Az élet kenyere, a világ világossága

Az emberek szeretnek jó dolgokra visszaemlékezni. Az ötezer férfi, akiket Jézus ellátott étellel, szép emlékként őrizték az alkalmat. Vágytak arra, hogy megismétlődjön. Jézus ismerte a szándékukat. Azonban Ő nem akarta, hogy azért gyűljenek köréje, hogy csupán jóllakjanak. Szerette volna sokkal nagyobb ajándékkal megajándékozni őket. Szerette volna, ha tanításáért, személyiségéért, a Vele való kapcsolat áldásáért és öröméért jönnek hozzá. Mivel nem így történt, Jézus a következőket mondta:

• Én vagyok az életnek kenyere.

Az emberek értetlenkedtek. Azt akarja, hogy megegyük Őt? Mi a célja a kijelentésével? Lassan kezdett fogyni a tömeg, miután látták, hogy ma nem lesz kenyérszaporítás.

            Hogy érthetőbbé tegye szándékát, elmondta nekik, hogy tanítása életet hoz az életükbe. A legtöbb embernek nem kellett a megváltozott élet, hanem csupán kenyér kellett volna. Ezért tanítványain kívül mindenki elment.

• Ti is el akartok menni? – kérdezte őket.
• Hová mehetnénk, örök életnek beszéde van Tenálad – válaszolta a többiek nevében is Péter.

A tanítványok megértették, hogy Jézus tanítása kenyér az éhező léleknek.

Egy másik alkalommal a világ világosságának nevezte magát. Az ember élete rögös, bizonytalan, ki tudná azt Kívüle megvilágítani? Ha Jézus vezet bennünket, az olyan, mintha lámpásunk volna a sötét éjszakában.

• Ismét szólt azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. Jn.8,12.

(Jn.6,22-71. 8,12-20.)