A Biblia nem biológiakönyv. Ugyanakkor tükrözi íróinak világképét. Így, amikor az állatokról olvasunk, nem biztos, hogy követi a mai rendszerbesorolást vagy más ismereteket. Nem is ez a célja.

Ha állatparkot nyitnék, csak Magyarországon honos háziállatokat tartanék benne. Ugyanez a tervem most. Csupán az izraeli nép házatáján előforduló állatokról tennék említést.

Izrael népének többsége állattenyésztő volt. Leggyakoribb állatuk a juh, amely húst, gyapjat és tejet adott, valamint áldozati állatként is szerepelt. A juhhoz hasonlóan háziállatuk volt a kecske is, amelynek legtöbbször fekete volt a szőre.

Igavonó állatként a szarvasmarhát és annak változatait használták. (Például az ökör = kiherélt bika). A teve, ló. Szamár, öszvér teher- és személyszállító feladatot láttak el. Érdekes, hogy a szamarat és az öszvért többre becsülték a lónál. Dávid – király létére – öszvéren lovagolt, Jézus is szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Az állatok szőrzetét ruházkodáshoz és sátorkészítéshez, ugyanígy bőrüket is ruházatul használja az ember. A bőrből tömlőket is készítettek, amelyek folyadékok tárolására szolgáltak.

Galambok, gerlék is hozzátartoztak a háztartáshoz, amelyek a szegények áldozati állatai is voltak.

Salamon néhány egzotikus állattal is bővítette állatparkját, ilyenek a majmok és a pávák.

Az állatokat védelmező, róluk gondoskodó pásztor képe sokszor Isten gondviselését ábrázolja. Sokszor becézésre is használják az állat nevét, l: galambom.

Sok személynév állatnevet jelöl: Ráhel: anyajuh, Debóra: méh, Jónás: galamb.

Isten teremtői hatalmát és szeretetét is érzékelteti, amikor az állatok nem csak hasznosak, hanem kedvesek és szépek is.

Gyürüs István

………………………….Fabula – Heltai Gáspár…………………………….

A lóról és a szamárról

Egy szép kövér ló, szép aranyozott nyereggel, aranyozott fékkel és bársonyos takaróval találkozott egy megterhelt és fáradt szegény szamárral egy keskeny úton. És mivel a szamár a terhe és fáradsága miatt nem tudott időben kitérni előle az úton, elkezdte rugdosni és a sárba lökte a szamarat. Szegény szamár alázatosan szólt a lóhoz: Miért teszed ezt velem? Hát nem látod, hogy teljesen kifáradtam. Bizony nem kellene ezt velem tenned. Hiszen engem is ugyanaz az Isten teremtett, mint téged.

A szép és kövér ló így felelet: Helyes volt amit tettem, rút, undok barom. Nem látod, hogy ki vagyok én? Nem látod, milyen drága felszerelésem van? Majd most megtanulod, hogy figyelj oda, ha felsőbbrendűt látsz és takarodj azonnal az útból.

A szegény szamár nem szólt többet, hanem csendben hallgatott, hálát adva Istennek.

Nem sok idő múlva a ló gazdája berúgott. Felült lovára, és árkon-bokron keresztül hajtotta, ütötte, hogy minél gyorsabban száguldozzanak. De a ló egy ugrásnál megbotlott, megsérült úgy, hogy lesántult. A gazda nemsokára megunta sánta lovát és odaadta a szolgáinak, hogy használják a szekér elé. A szolgák száraz szalmával etették és nem ápolták. Ennek eredményeként úgy lefogyott, hogy már csak csont és bőr volt.

Amikor a szolga befogta a szekér elé, sokszor megütötte az ostorral, mert már nem bírta húzni a terhet. Egy ilyen alkalommal meglátta a szamár a legelőről és így szólt: Nézzenek oda, csak nem te vagy az a szép, kövér ló? Hova lett a szép aranyozott nyerged, aranyozott féked és bársonyos takaród? Mire jó már büszkeséged és rátartiságod? Lenéztél engem szegény nyomorultat, megvertél és a sárba löktél; de úgy látszik az Isten megfizet most neked miattam.

Bár szegény megnyomorodott teherhordó állat vagyok, de ugyan nem cserélnék veled. Most hitvány és értéktelen állat vagy a birtokon. Ha még sokáig így folytatod, nem használ más csak a tímár a bőröd miatt, és a szitakészítő a farkadat.

Tanulság:

E fabula arra inti az embereket, hogy senki el ne bízza magát, és senkit meg ne utáljon szépségéért, se szerencséjéért, se jó egészségéért, se gazdagságáért, se egyéb különbségéért. Hanem tudjuk, hogy a szerencse forgandó. Egyszer fenn, egyszer lenn. Mi keresztények vagyunk és nekünk nincsen szerencsénk. Mert pogány szó a szerencse; hanem Istenünk van, ki gondot visel mindnyájunkról. Semmi sem történik szerencséből. Mert a mi Istenünk bölcs és mindenható, gondviselő és mindent elrendelő. Amikor látja, hogy a kevély ember túllő a célon és megutálja felebarátját, elveszi tőle a gazdagságát és eltapossa, semmivé teszi. Akkor úgy jár, mint a szép és kövér ló. Mert akinek kiváltsága vagy gazdagsága van, és nem jól él vele, elveszti azt. Ugyanúgy, aki elbízza magát az Úrtól kapott ajándékai miatt és azokat gonoszul használja, mind Isten és embertársa ellen, azt az Úr megbünteti és elveszi attól, szégyenbe hagyja, mint itt a délceg lovat.

A Biblia is azt mondja:

„…jobb a tűrő, hogynem a kevély.” (Préd. 7/8.)

„Ha jön a kevélység, jön a szégyen is,

a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.” (Példa 11/2. újford.)