Az első keresztények

István vértanú halála után még hevesebb lett a keresztényüldözés Jeruzsálemben. Ezért sokan otthagyták ezt a várost, és távoli vidékre költöztek. Útközben csak a zsidóknak prédikálták az evangéliumot, a pogányokat kihagyták a tanításból.

            Néhány keresztény eljutott Antiochiába, és ott a görögöknek prédikálták az Úr Jézust. Isten áldása volt a munkájukon, és sokan megtértek.

Amikor a hír eljutott Jeruzsálembe, a gyülekezet vezetői elküldték Barnabást, hogy járjon utána, hogy mi történt Antiochiában. Amikor Barnabás odaért, látta, hogy valóban megtértek. Ez nagy örömöt szerzett neki. Bátorította új hittestvéreit, hogy “állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban”. Prédikációja, tanítása és bátorítása eredményeként még többen csatlakoztak a gyülekezethez. Kézzel fogható volt a Szentlélek munkája.

            Barnabás szeretett volna egy munkatársat. Elutazott Tarzusba, és megkereste Saulust, aki nem rég tért meg, és nehéz helyzetben volt. A zsidók már nem fogadták be őt, a keresztények meg még nem fogadták el, mert féltek tőle. Barnabás magával vitte Antiochiába. Itt nem volt akadálya, hogy dolgozzon az elveszettekért.

            Egy egész esztendeig tanították a gyülekezetet, a gyakorlati istenfélelemre, és hogy hogyan szervezzék a közösség dolgait, hogyan munkálkodjanak a bűnösökért. Itt kezdték a tanítványokat keresztényeknek hívni. Ez a szó, ahogy ott használták, azt jelentette, hogy krisztusi. Ugye szép elnevezés? Bemutatja, hogy kit szolgálunk, ki az életünk Ura.

(Csel 11:19-26.)