Az evangélium hirdetése

„Kifelé menet, arra kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. Sőt, amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan Pál és Barnabás nyomába szegődtek. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki Isten kegyelmében. A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja Isten szavát.” (Apcsel 13:42-44)

Bár nem vagyok zsidó -, sziro-föniciából származom - mindig érdekelt a történelmük. Sok-sok órán át tanulmányoztam a próféciájukat, a szívem mélyén én is vártam velük együtt a Messiást.

Elmondhatatlanul boldog voltam, amikor ott lehettem a körülbelül ötezer férfi között a hegyen, és hallhattam Őt. Mélyen elraktároztam a szívembe azokat a szavakat, amik ott, a hegyoldalon elhangzottak. No és a csoda! Azzal a pár kenyérrel és néhány hallal! Örömmel tértem vissza Sziro-Föníciába a családomhoz, és beszámoltam a hallottakról.

Azóta sok víz lefolyt a Jordánon.

A múlt héten a pizidiai Antiókhiában jártam. Hát nem kispályás ez a Pál és Barnabás! Olyan meggyőzően, olyan hittel, és olyan hitelesen beszéltek Jézusról, hogy bennem egy szikrányi kétely sem volt az istenségéről.

Szombat volt, és kora reggeltől késő estig hallgattuk ezeket az apostolokat. Aztán kértük őket, hogy a jövő szombaton is jöjjenek, és tanítsanak minket.

Hát az aztán maga volt a csoda! Szerintem a város minden lakosa ott tolongott, no meg persze mi is, akik különböző országokból voltunk ott.

Éreztük a Szentlélek erejét. Szinte remegett a szívem, hogy mindent a lehető legpontosabban el tudjak majd mondani az én szeretteimnek.

Hálás vagyok, amiért ezek a bátor emberek merték vállalni, hogy Jézusról beszéljenek! Hogy még az életükkel sem törődnek, csak hogy minél többen megismerhessük az örömhírt, az evangéliumot.

Az az imám, hogy bárcsak minél több bátor bizonyságtevője legyen ennek a Jézusnak, hogy az evangélium elterjedjen a Föld végéig.

És hát az meg természetes, hogy én is ezek között a bizonyságtevők között szeretnék lenni...