Apostoli köszöntés

2013.12.08 09:47

Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban; mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat, és a mi Urunk, Jézus Krisztus felől táplált reménységetek állhatatosságát; mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok. Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, a Szentlélek erejével és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben.” (1Thess 1:2-5)

 

Ahogy ma reggel ezt a szakaszt olvastam, önkéntelenül Mark Finley Újíts meg ismét, Urunk!” című könyve jutott eszembe. Az első fejezetben arról van szó, mennyire fontos a közbenjáró, a másikért hálaadó imádság, amiről itt Pál apostol is ír.

Engedd meg, hogy ma reggel ennek a könyvnek az első fejezetéből írjak ki néhány gondolatot, ami engem megragadott.

„A világ történelme során a legnagyobb megújulások akkor következtek be, amikor a legkomolyabban és legőszintébben könyörögtek érte… a megújulás és az ima elválaszthatatlanul összetartozik. A hittel teli imákra a Szentlélek csodálatos erővel töltetett ki pünkösd napján… Az úttörők néha az éjszaka jelentős részét térden állva töltötték.”

„A legnagyobb győzelmek, amelyeket Isten országának ügyében aratunk, nem hosszadalmas érvelésnek, kitűnő felszereléseknek, hatalmas befolyásnak és pénzbőségnek köszönhetők – Az ima utat nyit életünkben Isten megtisztító erejének. Imádság közben ugyanis a Szentlélek átvilágítja lelkünket, s meglátjuk rejtett bűneinket és jellemhibáinkat, amelyek megakadályoznak abban, hogy az Úr akarata szerinti hiteles bizonyságtevők lehessünk. Az imádság egyúttal bensőséges kapcsolatba is hoz bennünket Jézussal. Ekkor megnyitjuk értelmünket a Lélek irányítása előtt. Az Ő bölcsességét keressük, nem a magunkét.”

 

Szeretnék mára két feladatot adni neked.

  1. Gondolkozz el azon, mi volt Pál apostol eredményességének titka – hogy több misszióútja alkalmával szinte az akkor ismert Föld minden részébe elvitte az evangéliumot – vajon nem a közbenjárói imájának is köszönhető?. És mit gondolsz, még mi volt a titka?
  2. A mai nap folyamán keríts időt arra, hogy elolvasd a fenti könyv első fejezetét. Engedd, hogy Isten Szentlelke megérintse általa szívedet!