Ettek-e gyümölcsöt az állatok az Édenen?
Ehettek-e gyümölcsöt az állatok az édenben?
A darwini fordulat óta az ember az Isten által teremtett sajátos, Isten képmását hordozó lényből egyszerűen az állatvilág egyik – igaz a legsikeresebb – tagjává lépett vissza. Pedig Isten nyomatékosan hangsúlyozza az ember különálló voltát. Érdekesség, hogy az ember nem csak a képmás voltában, de fizikailag is megkülönböztetett az állatvilágtól a Bibliában. A Gen 1:29 szerint az ember maghozó füveket (észeb zóréa zera) és gyümölcsöket kapott eledelül. A 30. vers szerint az állatok viszont csak a zöld füveket (yereq észeb, gyakorlatilag zöld dolgokat) ehették, ezt rendelte nekik az Isten. Vagyis az állatok és az ember nem azonos élelmet kapott Isten eredeti rendelése szerint. Míg az egyik élelemcsoport kizárólag az emberé volt, addig a másik csoport kizárólag az állatoké. A bűn keverte össze az étkezési rendet is, mint annyi mást, összevisszaságot hozva a rendben, ami Isten eredeti alkotását jellemezte.
Az Isten képmására való teremtettségből adódó elkülönülés az állatoktól pedig nem csak a gondolkodásban, alkotóképességben, vezetőképességben stb. nyilvánul meg, hanem még az eledelek szintjén is.