Áron védelmében

Áron védelmében

2Móz 32:4 verse így hangzik: „Ő átvette a kezükből, vésővel mintát készített, és öntött borjút csinált belőle. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott téged Egyiptom földjéről.” Az itt történteket Áron gyengeségeként értelmezzük rendszerint, és mindez nehezen vitatható. Pedig volt némi következetesség mindabban, amit Áron e helyen művelt. Mózes könyvei egyértelművé teszik, hogy Istent a nép leginkább kétféle néven ismerte: Él, Elóhim, ill. a Jahve névvel. De mi köze ezeknek a bikákhoz, tulkokhoz, borjúhoz?

Korabali ugariti szövegek a főniciai Él istent (amely megfelel a görög Kronosznak) bika-Élnek nevezik (Shor-Él). Az Él istennév egyébként sem csak a héber szövegekben fordul elő, számos közel-keleti nép használja isteni jelölésére (amolyan általános istennévként is). Imádatát bachoszi lakomák és ünnepek, akár orgiák kísérték, a későbbiekben Dionüszosz egyik jelképe lett a bika. Ugyanebben a részben pedig a Szentírás éppen arról tudósít, hogy az evés-ivás után felkeltek „játszani” (tánccal, mulatsággal, színjátékkal mulatták ilyenkor az időt ezeken az ünnepeken). Könnyen lehet, hogy a szoros „hasonlóságot” Áron még nem tudta elég pontosan értelmezni, ez vitte őt is a baj felé (a népről nem is beszélve).

Áron tehát vétkezett, nem is kicsit, mindamellett jórészt vélhetően a tudatlansága sodorta bajba őt is és a népet is, mivel ekkor még vajmi keveset tudott a valódi Istenről. Erre abból is következtethetünk – mármint az ároni „ártatlanságra” -, hogy nem sokkal később ennek ellenére főpappá kenetik, mégpedig Isten parancsára.