Megdöbbentő!
Mi vetettünk ágyat a gonosznak, miért csodálkozunk, hogy a nyakunkra költözik?
Elmennek a fiataljaink?
Miért vállalnák az általunk felhalmozott adóssághegyeket?
Húsz éve folyamatosan vesszük fel minden évben a kölcsönt, mert jobban, kényelmesebben akarunk élni, mint amennyire a munkavégzésünk feljogosít. Összevegyültünk egy uzsorás kufár társasággal, és most csodálkozunk?
Döbbenetes, a hiánycél évente csak 3 százalék?!
Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.
Fojtogatnak a bankárok?
Nem kellett volna felvenni a kölcsönt!
Keseregni fölösleges!
Eső után köpönyeg!
Mi a megoldás? - kérdezik itt is, ott is. Nem az a kérdés, hogy a múltban mit kellett volna tenni, hanem itt és most mit kell tennünk!
A cári Oroszország az uzsorás bankárok karmai között vergődött, ezért a fényűző életmódhoz szokott vezető rétegét a nagy októberi forradalomban elhajtotta, és nagyrészt, mint halálos ellenségét, kiirtotta.
Milliók és milliók haltak meg, és nyomorodtak meg, és nemcsak Oroszországban. Németország a fojtogató pénzügyi örvényből próbált kitörni, és végül Hitler vezetésével egy világégés szörnyű kataklizmájába rántotta az emberiséget.
Nemcsak a politikusok és a katonák, de a pénzvilág bűne is volt a második világháború!
A valóság az, hogy mi mindannyian tápláljuk, éltetjük a kapzsiság ördögét, mi hizlaljuk legyőzhetetlenné!
Nem vállalsz gyermeket, így a pénzedből nem földet, otthont veszel a gyermekednek, a jövődet nem a fiadra bízod, hanem bankot keresel, olyan emberekre bízod a pénzedet, akik a legnagyobb kamatot ígérik.
Persze, őket is viszi a bírvágy szelleme, és a pénzeddel, mint a cápák, vetik magukat a pénz világába.
Nincs kegyelem, ha nem sikeres ragadozók! És te, ha a pénzedet veszélyben érzed, hát te is könyörtelenül visszaveszed az utolsó vasig, és más bankra bízod.
Nincs megállás, a tőzsdék, a bankok, a pénzvilág modern kártyajátékai, és ha játszol, munka nélkül is gazdag lehetsz... de valóban az lehetsz?
A fogyasztás, a birtoklás vágya, a gonosz lény vadászkutyái űznek, hajtanak a vesztedbe.
Az Isten által mindannyiunknak adott anyagi javak bölcs elosztása hatalmas feladat!
A múltban ott van a sokszoros félelmetes kudarc!
A kapzsiság, az önzés, a pénz, mint pusztító fenevad, szedi az áldozatait.
Van más megoldás?
Egyetlen elfogadható válasz a mai világ haláltáncára, Jézus Krisztus válasza. Kétezer évvel ezelőtt közénk jött, és nem állt le vitázni, kiosztani senkit, hanem a szülőföldjén, Názáretben megélte a szeretteivel a maga csendes, becsületes munkáséletét.
Fenntartható vágyakat állított elénk, olyan életformát, amely elérhető, s amely boldoggá is tesz.
Szent Ferenc már nyolcszáz évvel ezelőtt az ördög ganajának nevezte a pénzt. Egyszerű, vidám életútja ma is járható. Fenntartható, tiszta öröm után kell kinyújtanunk a kezünket. Olyan öröm után, amelyet nem esz meg a rozsda, amelyet nem rág szét a moly, amely után másnap nem keserű a szájunk íze.
Van kiút, van válasz a recsegő-ropogó világunk kérdéseire.
Jézus, ha ma közénk jönne, ugyanazt tenné, mint kétezer évvel ezelőtt, szépen megélné a csendes, egyszerű názáreti életét a szeretteivel.
MEGJEGYZÉSEM. HA MA KÖZÉNK JÖNNE, UGYANAZT TENNÉK VELE, MINT KÉTEZER ÉVVEL EZELŐTT!
Dolgozna, alkotna, mint ács vagy földműves, vagy tanár vagy orvos, becsületesen, szorgalmasan, ott a szép szülőföldjén, ahol született.
Meg kell zaboláznunk elsősorban önmagunkban a kapzsiságot! Hajtsuk el magunktól a fölösleges fogyasztás, a birtoklás utáni vágyat.
Az autónkban sem maximalizálni akarjuk a fogyasztást. A cél az optimális, takarékos motor, amely kevés üzemanyaggal célba visz.
Miért nem ugyanez a cél az életed minden területén? Sokszor a kevés is elég, a szerény, egyszerű megoldás is célravezető.
Egy angol polgármester névnapi ünnepségén voltam. Szerény, egyszerű vacsora volt a 170 vendégnek: svédasztal kétfajta hússal, háromféle körítéssel, előétel nem volt, a végén mindenki vehetett az egyféle süteményből, az italt mindenki a saját kontójára kérhette.
Néztem a kedves 70 éves vendéglátónk egyszerű, természetes, vidám ünneplését, magamban azokra a rendezvényekre gondoltam, amelyeket itt a Kárpát-medencében rendeznek, és elszégyelltem magamat.
Igen, a soktornyos, bádogtetejű házak lakóit lenézzük, de az újgazdag rongyrázásban egész társadalmunk ott liheg a nyomukban. Fölösleges költekezéssel akarjuk bizonyítani a kiválóságunkat, és balgán, magunkat és egész társadalmunkat belerántjuk az adósság szörnyű szakadékába.
Az egyke, végzős gyerekünk tanévzárójára egész vagyont költünk, csak a fényképésznek egy egyszerű ember kéthavi fizetését adjuk gálánsan, mert fontos A LÁTSZAT.
BŰN!
Mi vetettünk ágyat a gonosznak! Miért csodálkozunk, hogy a nyakunkra költözik?
KI MINT VETI ÁGYÁT...
Elmennek a fiataljaink?
Miért vállalnák az általunk felhalmozott adóssághegyeket?
Nézzétek az ég madarait, a mező virágait!
Van megoldás! Adjátok oda a császárnak, ami a császáré, és ti keressetek olyan kincset, ami megmarad az örök életre! Ezt mondja a mi Urunk!
Ő maga is a názáreti csendes, egyszerű életével bizonyította, hogy a szeretteink körében, a szülőföldünkön becsületes, egyszerű munkás életet élve, a szép természetben boldog lehet az ember.
Ez az az út, amelyen ő is járt, és amelyen mi is járva, fenntartható életet élhetnénk, és boldogok lehetnénk.
Induljunk el Krisztus nyomában!
Forrás: Internet