Egyenként

Egy barátunk napszálltakor a néptelen mexikói tengerparton kószált. Séta közben észrevett egy másik férfit a messzeségben. Közelebb érve látta, hogy az odavalósi illető fáradhatatlanul hajladozik, és valamit a vízbe dobál.

Miután még inkább megközelítette, megállapította, hogy a mexikói a dagály által a partra mosott tengeri csillagokat szedegeti össze, és egyenként visszahajítja őket az óceánba.

Barátunk elképedt

Jó estét, uram! – szólította meg a férfit. – Azon tűnődtem, hogy min fáradozik itt.

- Visszadobom ezeket a tengeri csillagokat a vízbe. Tudja, a dagály partra vetette őket, s ha nem segítek rajtuk, elpusztulnak oxigén nélkül.

- Értem, de hát százával hevernek itt a fövényen. Ekkora tömeget nem tud visszajuttatni a vízbe. Meg aztán gondoljon csak bele: nyilván ugyanez a helyzet végig a parton, sok száz kilométeren át. Akárhogy töri magát, nem lesz látszatja a munkájának.

A mexikói elmosolyodott, lehajolt, felvett egy újabb tengeri csillagot, és a hullámok közé dobta.

- Ennek az egynek mégsem mindegy!