Halottak napja

Az élőkről a halottak kapcsán

Megmozdul ilyenkor az ország. Felkeressük a temetőket. Némelyek sok-sok kilométert utaznak, hogy eljussanak szeretteik sírjához. Ilyenkor úgy tűnik, mindenki szeretettel, kegyelettel emlékezik. Talán valamit szeretnénk bepótolni, amit nem tettünk meg, amíg élt, amíg köztünk volt az elhunyt. Sokfelé megfordulok, van néhány megdöbbentő kép az emlékezetemben.

Voltam szociális otthonban, ahol az ott élők a kaput figyelik, de nagyon ritka a látogató. Hálásak köszönésemért, mert talán fiukat, unokájukat idézem fel emlékezetükben.

Láttam, hallottam családi perpatvarokat. Petőfi szavai figyelmeztetnek: sokszor, csak ha nincs már, ismerjük fel, hogy fontos volt, értékes volt.

Sok-sok temetésen voltam. Általában ott derült ki, hogy az illető milyen nagyszerű ember volt. Kár, hogy életében ezt nem sokan mondták neki. Felvillanthatnék még képeket, amelyek azt mutatják, hogy az élőkkel olyan mostohán bánunk, s a sírjukat elborítjuk virágokkal és könnyekkel.

Jó lenne, ha tanulságul szolgálna valamennyiünknek a megemlékezés időszaka.

Jöjjön össze minél sűrűbben a család, mert ki tudja, mikor lesz, amikor már nem jöhet. Ne patvarkodjunk, civakodjunk, mert valakitől egyszer már nem tudunk bocsánatot kérni. Látogassuk meg az időseket, betegeket, mert egyszer eljön az idő, amikor többé nem tehetjük meg. Fejezzük ki szavakkal is megbecsülésünket, mert lesz idő, amikor már nem hallja meg.

Éljünk meg minden napot úgy, mintha az az utolsó lenne.

Gyürüs István