Egy özvegyasszony fia feltámad

Kapernaumban Jézus meggyógyította a százados haldokló szolgáját. Ezután Nain nevű városba ment. A tanítványok és nagy tömeg kísérte Őt. Semmiről sem szerettek volna lemaradni, hisz annyi érdekes dolgot tett Jézus. Tanított, haldoklót gyógyított meg. Ha vele maradnak, ki tudja mi mindent, láthatnak még –, gondolták.

Amikor a város kapujához értek, szomorú menettel találkoztak. Egy halott fiatalembert kísértek utolsó földi útjára a gyászolók. Közelebb érve megtudták, hogy ez a fiú egy özvegyasszony egyetlen gyermeke volt. Élete teljében szólította el a halál. Az asszony segítője és támasza volt. Az anya fájdalma leírhatatlan. Egyedül maradt. Segítség és támasz nélkül. Mi lesz vele?

Jézus mindezt látta. Megszánta az asszonyt. Odament hozzá, és kedvesen megszólította: Ne sírj! Szavából melegség és erő áradt. Bizalommal tekintett föl szegény nő. Szemében fájdalom, és gyötrelem látszott. Jézus odalépett a koporsóhoz. Akik vitték, megálltak. Érezték a pillanat ünnepélyességét. Jézus a fiatalemberre nézett – a koporsó nem volt lefedve – aztán az édesanyára. Majd így szólt: „Ifjú, néked mondom, kelj fel!”

Döbbenten néztek a koporsóra, ahol a fiatalember először felült, majd megszólalt. A tömeg viszont elnémult.

Ki ez, akinek még a halottak is engednek? Ki ez, akinek ekkora hatalma van, hogy még a halottat is fel tudja támasztani? Kicsoda ez? Kérdezgették halkan egymástól.

Közben a fiú felkelt és hosszan, szeretettel átölelte édesanyját.

Luk 7:11-17.