Farizeusok és szadduceusok

Bizonyára hallottátok már a „farizeus” szót? Mivel a Biblia leginkább negatív előjellel beszél róluk, úgy gondoljuk, hogy gonosz emberek voltak, akik folytonosan valami rosszban sántikáltak. Nézzük, hogy mi is a valóság.

            A zsidóság, mint vallás, nem volt egységes Jézus korában. Két csoportjuk volt ismertebb: a farizeusok és a szadduceusok.

A farizeusokat buzgó vallásosság jellemezte. A legismertebb farizeus - megtérése előtt - Pál apostol volt. Ezek az emberek törekedtek a törvény előírásainak gondosan és pontosan megfelelni. Életük csupa “szabad” és “nem szabad” útmutatásból állt. Folytonosan arra vigyáztak, hogy ne váljanak “tisztátalanná”, ne tegyenek vagy érintsenek olyat, amit nem szabad. Hittek az alapvető bibliai tanításokban.

            Azt kérdezhetnénk, hogy mi a baj akkor? Mi a kivetnivaló egy olyan személy életében, aki ilyen pontosan betart mindent? A probléma az volt, hogy ők a szív megváltoztatása nélkül akartak jónak, tökéletesnek látszani. Jézus ezt képmutatásnak nevezi. Valakire mosolyogni, miközben szeretetlenek vagyunk, helytelen, farizeusi dolog.

A szadduceusok nem voltak ennyire aggódók, mert alaposan megtizedelték, hogy mit vesznek komolyan a Bibliából és mit nem. Nem hitték azt, hogy vannak angyalok, hogy lesz feltámadás, hogy az embernek lelke van.

            Ezek az emberek lenézték azokat, akik komolyan vették a Szentírás kijelentéseit. A szadduceusok számára a leginkább zavaró a feltámadás volt. Ha van feltámadás, akkor van örök élet, és akkor számonkérés is van. Ez félelemmel töltötte el őket, s inkább letagadták ezeket a tanításokat, emberi véleménnyel, filozófiával helyettesítették, hatástalanították.

            Látszik, hogy a zsidó vallás mindkét ága csődbe jutott. Jézusnak kellett bemutatnia, hogyan szolgálhatunk szeretettel és felszabadultan Istennek.