Henry Dunant és a Vöröskereszt

Henry Dunant Svájcban született, 1828-ban, egy gazdag családban. Együtt érző ember volt; idejének nagy részét főleg a szegény fiatalok támogatásával és bátorításának szentelte. Tizennyolc éves korában megalapította a Fiatalok Keresztény Egyesületét. Harmincéves korában, 1859-ben, Dunant Olaszország északi részében utazott, azzal a céllal, hogy egy algériai projektre megkapja Franciaország császárának a támogatását. De III. Napóleon császár azzal volt elfoglalva, hogy Olaszország északi részéről kiűzze az osztrákokat. A solferinói csata napján, Dunant nem hitt a szemeinek. A franciák győzelme 40.000 áldozattal járt, halottakkal és sebesültekkel, akik a véres harcmezőn ki voltak téve a sasoknak és a kukacoknak.

Dunant nem találkozott a császárral, de ez a látvány véglegesen kihatott rá és az egész világra. Dunant segédkezni kezdett, hintóját pedig Svájcba küldte, barátaihoz, tartalékokért és segítségért. Három napon át küszködött a harctéren, majd hazatért. Ott az általa látott embertelen körülmények ellen egy felhívást írt. Remélte, hogy így befolyásolni fogja az embereket és meg tudja előzni vagy csökkenteni a katonák szenvedését. Írásait Genfben nyomtatta ki, „Solferinói emlékek” (Un Souvenir de Solferino) címmel, 1862. októberében. A könyvet elküldte Európa befolyásos embereinek, akiknek lelkesedése minden elvárást felülmúlt. A könyv utolsó fejezetében Dundant néhány ajánlatot írt mobil kórházakkal, kiképzett önkéntesekkel kapcsolatosan, és kihangsúlyozta a nemzetközi közreműködés fontosságát. Öt évvel azután, az 1864-es Genfi Konvenció keretében, a Dunant által ajánlott modell szerint 16 állam egy egyezményt írt alá, amelyben meghatározták az orvosi személyzet semlegességét háború idején.  Jelképként egy fehér zászlót választottak, rajta egy piros kereszttel. Így született meg a Vöröskereszt.

Forrás: Ő Visszajön, ez kétségtelen