elmondjuk, hogyan kell szeretni felebarátainkat, hogyan kell tisztelnünk a Törvényt.

            Ha azonban nem beszélünk az önszeretetről, akkor elmulasztjuk elmondani azt, ami mások iránti szeretetünk feltétele. Vannak emberek, akiknek ez az igazság sokat jelentene, mert éppen erre van szükségük.

            Az az ember, aki távol van Jézus Krisztustól, habár belátja az önszeretet fontosságát, nem tudja értékelni. Isten gyermeke számára azonban semmi sem lehet akadály. A Jézustól távol élő ember nem tudja szeretni az emberi felfogás szerint szeretetre érdemtelen embereket.

            Jézus elmondta, hogy a világ csodálni fogja a követőinek nagy szeretetét: “Arról tudja meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” – mondta Jézus. Ez igaz, mert Isten gyermekei az önszeretet miatt olyan erővel rendelkeznek, hogy szeretetüket és Isten szeretetét másoknak is át tudják adni. Ha nem fogadod el az önszeretet ajándékát, akkor nem leszel képes megfelelő módon képviselni Krisztust és igazságát. Életed ekkor a következő bizonyságtevést hirdeti: “Erkölcsi elveinkről tudják, hogy keresztények vagyunk”, vagy “tanunk tisztaságából kitűnik, hogy igazi keresztények vagyunk”.

            De nem erről fogják tudni.

            Amikor az ember elkezdi kapni Isten végtelen, feltétel nélküli szeretetét, akkor először is önmagát kezdi tiszteletben tartani. Isten mindent felölelő szeretete az egyetlen, mely az emberben fel tudja lobbantani az önszeretet tüzét. E mennyei tűz melege egyenesen a Golgota tetőpontjáról száll alá.

            Amikor az ember felfogja Isten szeretetének nagyságát, amikor meghallja a keresztről érkező hangot, amely kedves fiamnak szólítja, akkor – habár még bűnös – önmagát új fényben látja, megérti, milyen fontos Isten szemében.

            Az emberiség történelmében semmi sem bizonyítja jobban egy ember értékét, mint Jézus Krisztus halála. Az áldozatnak hittel való személyes elfogadása, nagyságának és erejének megértése az a tapasztalat, mely az önszeretet egyik alkotóeleme.

            Egyszerűbben megfogalmazva ez így hangzik: tudom, hogy szerethetem önmagamat, mert Jézus Krisztus is szeret, és kedves fiának szólít engem. Ha így szemlélem magamat, akkor nincs is más választásom, mint az, hogy szeressem magam. Végül is ki vagyok, hogy lebecsülök egy személyt, akit Isten annyira szeret, hogy egyszülött Fiát adta érte?

            Azt is tudom, hogy Isten szeret, hiszen Ő a szeretet. Nem azért szeret, mert különösen jó vagyok, vagy valamivel kiérdemlem szeretetét. Úgy szeret, amint vagyok: hibáimmal és tévedéseimmel együtt. Ez a tudat képessé tesz, hogy én is szeressem magamat. Habár nem értem el a tökéletességet, mégis szeretni tudom magam. Nem kell többé gyűlölnöm magamat elkövetett bűneim miatt, hiszen Isten sem gyűlöl, akkor pedig miért gyűlölködnék? Végül is egyedül Ő tökéletes, és csupán neki van joga megvetni tökéletlen állapotom miatt.

            Isten azonban ezt nem teszi. Igaz, nem palástolja gyengeségeimet és hibáimat, de mégis kész elfogadni olyannak, amilyen vagyok.

            Másrészt mivel nem vagyok tökéletes, a példázatbeli adóshoz hasonlóan nincs jogom elítélni senkit, aki még nem érte el a tökéletességet, ideértve önmagamat is.

            Isten kész elengedni nagy adósságomat, ezért én sem lehetek kegyetlen önmagamhoz. Ha mégis így tennék, akkor cselekedetem nem lenne összhangban Isten elveivel.

            Az emberek gyakran elveszítik józan ítélőképességüket, mert ”nem tudnak önmaguknak megbocsátani” valamit. A bűntudat testileg és lelkileg megsemmisítheti az embert. A világ televan csüggedt, zavart emberekkel, akik gyűlölik önmagukat, vagy pedig azt, amit elkövettek. Életük pokollá változik, mert nem tudnak önmaguknak megbocsátani.

            Mennyire szükségük van az örömüzenetre! Tudtukra kell adni azt, hogy nem kell aggódniuk, hiszen Isten megoldotta problémájukat. Megbocsátott nekik. Ha pedig Isten valakinek megbocsát, akkor örökre megbocsátott. Az embernek egyedül az a feladata, hogy feltétel nélkül és rendíthetetlenül szeresse önmagát. Ezt a nagy előjogot Jézus kereszthalálával adta nekünk, ha elhatározzuk, hogy hiszünk Benne és abban, amit tett értünk.

• “Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.” Ján.1,12.

Ugye te tudod szeretni Isten fiait? Akkor önmagadat is szeretni tudod, mert te is közéjük tartozol! Maga az a tudat, hogy igaz vagy Isten előtt, hogy hit által megigazultál, benső békét ad neked.

• “Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Jn.8,36.

Mivel Isten megbocsátott neked, most már szabadon szeretheted önmagadat. Ez a tudat pedig szabaddá tesz, hogy másokat is kezdjél szeretni.

            Azért lettél megszabadítva, hogy szerethess! Most már a mások iránti szeretet-szolgálatot is megkezdheted, hiszen igazi alapod van, amelyből szeretet árad. Másokat is megismertethetsz Istennel és végtelen szeretetével, mert szabaddá lettél Jézus Krisztusban.

            Az, akinek Isten mindent megbocsátott, nem kell, hogy különösen jó hatás gyakorlására törekedjen. Nem kell küzdenie azért, hogy megnyerje mások jóváhagyását. Nem kell aggódnia azért sem, hogy elismert legyen a társaságban. Nem kényszeríti senki sem arra, hogy emberi támogatást, vagy jóváhagyást kérjen.

            Ha azonban valaki nem becsüli és nem fogadja el teljesen az önszeretetet, melyet Isten kínál fel mindenkinek, akkor képtelen lesz eleget tenni az Úr felhívásának és nem tudja hirdetni azt, amivel ő maga rendelkezik. Nem tud bizonyságot tenni felebarátainak. Félni fog az emberekkel való találkozástól. Hajlamos lesz a visszahúzódásra. Nem fog szorosabb kapcsolatba lépni az emberekkel, mert állandóan rettegni fog a megvetéstől. A megvetés mindig fájdalmas és kellemetlen azoknak, akik önszeretete nem érte el az Isten által kijelölt magasságot.

            Ardis Wightman a következőket jegyezte fel az emberek félelméről és bizalmatlanságáról: “Mindennek a félelmünk az oka. Nézzétek csak meg, hogyan ül egymás mellett két ember a vonatban vagy a repülőben. Egyikük sem mer megszólalni.”

            Ezután idézi Ruby Josue Libman szavait:

“Félünk, hogy lenéznek és elutasítanak bennünket.” (Christian Herald, 1968)

Azok, akik biztosak Jézus szeretetében, nem félnek az emberektől, a megvetéstől, hiszen tudják, hogy a félelem gátolja meg őket a bizonyságtevésben, a szeretet kinyilvánításában. Nem kell törekedniük tökéletlen állapotuk titkolására, mások jóváhagyásának megszerzésére. Ehelyett teljesen szabadon hirdetik embertársaiknak Jézus szeretetét. Odaadó lelkükből az isteni szeretet és kegyelem fog kiáradni.

            Ilyen szabadságérzetet sokan el sem tudnak képzelni. Teljesen megszabadulni a félelemtől és bizonytalanságtól – szinte elérhetetlen számukra. Az ilyen emberek önszuggesztiós gyakorlatokat is végezhetnek, sőt még be is magyarázhatják maguknak, hogy szabadok és függetlenek, de sajnos mégsem azok. Vannak, akik elegendő érettséggel és tehetséggel rendelkeznek, és úgy vélik, hogy meg tudnak szabadulni a bizonytalanságtól és alárendeltségtől. Az igazság viszont az, hogy az ilyen emberek az egyik fajta félelmet másikkal cserélik fel. Az ilyen félelem, szerintük, nem annyira szembetűnő.

            Csupán Jézus tudja felszabadítani az embereket, hogy azzá legyenek, amivé Isten teremtette őket. Nélküle nem vagyunk és nem is lehetünk szabadok.

            El tudod-e képzelni, mit jelent minden embernek a szemébe nézni és azt mondani: “A mennyei Atya annyira szeret, hogy elfogadott. Ezért kérlek, hogy te, aki ugyanolyan emberi gyengeségekkel rendelkezel, mint én, ugyanúgy elfogadj.”

            A hit által megigazult ember nincs alárendelve senkinek. Nem kell álcáznia magát. Nincs szüksége senki védelmére.

•  “Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít.” Rm.8,31,33

Ezek szerint tehát nem kell senkitől sem félnünk. Nem kell azt gondolnunk, hogy kevesebbet érünk felebarátainknál. Ez igazi örömüzenet mindannyiunk számára! Ettől még szebb az a tény, hogy jogunk van minden embert szeretni.

• “A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet…” Jn.I.4,18.

Azért lett úrrá annyi emberen a félelem és a bizonytalanság, mert elfogyott a szeretet. Ne Istent okoljuk azért, hogy kevés szeretet van a földön. Ő a szeretet és az egész világot be szeretné tölteni végtelen szeretetével. Mi vagyunk a bűnösök a szeretethiányban és abban, hogy nem kérünk több szeretetet magunknak, és nem osztjuk meg felebarátainkkal.

            Akarjuk vagy sem, ezt az igazságot el kell ismernünk. Gyakran az emberektől való félelem gátolt meg bennünket abban, hogy szeressük és vezessük őket Jézushoz.

            Teljesen szükségtelen, hogy mi, akik azt állítjuk, hogy Istenben igazi szeretetre leltünk, féljünk az emberektől. Jákob bátorságára és biztonságára van szükségünk. Gondoljunk csak arra, hogyan küzdött az angyallal mindaddig, míg meg nem győződött arról, hogy bűnei megbocsáttattak és elnyerte az áldást. Jákob ez alkalommal győzött. Ez felbátorította, hogy ugyanúgy az embereket is legyőzheti. Többé nem félt bátyja haragjától, mert tudta, hogy az Úr vele van.

            Isten téged is meg akar győzni, hogy legyőzheted az embereket. Nem kihasználni, hanem szeretni kell őket. Ha ellenben nem érezzük ezt a biztonságot, nem értjük ezt az ígéretet, áthatott bennünket a félelem és bizonytalanság és újból képtelenek leszünk szeretni felebarátainkat.

“Semmitől sem félek annyira, mint az ijedt emberektől” – írta Robert Frost.

A kisebbrendűségi érzésben szenvedő emberek nem tudnak jó viszonyban lenni társaikkal. Számunkra ez nagyon fontos téma az elmélkedésre, hiszen kapcsolatban akarunk lenni felebarátainkkal.

            Milyen boldogok vagyunk, hogy az Atya biztonságot ad a bizonytalanoknak, bátorságot a gyáváknak. Erőt ad ahhoz, hogy ne törjön le minket az, amit mások mondanak vagy gondolnak rólunk.

• ”Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nékem?” Zsolt.56,12

• “A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik. A pusztulást és drágaságot neveted…” (Jób 5:21-22)

Az, aki így cselekszik, biztonságban érzi magát. Isten azt mondja, hogy ezt te is elérheted.

            Miért? Azért, mert hittel megigazultál. Senki sem árthat néked. Győztél a mennyei Istennel. Nem kell félned az emberektől és az előre nem látott helyzetektől. Szabad vagy, hogy szeress!

            Nem létezik szabadabb személy annál, aki tud szeretni. Az ilyen élet felmérhetetlen befolyással van a világra. A felemelő és építő erőt semmi sem tudja meggátolni.

            Eugenia Price egyik könyvében elmondja, milyen befolyással volt rá egyik barátnője, aki szemmel láthatólag biztos volt Isten szeretetében, és ezzel egyidejűleg önmagát is szerette.

 “Boldog voltam, hogy keresztény életemben egy idősebb barát áll mellettem. Segített, hogy szeretetén keresztül én is elnyerjem a szabadságot… Szeretete óriási segítség volt számomra, hogy haladni tudjak a bátorság megszerzésében, míg a magam módján igyekeztem felemelkedni Isten szeretetében. A barátnőm rendíthetetlen, felszabadult ember volt. Telve volt Istentől származó szent örömmel, és tudom, hogy szeretett. Többé nem kételkedek. Tudom, hogy semmiért sem ítélne el. Ha meg is érdemeltem volna a feddést, mindig egyenesen Istenhez irányított. Szeretete újabb és újabb határozatok meghozására késztet. Ledönt, amikor arra szükség mutatkozik, és buzdít, hogy aktívan kutassam az isteni szabadság szélességét.” (Make Love Your Aim, Zondervan, 1967. 40. old.)

Eugenia Price igazán boldog lehetet, hogy olyan barátnője volt, aki segített neki abban, hogy személyesen megismerkedjen Istennel.

            Hogy vágyódik a mennyei Atya azután, hogy mi is így dolgozzunk érte! Tudja, hogy elveszett gyermekei közül sokan sohasem fogják megismerni szeretetét, ha nem látják meg azok életében, akik körülöttük élnek.

            Isten elvárja, hogy megszeressük őket úgy, mint ahogyan önmagunkat is szeretjük.