Fel, Jézusért!

Fel Jézusért

Prédikátor ritkán néz szembe akkora hallgatósággal, mint amivel Dudley A. Tyng 1858-ban, egy márciusi napon. Több mint 5000 ember gyűlt a Jaynes csarnokba Philadelphia-ban, hogy hallhassák a szeretett lelkészt. Abban az időben a város nagy változásokat élt át. Valami különös és hatásos volt ebben a prédikátorban. Úgy tűnt, mindig megtalálja a legmegfelelőbb szavakat, hogy hallgatói lelki éhségét kielégítse. Olyan hatásos és meggyőző volt felhívása, hogy sok százan látogatták az összejöveteleket. De három héttel később meghalt. A várost sokkolta a hír, amint a balesetről olvastak, aminek az áldozatául esett. Mr. Tyng brookfield-i otthonába utazott, Conshohocken-be, Pennsylvania-ba. Egyik nap otthagyva tanulmányait, arra számított, hogy csak néhány percre marad távol, hogy bepillantson a csűrbe, ahol egy öszvér hajtotta a kukorica-morzsoló gépet. Amint megvergette az állat nyakát, a gép elkapta ruháját és karját összeroncsolta. A sebészek elkeseredetten próbálták megmenteni, három amputációt hajtva végre, de minden hiába. A szeretett lelkész néhány órán belül meghalt. Mielőtt eltávozott egy rövid ideig tudatánál volt. Akik ágyánál álltak, hallották, amint így suttogott: „Mondjátok meg nekik, hogy álljanak ki Jézusért.” Kétségtelenül ez volt az üzenet, amit ő, aki elindította a városban a megújulást el akart mondani barátainak a lelkészösszejövetelen. Egy ismerőse volt, akinek különösképpen szólt ez a felhívás. George Duffield, a Philadelphiai Ötödik Presbiteriánus Egyház lelkésze, a prédikátor legközelibb barátja és munkatársa volt abban az időben. Az ő számára alig tűnt lehetségesnek, hogy valaki, aki ilyen gyönyörű lélekkel rendelkezik és ennyire odaszentelte magát a Mester művének, ilyen hirtelen távozzon a színről. Amikor részt vett a temetési szertartáson, barátja legutolsó szavai csengtek fülében. Minél többet gondolkozott rajtuk, annál sürgősebbé és hatásosabbakká váltak. Úgy tűnt, mintha idős barátja még mindig élne, azt kívánva, hogy hatásos üzenetét formálják át valamilyen módon, hogy emlékezzenek arra az emberek és megerősödjenek benne. Mr. Duffield-ot nemcsak megérintették ezek a szavak – hanem meg is ihlették őt. A következő vasárnapon, amikor eljött a prédikáció ideje saját gyülekezetében, Mr. Duffield az Ef 6:14-ből tartotta meg szolgálatát: „Álljatok hát elő!” Végül felolvasott egy verset, amit ő írt: „Fel! Fel Jézusért!” Valószínűleg a szerző még csak nem is álmodott arról, hogy egy nagyszerű himnuszt írt. A vers egy másolatát átadta a vasárnapi iskola felelősének, aki azután kinyomtatta azt, hogy minden gyermek énekelhesse. De itt még nem volt vége. Úgy tűnt, hogy a szavak feltüzelik az emberek lelkét az egész vidéken. Amikor a szerző elutazott a virginiai csatatérre egy pár évvel később, mélyen felkavarta, amint a hadseregben szolgáló ezreket énekelni hallotta: „Fel! Fel Jézusért!” Bátorságot és nagy megkönnyebbülést nyújtva, bárhol is énekelték az éneket, a himnusz egyre inkább elterjedté vált.

Vincent Edwards, These Times, 1960. május