Egy gyilkos apjának szeretete

2014.02.25 19:03

Ha bízunk Abban, aki szeret és megbocsát, ennek következményeként megvalljuk Neki bűneinket. 1992-ben, két tízéves fiú, Robert és Jon, Liverpool egyik külvárosában gonosz tettet hajtottak végre. Magukkal csaltak egy kétéves kisfiút, a metrósínek mellé vezették, és fejjel előre lelökték a mélybe. A kis James Bulger halálának híre megrendítette Angliát. Amikor a nyomozásban felmerült a két fiú neve, azok mindent hevesen tagadtak. Nyilatkozataik azonban egymásnak ellentmondóan hangzottak. Ebben a pillanatban Robert édesapja megkérte a bíróságot, hogy engedélyezzen számára néhány perc magánbeszélgetést a fiával. Amikor egyedül maradtak, az édesapa megfogta a fiú vállát, mélyen a szemébe nézett, és így szólt hozzá: „Robert, fiam! Tudd meg, hogy bármit tettél is, én, az édesapád, akkor is nagyon szeretlek!” Robert visszatért a terembe, és egyszerűen vallott: „Én öltem meg James Bulgert.” Ez akkor történik, amikor biztos vagy abban, hogy atyád szeret, cselekedeteidtől függetlenül. Akkor elszállnak a kételyek.

 

 

Forrás: Cristescu 2011: 98