Elég!

Volt egyszer egy fiatalember. Isten elhívta őt, hogy Izráel királya legyen. Ő volt Dávid, Isai legkisebb fia. Napról napra szorosabb kapcsolatot épített ki Urával, és látható módon Isten áldása volt rajta. Gyarapodott. Gazdagodott.

A fiának, Salamonnak mérhetetlenül nagy vagyont adott, hogy abból „Istennek házat építsen”.

Salamon folytatta apja útját.

Bölcs király volt, messze földön híressé vált, és elkészült fő műve a „salamoni templom”.

Azonban életében egy hajszálrepedés támadt. Ugyanis nemcsak Istent szerette, hanem kezdte megkedvelni a nőket is.

És ez a hajszálrepedés rövid időn belül szakadékká vált.

Uralkodása után királysága kettévált, Júdára és Izráelre.

Mindkét oldalon több király (18, illetve 20) követte egymást, egészen addig, amíg fogságba nem került a nép.

Megdöbbentő olvasni, hogy mindkét oldalon milyen könnyen

• elherdálták a vagyont,
• kezdtek el pogány isteneket imádni,
• bálványoknak áldozni,
• és elfeledkezni ISTENRŐL!

A királyok útja egyenes lejtő volt a szakadékba.

Bár mindkét oldalon volt, aki megpróbált gátat vetni a romlásnak, azonban a legtöbb esetben az utódja, amilyen gyorsan csak lehetett, igyekezett visszaállítani a bálványimádást.

Az ember szinte elborzad azoktól, amiket ezek a vezetők tettek. Nem volt fontos számukra Isten; és igen nagy szerepet játszott az önző érdek, rossz befolyás és a pogány környezetnek való megfelelni akarás.

Isten azonban kegyelmes volt a hűséges maradékhoz.

Bár fogságba kerültek, kemény leckét kellett megtanulniuk, de Ezsdrás és Nehémiás vezetésével Isten megáldotta a hűségeseket. Visszavitte őket a földjükre.

Végül Jézus nem az észak-amerikai bennszülöttek vagy Afrika őslakói közé, hanem a választott nép közé jött el 2000 évvel ezelőtt.

Sajnos, a királyok korának törvényszerűségei újból megismétlődnek.

Isten elhívta, elindította népét, a kereszténységet. Csakhogy az évszázadok alatt a megfelelni akarás, a pogány befolyás, az önző érdekek olyan mértékben meghatározták Isten népének magatartását, hogy néha-néha csupán csak egy kis csermelyként lehetett látni őket a történelemben.

Mindig akadt azonban egy-egy pozitív személy, aki próbálta visszavezetni a népet Istenhez, de ezek a próbálkozások gyakran nem volt túl hosszú idejűek.

És most itt tartunk.

Jézus nem a Marsra vagy a Vénuszra, hanem erre a mi kis bolygónkra készül visszajönni, hogy magához vegye övéit. De ehhez Ezsdrásokra és Nehémiásokra van szükség ma is, akik mernek elindulni, vissza az alapokhoz.

Akik munkába állnak, hogy Isten házát, a templomot újból felépítsék.

Akik bátorítják a népet.

De nemcsak Ezsdrásokra és Nehémiásokra van szükség, hanem rád és rám is, akik merik vállalni a munka nehezét. A népre is szükség van a vezetőkön kívül. A népre, amely azt mondja, ELÉG!

Elég az önzésből és a megfelelni akarásból, a környezethez való alkalmazkodásból. Elég a közömbösségből, a lagymatagságból! Elég az ujjal mutogatásból, elég az elégedetlenkedésből, elég a szennyes rongyaimból, a saját magam igazolásából. Elég a vakságból, a tespedtségből! Elég! El akarok indulni! Építeni akarom Isten országát. Ott akarok lenni a honfoglalók között!

Hallani akarom, amikor az én Uram azt mondja, "Gyertek, én Atyám áldottai, örököljétek az országot, amit számotokra készítettem!"