Ékes kapu

Ékes kapu

Jeruzsálem városát kőfal vette körül, amin több kapu volt. A Juh kapun az áldozati bárányokat hozták a templomhoz, míg a Szemét kapun át a szemetet, lomot hordták ki a városból.

Közvetlenül a templom főbejáratánál volt az Ékes kapu. Ide hozták a betegeket, koldusokat, hogy a templomba igyekvő emberek pénzzel vagy más módon gondoskodhassanak róluk. Amikor Péter és János istentiszteletre ment, éppen akkor tettek le a kapuba egy születése óta béna embert. Szánalmas látvány volt. Lábai nádszál-vékonyak, arca elgyötört volt a több éves szenvedéstől. Csupán az emberek jóakaratában reménykedhetett.

Ahogy Péter és János mellé lépett és megállt, meglepődött. Sokan csak messziről vagy csak úgy futtában vetettek neki oda valamit.

• Nézz ránk! – hallotta Péter hangját.
• Hűha, ezek biztosan valami nagyobb adományt akarnak adni – gondolta.

Rájuk nézett. Aztán a remény csillaga elhalványult szemében, amikor ezt hallotta:

• Aranyom és ezüstöm nincs!
• Hát akkor vajon miért nézzek rád? – gondolkodott szegény ember.

Péter azonban folytatta: - A názáreti Jézus Krisztus nevében; állj fel, és járj!

Jobb kezét megfogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt lábaiba. Azonnal fölállt, járkált, ugrándozott, próbálgatta lábait, és szinte nem bírt magával az öröm miatt.

Az egész nép látta, mennyire örül, és hogy Istent dicsőíti. Megismerték, hogy ő ült nap, mint nap az Ékes kapuban és koldult. Béna volt, de most tud járni. Együtt örültek vele és dicsőítették Istent.