András
Andrásról a hagyomány azt állítja, hogy Dél-Oroszországban és a Balkánon hirdette az evangéliumot. Görögországban halt vértanúhalált. Keresztre feszítették.
A továbbiakban arra szorítkozzunk, amit a Biblia mond Andrásról. Nevének jelentése: férfias. A név sok esetben találó volt, jól mutatta viselőjének jellemét.
Betszaidából származott.
Simon Péter testvére volt. Így említi a Biblia, s úgy tűnik, testvére árnyékában élte életét. Mint Péternek, Jánosnak és Jakabnak, neki is halász volt a mestersége. Az első tanítványok közé tartozott. Amikor Keresztelő János kijelentette, hogy Jézus a megígért Messiás, András, követője lett. Ő volt, aki hívta testvérét, Pétert Jézushoz. (Jn.1,42.)
A következő alkalom, amikor Andrásról olvasunk, a kenyérszaporítás története. Ő az, aki tud arról, hogy a hallgatók között van egy gyermek, akinek „van öt árpakenyere és két hala.” (Jn.6,9.) Ez azt mutatja, hogy közvetlen kapcsolatba tudott kerülni az emberekkel, sőt még a gyermekekkel is.
Egy alkalommal néhány görög származású ember szerette volna látni Jézust. Először Fülöpnek szóltak. Fülöp Andrásnak szólt, s közösen közvetítették a kérést Jézushoz (Jn.12,22.) Ez az eset arról beszél, hogy Andráson nem látszott valamilyen „zsidó gőg”, ami elriasztotta volna az embereket, hogy bizalommal forduljanak hozzá.
Míg Péter emlékezetes nagy kijelentéséről és prédikációiról, úgy tűnik, hogy András a személyes munkában tevékenykedett.
Jézus hamarosan eljön. Művében szükség van Andrásokra.
Légy személyes bizonyságtevő!
Gyürüs István 2004. március 3.