Az ember lényegisége

Az ember lényegisége

A Teremtés könyve elején azt olvashatjuk (1Móz 1:26-27), hogy Isten azt mondta: Teremtsünk embert a mi képünkre, a mi hasonlatosságunkra, hogy uralkodjon az egész földön.

De hogyan határozhatjuk meg az embert, akit Istent teremtett? Három módon határozza meg a szöveg ezen a helyen.

Az ember először is 1Móz:26 szerint ádám volt (אָדָ֛ם) (egyes számban), vagyis ember (fajnév). Ezzel megkülönbözteti az állatoktól. Később ugyanez a vers azt mondja, hogy azért teremtette az embert, hogy uralkodjanak (többes számban, vagyis itt azádám az emberiséget jelenti) a földön. a 27. vers végén pedig újra megerősíti ezt, mármint a többes számot (férfivá és nővé teremtette őket).

Másodsorban az ember az Isten képe: Az Isten képére (צֶ֥לֶם – ejtsd tselem) szónak ugyanaz a gyökere, mint az árnyék szónak (צֵל – ejtsd tsel). Ahogy az árnyék hasonlít ahhoz, ami, aki azt veti, úgy hasonlít az ember is az Istenre, aki azt „veti”. Nem hasonlít a lényege, de formális hasonlóság van. Az ember nem isteni, nem azonos vele, csak szűk mértékű a hasonlóság, ahogy az árnyék és a valóság között is csak nagy vonalakban lehet egyezést találni. Ugyanez ismétlődik a következőkben ugyanitt, amikor azt mondja az ige, hogy az ember az Isten „hasonlósága” (כִּדְמוּתֵ֑נוּ - ejtsd kidmutenu), vagyis olyan, mint az Isten. Egy festmény csak olyan lehet, mint akiről mintázták, de sosem lesz az eredetivel egylényegű.

Harmadsorban az ádám szó kapcsolódik még a föld szóhoz is (אֲדָמָה – ejtsd adámá), amely viszont az (אָדוֹם – ejtsd ádóm) szóhoz kapcsolódik, ami azt jelenti, hogy vörös. E kapcsolat okozza azt is, hogy az adámá szót vörös földként is szokták értelmezni. Ebben persze semmi meglepő nincs, mivel az ember a föld porából (mai szóval a föld anyagából) lett kialakítva, és az így megalkotott test kapott az életből annyit, hogy működjön, kevésbé technokrata kifejezéssel, hogy éljen (ami ugyanakkor azt is jelenti, hogy nincs élete önmagában – de ez már egy másik történet).