Gamáliel

Furcsa dolgok történtek Jeruzsálemben. Az apostolokon Isten áldása volt, ami sok csodában is megmutatkozott, a nép vezetői megteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat és börtönbe zárták őket. Éjszaka eljött hozzájuk Isten angyala, és kiszabadította, s arra bátorította őket, hogy prédikáljanak a templomban. A tanítványok így is tettek. A nép vezetői elküldték a törvényszolgákat, hogy hozzák elő a bebörtönzött apostolokat. Üres kézzel tértek vissza, és jelentették, hogy a tanítványok nincsenek a börtönben. Kiderült, hogy a templomban tanítják a népet. Előhozták, és a nép vénei elé állították őket.

• Nem parancsoltuk, hogy ne tanítsatok Jézus nevében?
• Inkább Istennek kell engedni, mint embereknek! – volt a válasz.

A vezetők fogukat csikorgatták dühükben, s azon gondolkodtak, milyen módon ölhetnék meg a tanítványokat.

            Ekkor nem várt módon jött a segítség. Gamáliel, akit tekintély övezett, arra kérte a törvényszolgákat, hogy egy rövid időre vigyék ki a tanítványokat.

            Amikor magukban maradtak, beszélni kezdett. Elmondta, hogy több példa is igazolja, hogy amikor meghalt egy csoport vezetője, akkor a csapat szétesett, szétoszlott. Nos, ha Jézus csaló, akkor a tanítványok szétszóródnak, ha pedig Isten Fia, akkor vigyázni kell, hogy ne harcoljanak Isten ellen.

            Érvelése hatásos volt. Hallgattak rá. Behívták az apostolokat, megfenyegették őket, hogy Jézus nevében ne tanítsanak, és elbocsátották őket.

            A tanítványok pedig boldogok voltak, hogy méltókká tette őket Isten, hogy ügyéért szenvedjenek.

            Még buzgóbban tanították az embereket a templomban és házanként is. Isten áldása nyugodott meg rajtuk.

(Csel 5:34-42.)