Habakuk imája
NŐI SZOLGÁLATOK KIEMELT NAPJA
2013. június
„kELTSD ÉLETRE A TE MUNKÁDAT [BENNEM]”
Habakuk imája
Írta: Cecilia Moreno-Iglesias
Női Szolgálatok Osztályvezető
Közép- Amerikai Divízió
Szerkesztette: Jon Fowler és Carolyn Kujawa
A Generál Konferencia Női Szolgálatok Osztályának kiadványa
Kedves Testvérnők!
Ismét elérkezett a Női Szolgálatok kiemelt napja! Ebben az évben témánk: „Keltsd életre a te munkádat bennem! – Habakuk imája”. Ez az összeállítás a megújulásról szól, a Jézussal való, erőteljes, egyre mélyülő kapcsolatról. Nekünk, nőknek is szükségünk van a Szentlélek megújító munkájára, arra, amit Ő tud tenni személyes életünkben, házasságunkban, gyermekeink életében. A megújulás lelki átalakulást jelent, ami a szívből jövő imától a lelkes missziómunkáig vezet.
Habakuk próféta szerint szívünk akkor készül fel a megújulásra, ha megteszünk három fontos lépést:
- Elismerjük, hogy Isten szent.
- Elismerjük, hogy Ő a Teremtőnk.
- Elismerjük, hogy Isten méltó az imádatunkra.
A Habakuk megújulásért mondott imájáról szóló anyagot Cecilia M. Iglesias, a Közép-amerikai Divízió Női Szolgálatok Osztályának vezetője készítette. Kívánjuk, hogy nyerjetek sok áldást, miközben áttanulmányozzátok!
* Nyerjetek bizonyosságot a felől, hogy Ő elvégezte üdvösségünk művét (Jn 6:28-29).
* Legyetek bizonyosak abban is, hogy Isten gyűlöli a bűnt, és a vég idején meg fogja ítélni azt (Jel 16:17-19).
* Jussatok el arra a meggyőződésre is, hogy a Szentlélek szívetekben és elmétekben végzett munkája átalakít benneteket Jézus képmására (Róm 12:1-3).
Mint a Generál Konferencia Női Szolgálatok munkatársai, kívánjuk, hogy élvezzétek a szombat délelőtti program áldásait, de kérünk arra is, hogy délután menjetek ki a környékre, és hirdessétek Isten szeretetét a szükségben lévőknek – akár a kórházakban, akár az idősotthonokban, a női menedékhelyeken, árvaházakban, vagy házról házra járva az utcákat. Ti vagytok Isten kezei, lábai, és szeretetteljes érintése a szenvedő világban! Bizonyságtételetekkel elérhettek ma emberi szíveket!
Szeretetteljes üdvözlettel:
Heather-Dawn Small
osztályvezető
Gyermektörténet
Alapige: „És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Mt 25:40).
Cél: A gyermekek megtapasztalják a bizonyságtevés áldását. Megértik, hogy Isten nagy családjának ők is fontos tagjai, és emiatt az ő segítségük is szükséges otthon a családban, a gyülekezetben, és az evangélium hirdetésében.
Interaktív tevékenység: Legyen nálad négy ajándék, de csak kettőt mutass meg a gyerekeknek. Válaszd ki kettejüket, és hívd előre. Adj nekik egy-egy kis ajándékot, majd kérd meg őket, hogy a hallgatók közül adják oda valakinek, akinek szeretnék. Amikor végrehajtották a feladatot, kérdezd meg őket, hogy érezték magukat, amikor megkapták az ajándékot, majd amikor odaadták azt valaki másnak? A két tapasztalat közül melyik tette boldogabbá őket? Beszéljétek meg röviden! Ezután vedd elő a másik két ajándékot, mondd el nekik, hogy szeretnéd te is érezni az ajándékozás örömét, és add oda nekik az ajándékokat.
A téma kifejtése
Vickyről és Miguelről mesélek nektek, akik gyerekkorukban, a város központjában egy panelház harmadik emeletén éltek. Az utca felé nyílt egy hatalmas ablak, és egyik kedvenc időtöltésük az volt, hogy figyelték, mi történik a velük szemközt lévő színház előtti téren. Egyik este úgy kilenc óra után láttak egy nagyon szegény gyerekekből álló csoportot, akik a színház elé érkezve az épület árkádjai alá terítették kartonjaikat és újságpapírjaikat, hogy ott – az esőtől védve – aludhassanak.
Nagyon szomorú jelenet volt. A nagyobbak elfoglalták a legjobb helyeket, és a kicsiktől elvették az újságpapírokat, amikkel azok próbáltak betakarózni.
Amint ezt a szörnyű jelenetet figyelték, Vicky így szólt Miguelhez: „Nekem van pár dolgom, amit nem használok, és biztosan neked is van. Gondolod, anya megengedi, hogy odaadjuk azoknak a gyerekeknek?”
„Biztosan! – válaszolta Miguel. „És talán még anya is tudna adni valamit nekik.”
Összeszedték otthon a lepedőket, takarókat, újságpapírokat, ruhákat, és némi ételt is, és odaadták azokat az utcagyerekeknek. Milyen boldogok voltak, amikor látták, mennyire örülnek mindannak, amit kaptak!
Másnap a jelenet megismétlődött. A nagyobb gyerekek elfoglalták a legjobb helyeket, és a kicsik megint védtelenek voltak. De attól kezdve Vickynek és Miguelnek szokásává vált, hogy összegyűjtötték, amit tudtak, és odaadták a szegény gyerekeknek. A fiúk pedig egyre inkább bízni kezdtek egymásban, és megtanulták, ha akarnak valamit, akkor kérjék. Vicky és Miguel arcról már ismerték őket, és néhányuknak a nevét is megtanulták.
Az évek teltek, Vicky és Miguel felnőttek, de sosem felejtik azokat a perceket, amiket ezekkel a fiúkkal töltöttek. Az adakozás öröme, amit gyerekkorukban megtapasztaltak, megmaradt szívükben, és drága emlékként őrzik.
Biztos, hogy ezek a szegény gyerekek megérezték kis társaik segítségén keresztül Jézus szeretetét.
Összegzés
Tudod, mi a legcsodálatosabb ebben a történetben? Az, hogy te, kis barátom, szintén Jézus segítő keze lehetsz! Gondolod, hogy Jézus tudott volna takarókat és ételt adni ezeknek a gyerekeknek Vicky és Miguel segítsége nélkül is? Természetesen tudott volna, de az Úr a mi segítségünkre számít, mert nagyon drágák vagyunk az Ő szemében. Azt akarja, hogy átérezzük, milyen áldás az, ha adhatunk. Olyan fiúkra és lányokra van szüksége, akik készek megosztani másokkal, amijük van, készek segítő kezet nyújtani, és akik szívesen elmondják másoknak a sok csodát, amit Isten értük tett. Te is szeretnél Jézus kis segítsége lenni?
Lehet, hogy most többen azon gondolkodtok, hogyan lehetnétek Jézus segítői. Drága kis barátaim, a válasz egyszerű. Jézus segítője vagy, amikor…
- mások rajtad keresztül hallanak Jézusról
- megtalálod a módját, hogyan segíts azoknak, akik bajban vannak
- minden szavadból és tettedből az látszik, hogy Jézus barátja vagy
- segítesz szüleidnek vagy tanáraidnak
- kész vagy megosztani másokkal azt, amid van, még ha kevés is az
- kedves és szeretetteljes vagy szüleiddel, testvéreiddel és barátaiddal
prédikáció
„kELTSD ÉLETRE A TE MUNKÁDAT [BENNEM]”
Habakuk imája
Írta: Cecilia Moreno-Iglesias
Szerkesztette: Jon Fowler és Carolyn Kujawa
Alapige: Habakuk 3:2
„Uram, hallám, amit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről!”
Cél:
Ha a Szentlélek tüzét nem tartjuk életben, ha nem lángol bennünk és közöttünk, akkor egyetlen szolgálat sem lehet örömöt adó, áldást hozó, vagy gyümölcstermő. A nők által és nőkért végzett szolgálathoz nem kevesebbre van szükség a végidőben élő nemzedék idején. Keressük tehát a Szentlélek felfrissítő erejét, hogy megszenteljen bennünket, és életre keltse szívünkben megszentelő és bizonyságtevő munkáját!
Bevezetés
Mai elmélkedésünk alapja a biztos reménység, és Habakuk próféta buzgó imádsága. Az alapige (Hab 3:1-2) nem csupán arra hív, hogy a próféta idejében uralkodó kritikus állapotról gondolkodjunk, hanem a mai korról is, ami a vég ideje, a felkészülés ideje, a kegyelem ideje, és annak ideje, hogy belekapaszkodjunk Isten ígéreteibe, és törekedjünk a megújulásra és reformációra. Annak ideje, hogy meghalljuk Isten hangját, és figyeljünk üzenetére.
Nézzük át egy kicsit Habakuk életét és szolgálatát. Nem sokat tudunk a prófétáról, de az általa közölt jövendölésekből, amelyek a Júdára következő – és majdan a babiloniak által végrehajtott – „rettenetes és iszonyatos” ítéletről szólnak (1:6-7), egyértelmű, hogy a babiloni invázió (Kr. e. 604) előtt élt.
Isten a prófétát Uzzia király halála után hívta el szolgálatra, aki oly’ nagy reformációt hajtott végre Júdában. Utódai uralkodása idején a nemzet újra kezdett elfordulni Jahvétól, valamint a rájuk bízott küldetéstől, illetve céltól. Több próféta is hívta őket megtérésre, köztük volt Habakuk is.
A próféta megfeddte a nemzetet a különböző erkölcsi aljasságok és szociális terror miatt (2:6-8), mert a gazdagok becstelen eszközökkel halmoztak fel javakat és tettek szert hírnévre (2:9-11); ártatlanok vére árán építettek házakat és városokat (2:11-14), meggyalázták szomszédaikat ahelyett, hogy szerették volna őket (2:15-17), és úgy döntöttek, hogy bálványokat imádnak (2:18-19). A Júdában tapasztalható erkölcsi bukás és lelki lázadás arra késztette Habakukot, hogy két nagy kérdést tegyen fel az Úrnak:
.
1) Először: hogyan ronthatta meg Isten népét a gonoszság és az erőszak annyira, hogy „inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet” (1:2-5)?
2) Másodszor: még ha Isten népe belemerült is a hamis ítéletek, a gonoszság és az erőszak gyakorlásába, hogyan engedheti meg az Úr, hogy egy náluk is sokkal gonoszabb nép büntesse őket fogsággal (1:5-17)?
A két kérdésre a próféta három üzenetéből érkezik válasz.
I. Az ígéret
Az első üzenet egy ígéret: Attól függetlenül, hogy mennyire bűnös és gonosz egy nép, Istennek van terve megmentésére: „az igaz … az ő hite által él” (2:4). Ez az üzenet Isten megmentő evangéliumának központi üzenete.
Nem saját jó cselekedeteink által váltatunk meg bűneinkből, hanem Isten kegyelme és igazsága által. Az egyedül hit által történő megigazulás központi szerepet kap Pál apostol evangélium-értelmezésében is. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” (Ef 2:8).
Ez az üzenet indította el a protestáns reformációt. Ez ad a világnak újra reménységet, hogy Isten jósága és kegyelme által minden férfi és nő bízhat a megváltásban. A hit általi megigazulás üzenete lett a Hetednapi Adventista mozgalom harsonaszava is, amikor a 150 évvel ezelőtt megalakult egyház hirdetni kezdte a világnak a reménységet, hogy az üdvösség egyedül a Krisztusba vetett hit által lehetséges, és a hívőkbe plántálták azt a felelősséget is, hogy hitüket Isten parancsolatainak engedelmeskedve éljék is meg a mindennapokban. Ezért félelem nélkül hirdetjük a hármas angyali üzenetet, kezdve a világnak szóló felhívással: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:7).
II. Az üzenet
Habakuk második üzenetének lényege – mint ahogy az első angyal üzenetének is: az ítélet. Habakuk 2:5-20 verseiben bátor szavakat olvashatunk arról, hogy minden nemzet és minden nép Isten ítélete alá kerül. Még ha Babilon volt is Isten büntetésének vesszeje a hűtlen Júda ellen, maga Babilon sem fogja elkerülni a Mindenható ítéletét saját bűneiért és erkölcsi lezülléséért.
Senki sem kerülheti el Isten haragját, ami a bűn ellen irányul. Amíg a bűnös nem nyújtja ki kezét hittel Isten felé, hogy hit által elfogadja tőle a megváltást; amíg nem igényli a maga számára Isten kegyelmi ajándékát, a hit általi megigazulást, addig nincs remény számára. „…az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld!” (Hab 2:20) – így hív a próféta bennünket is arra, hogy csendesedjünk el Isten színe előtt. Jöjjünk a világegyetem Istene elé meghajtott fejjel és megtört szívvel! Csak benne van reménységünk!
Ez elvezet bennünket Habakuk harmadik beszédéhez, ami a Biblia egyik legfennköltebb imádsága, és mai tanulmányunk alapja is: „Uram, hallám, amit hirdettél, és megrettenék! Uram! … keltsd életre a te munkádat” (3:2).
III. Az ima
A. „Uram, hallám, amit hirdettél”
Mi volt az az üzenet, amitől Habakuk annyira megrettent? Isten ítélethirdetése volt a gonoszság és azon nemzedék ellen, amely elhagyta Istent és az Ő igazságát, majd a bűn és erőszak útjára tért, hogy gazdagságot szerezzen.
Ez a beszéd tisztázza egészen azt, hogy az üdvösség nem emberi vívmány, hanem az Istenbe és az Ő igazságába vetett abszolút bizalom eredménye. Ez a beszéd jelenti ki világosan, hogy Istent nem lehet öntött képpé változtatni, „hazugság tanítójává” (2:18), tehetetlen emberi alkotássá formálni. Ez egy olyan nagyszerű beszéd, amely kétség nélkül hirdeti, hogy Isten mindenható Király, aki „az ő szent templomában” uralkodik (2:20). Ez egy beszéd magától a világ Teremtőjétől. Olyan beszéd ez, amely az egész földet megtérésre hívja és elcsendesedésre az Örökkévaló Isten páratlan szentsége és dicsősége jelenlétében.
A Teremtő közelségét érezvén és hangját hallván Habakuk azt mondja, félelem vesz erőt rajtunk. A félelem nagyon általános érzés. Mindnyájan megtapasztaltuk már. Az a félelem azonban, amiről az Ige itt szól, egészen mást jelent, mint pillanatnyi megrettenést. Ez a félelem akkor jelentkezik, amikor meglátjuk életünket Isten szavának tükrében. Ez a félelem a menny felé vonzza lelki iránytűnket, így az Úr félelme a bölcsesség kezdete lesz életünkben. Arra indít bennünket, hogy „gyűlöljük a gonoszt”, és szeressük az igazságot (Péld 8:13).
Talán attól félünk, hogy nem érjük el az üdvösséget. Ez az érzés időnként felbukkan bennünk a mennyei Kánaán felé vezető lelki utunkon, és kétségbe vonjuk végső győzelmünket. Habakuk szavairól talán a jól ismert ének szövege jut eszünkbe:
„Óh, az út oly hosszú,
Fáradt léptünk egyre lassul már.
Messze van-e Kánaán?
Messze van-e Kánaán?
Bűnnel, bajjal küzdve vágyunk égi békéje után,
Messze még messze van-e Kánaán?”
Hogy milyen messze van még Kánaán, azt természetesen nem tudjuk, de, hogy nincs messze, az bizonyos, és akik félik az Urat, azoknak nem kell félniük sem az ismeretlentől, sem az ígéret teljesedésétől, hiszen mi hitben élünk és hitben szolgálunk.
Miközben a végső események felé közeledünk, és az ellenség minden oldalról támad, bele kell kapaszkodnunk a hatalmas Isten kezébe. Ő a menny és föld Istene. Ő a mi erősségünk. Ápoljunk közeli kapcsolatot vele! Kérdezzük magunktól: „Készen állok arra, hogy szembesüljek az ellenség ökölcsapásaival? Van olyan hitem, ami átvisz a közeledő, küzdelmes időkön?”
B. „… keltsd életre a te munkádat”
Habakuk bizonyosságot kér arra nézve, hogy nem kell félnünk a jövőtől, és arra is ígéretet szeretne, hogy Isten mindenen átvezet bennünket, ezért így könyörög Istenhez: „Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat!”
A „kelts életre” kifejezés arra utal, hogy valamikor a múltban Júda már megtapasztalta a dicsőséget és beteljesedést, de az idő sodrásában valahol elveszítette. Júda felelős volt ezért a veszteségért, mindazonáltal a próféta azért könyörög és imádkozik, hogy Isten újra mutassa meg dicsőségét és céljait népe között. Az „évek közepette” kifejezés arra utal, hogy Habakuk tudatában van annak, milyen nehéz az élet szürke hétköznapjaiban is életben tartanai a lelki élet lángját. Nagyon könnyű pár pillanatig lángoló szívű kereszténynek lenni, amikor egy megújulási szeminárium kellős közepén, vagy egy lelkesítő prédikáció után vagyunk. Az már viszont nehezebb, hogy Jézus kezébe kapaszkodjunk nap mint nap, a monoton tevékenységek közepette, amikor esetleg anyagi gondokkal küzdünk, vagy más nehézségekkel kerülünk szembe.
Habakuk tehát azért imádkozik, hogy az Úr tartsa életben a megújulás lelkületét az egyének szívében és a közösségben is mindaddig, míg csak tart az idő; és ez az idő olvadjon egybe majd az örökkévalósággal, amikor Isten megalapítja örökké tartó országát. A megújulásnak ezt a fajta tapasztalatát úgy érhetjük el, ha jelenlegi, folyamatos, örömteli kapcsolatot ápolunk Istennel nap mint nap, mert ma van „a kellemetes idő, … az üdvösség napja” (2Kor 6:2). Sem a múltban elért eredmények sem a holnappal kapcsolatos bizakodás vagy várakozás nem teszi meg ezt értünk.
Ezért olyan fontos, hogy a megújulás napi tapasztalat legyen. Az „életre kelt” ige a héber hájah szó fordítása, aminek jelentése:
- él
- újjáéled, aggódik valamiért
- visszatér, felépül
Mit is ért Habakuk azon, hogy „Évek közepette keltsd életre a te munkádat…” ?
Először is szögezzük le, hogy Isten népe között a megújulás nem emberi erőfeszítés következtében jön létre. Sem a legintelligensebb személy, sem az ékesszólásáról ismert előadó, sem az emberek legnemesebb, legodaadóbb erőfeszítése nem képes létrehozni a megújulást. Ez a munka akkor kezdődik el Isten gyermekei szívében, amikor a Szentlélek indítja, és vezeti Isten felé őket. A megújulás gyökere tehát Isten: az Ő Igéje, az Ő Lelke, az Ő megmentő missziója, és az Ő kegyelme. Nélküle, és Igéje nélkül nincs valódi megújulás.
„Urunk, kelts életre bennünket!” A próféta szinte könyörög Istennek, és sürgeti Őt. Ha Ő nem kezdeményez bennünk megújulást, akkor teljesen tehetetlenek vagyunk. Megújulás nélkül Babilon láncai nem hullnak le rólunk. E megújulás nélkül nem részesülhetünk abban, amit Habakuk örömteli áldásában elmond: „De én örvendezni fogok az Úrban, és vígadok az én szabadító Istenemben. Az Úr Isten az én erősségem” (3:18-19). A keresztény életében a megújulás eredménye: öröm, megváltás és erő.
Mit kell Istennek megújítania bennünk?
Habakuk a harmadik fejezetben található imában azért könyörög Istenhez, hogy ismertesse meg népével jellemét és dicsőségét, másrészt a velük kapcsolatos elvárásait.
* Ismerjük el, hogy Isten szent
Az ima első szakaszában Habakuk Isten dicsőségét és szentségét magasztalja, aki a Sínai-hegyen nyilatkoztatta ki önmagát (3:3-4). Hogyan tudna akár a hívő, akár a gyülekezet megújulást átélni anélkül, hogy elismerné Isten uralmát, fenségét és szent voltát, amit oly drámai módon nyilatkoztatott ki a Sínai-hegyen, ahol nem csak dicsőségét mutatta meg, de a Tízparancsolat formájában jellemének lenyomatát is átadta Izrael népének?
A megújulás egyben felhívás arra, hogy ismerjük el Isten szentségének központi szerepét életünkben, ennek alapja és irányítója pedig az Isten törvénye iránti engedelmesség. Ha törvény nélkül maradunk – Isten nélkül maradunk. „Az igazság kovásza, ha szívünkbe fogadjuk, szabályozza vágyainkat, megtisztítja gondolatainkat, és kedvessé teszi természetünket; élénkíti értelmi képességeinket, és fokozza lelkünk erejét; elmélyíti szeretetünket és egész érzésvilágunkat” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 62. o.)
* Ismerjük el, hogy Isten a Teremtő
Másodszor, a próféta Isten teremtői tevékenységével összefüggésben beszél a megújulásról. „Megáll és méregeti a földet” (Hab 3:6). Az örökkévaló hegyek meghajolnak előtte (3:6-7). Hatalmas folyókkal osztotta fel a szárazföldet (3:9). „A nap és hold megállnak helyükön … ragyogó kopjád villanásától” (3:11). Ha az Ő dicsősége megnyilvánul, az élő és élettelen természet, ember és állat egyaránt elnémulva, tehetetlenül áll meg előtte (3:12-16). Vajon elhanyagolhatjuk, elfelejthetjük, megtagadhatjuk ezt a teremtő Istent, ha megújulást várunk a gyülekezetben? Ha elfelejtjük teremtői voltát, akkor elveszítjük hatalmát is! Hogy is mondhatnánk el akkor ezt az imát: „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsolt 51:10)?
* Ismerjük el, hogy Isten méltó az imádatunkra
Harmadszor, a próféta emlékezteti népét: a megújulás annak elismerésén is alapul, hogy „az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld” (2:20). Más szóval, az Úr méltó minden imádatunkra, és mi, a föld lakói arra kaptunk elhívást, hogy válaszoljunk hálával és imádattal szeretetére. Isten csak így tudja a megújulást létrehozni bennünk. Az imádathoz az szükséges, hogy Isten megváltott gyermekei legyünk. Az imádat maga után vonja, hogy Isten sáfárai is leszünk. Az imádatból az is következik, hogy bizonyságtevőkként szolgálunk. Ha imádjuk Istent, akkor hűségesen várjuk az eljövendő Királyt, és hirdetjük visszajövetelét. Az imádat erősíti bennünk Isten teremtői voltának elfogadását, annak meglátását, hogy a kereszt megváltásunk záloga, és annak teljes megtapasztalását, hogy a Szentlélek vezet mindenben, amit csak teszünk.
A megújuláshoz szükséges erő
Isten megígérte a megújulást és a reformációt egyházának az utolsó napokban. „És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak” (Jóel 2:28).
Ez Isten ígérete az egyház számára. Pünkösdkor beteljesedett, és hatalmas mozgalomként indította útjára az egyházat, amely egy emberöltő alatt ismert lett az egész világon! Az ígéret azonban az utolsó időre is vonatkozik, vagyis a mi időnkre. Ha Isten népe megalázza magát, keresi az Ő akaratát, hűséges marad Teremtőjéhez, és igényli az Ő megszentelő kegyelmét, a megújulásnak olyan árja indul el, amely – a pünkösdihez hasonlóan – elterjed az egész világon. Így a munka befejeződik, és Krisztus visszajön. „„A Szentlélek az, aki életre kelti érzéketlen lelkünk minden képességét” (Ellen G. White: That I May Know Him. Július 6-i olvasmány.)
Miért van szükségünk ma a megújulásra – jobban, mint bármikor máskor? Az oka egyszerű: hogy siettessük Krisztus visszajövetelét. Nekünk, nőknek van-e valami szerepünk a korszakok drámájának ebben az utolsó, döntő jelentőségű felvonásában? Nézzük otthonainkat! Figyeljük meg környezetünket! Vegyük észre, merre haladnak gyermekeink! Lássuk meg, mennyi feladat van még betöltetlenül gyülekezeteinkben! Ma sokkal többet tehetnek a nők Isten művéért, mint eddig bármikor!
- Hol van Mária Magdaléna?
- Hol van Mária és Márta?
- Hol van Dorkás?
- Hol van Priszcilla?
- Hol vannak Filep leányai?
- Hol van Anna, aki a templomajtónál áll őrt?
- Hol van Ellen White, aki Isten Igéjét emeli a magasba?
Nekünk, nőknek az ő nyomdokaikba kell lépnünk, hogy egy hatalmas ébredés, Isten Igéjéhez való visszatérés következhessen be még a mi korunkban, hogy otthonaink a lelki élet erődítményei legyenek, gyülekezeteink pedig hegyen épült világítótornyok. „Krisztus szeretete arra készteti az embereket, hogy részese legyen munkájának és áldozatának. Az isteni szeretet kinyilatkoztatása felébreszti bennük a kötelességtudatot addig elhanyagolt feladatuk iránt, hogy ők legyenek Jézus Krisztus fáklyavivői a világban, és misszionárius lelkületet ültet szívükbe” (That I May Know Him, július 21-i olvasmány).
Összefoglalás
Egy történetet hallottam egy gazdag indiai úrról, aki híres volt arról, hogy mennyire nem érdeklik az anyagi javak. Amiatt is tisztelték, hogy nagyon vallásos volt. Egyik alattvalója annyira kíváncsi volt, hogy elhatározta: kideríti a titkot. Miért van az, hogy ezt az uralkodót nem nyűgözi le sem az arany, sem a kincs, sem semmilyen luxustárgy, ami a birtokában van.
Miután illően köszöntötte a fejedelmet, a férfi feltette a kérdést: „Fenség, mi a titka annak, hogy mély lelki életet tud élni ilyen gazdagság közepette?”
A király így válaszolt: „Megmondom neked, de előbb menj át a palotám termein, és mérd fel gazdagságomat. Egy meggyújtott gyertyát vihetsz magaddal. De ha a gyertya lángja kialszik, fejedet vétetem.”
Miután kettesben végigsétáltak a palotán, az uralkodó megkérdezte: „Nos, mit gondolsz gazdagságomról?” Az alattvaló így válaszolt: „Nem láttam semmit. Vigyáztam, ki ne aludjon a láng.”
„Ez a titkom nekem is” – mondta a fejedelem. „Annyira igyekszem lelkemet életre kelteni, hogy egyáltalán nem érdekel a földi vagyon.”
Bár határoznánk el mindannyian, hogy életre keltjük, majd életben tartjuk benső világunkat azáltal, hogy elménkkel és szívünkkel állhatatosan az Úrra figyelünk. Így napról napra, egyre mélyebben megismerjük és megszeretjük őt. Akkor az élet küzdelmei és aggodalmai nem fognak elválasztani bennünket az Ő szeretetétől. Ennek eredményeképpen pedig növekedni fog családunk és az egész emberiség iránti szeretetünk. Életünk boldog lesz, készülünk az örök életre mennyei Atyánkkal, és másokat is erre készítünk.
Szent kiváltságunk, hogy nők egy különleges csoportjához tartozhatunk. A végidőkben élünk, a körülöttünk zajló események egészen egyértelművé teszik, hogy Jézus eljövetele igen közel van. Eljött az idő, amikor nekünk, adventista nőknek el kell fogadnunk megbízatásunkat a jó és rossz közötti nagy küzdelem záró jeleneteiben.
Habár örülünk, hogy annak a csodálatos reggelnek a hajnalán élünk, amikor minden bajunk és bánatunk örök örömbe fordul, ugyanakkor fel kell készülnünk a végidőben zajló hatalmas konfliktusra. Tudjuk, hogy olyan nyomorúság lesz, amilyen nem volt még. Most kell tehát mennyei Atyánkhoz ragaszkodnunk, és erősen kapaszkodni szeretetének és kegyelmének bizonyosságába.
A Habakuk név jelentése: „erősen átkarolni”, „örökre ragaszkodni hozzá,” „soha el nem engedni.” Ha mindnyájan elhatározzuk, hogy Habakukhoz hasonlóan mi is erősen belekapaszkodunk Isten kezébe, akkor megtapasztaljuk, hogy életre kelti munkáját bennünk.
***