Feltámadás

2014.01.04 12:31

"Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat.  Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a Mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” (1Thessz 4:13-17)

 

Mit is akar Jézus ma reggel megértetni veled?

  1. Ne szomorkodj azok miatt, akik az Úr Jézusba vetett hitben haltak meg, mert lesz feltámadás!
  2. Amilyen biztos, hogy Jézus meghalt és feltámadott – és ugye, ezt te is nagyon jól tudod –, ugyanolyan biztos, hogy fel fogja támasztani az elhunytakat.
  3. Nem a Mennyből hozza le őket, hanem a sírjukból fogja előhívni, trombitaszóval, isteni harsonával.
  4. Velük együtt fogunk az Úrral találkozni, és mindenkor vele lehetünk.
  5. Ezek az igazán vigasztaló szavak!

Kicsit furcsa dolog a halállal foglalkozni. Nem szeretünk erről beszélni. Pedig amilyen biztos az, hogy megszülettünk, annyira biztos a halál is. Hacsak nem élve találkozunk majd a mi drága Jézusunkkal. Ezért hát ma, amíg élünk, gondoljunk arra, "Vajon a Jézus Krisztusba vetett hitben járok-e? Ha meghalok, azok között leszek-e majd, akiket feltámaszt az Úr az Ő eljövetelekor?" Fontos erről is gondolkodnunk. Vessünk számot az életünkkel. Éljünk úgy ma, hogy örökké jól érezhessük majd magunkat a mi Teremtőnk országában. Ugyanis, ha ma nem törődsz ezzel, nem foglalkozol vele, mert annyi más dolgod van, akkor nem fogod majd jól érezni magadat egy olyan helyen, ami számodra ismeretlen. Ugye, nem szeretnéd ezt? Hívlak, gyere, készüljünk együtt a nagy találkozásra, hogy Jézus eljövetelekor, akár élünk, akár feltámaszt minket, de mindenképpen vele legyünk.