Hűség

„A lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, HŰSÉG, mértékletesség.” (Galata 5:22.)

Az ünnepet nem a díszlet teszi ünnepe, hanem a belőlünk áradó szeretet. A szeretet egyik legszebb kifejezése a hűségben nyilvánul meg. Ez a szó, és amit takar, mintha feledésbe merült volna. Elhalványult rokoni kapcsolatok, kihűlt barátságok, zátonyra futott házasságok, széteső családok a hűség hiányát mutatják. Gyermekkoromban az ünnepek előtt sok-sok képeslapot vásároltunk. Amikor már „írástudó” voltam, édesanyám diktálta, hogy kinek mit írjak. S nemcsak mi küldtünk, hanem - az ünnep közeledtével - a postás naponta nagy adag küldeményt tett le az asztalunkra. Néha még a néhány házzal arrébb lakó rokonoknak is küldtünk, ill. kaptunk tőlük lapot, noha szóban is kifejezhettük jókívánságainkat. Igyekeztünk kifejezni az összetartozást. Egyre fogyó listák jelzik, hogy kopnak a kapcsolatok, s a másod- s harmadrendű rokonok már kiestek az emlékezetből. A kör egyre szűkül.

Volt idő, amikor a barátságok egy életre szóltak. A baráti hűség egyik legszebb példája Jonatán és Dávid barátsága.

Miután Dávid legyőzte Góliátot, Jonatán, aki hasonlóan bátor és istenfélő fiatalember volt, megkedvelte őt. Barátságot kötött vele. Odaadta neki ruháját, fegyverét. Vigyázott barátja hírnevére. Még édesapjával szemben is megvédte, pártolta Dávidot. Pedig tudta, hogy Dávid lesz a király, ami pedig vér szerint őt illette volna meg. A királyi cím és méltóság sem tudta a barátokat elválasztani egymástól. Amikor Jonatán fiatalon meghalt, Dávid szívettépően gyászolta őt.

A házasság pillére a hűség. A házasságkötéskor a pár arra tesz fogadalmat, hogy hűségesek lesznek egymáshoz. A fogadalomban benne van az is, hogy rosszban is, bajban is kitartanak.

Azonban nagyon sok esetben akkor válnak el, amikor a legjobbak a körülmények. Még nehézségeknek sem kell beköszönniük, hogy a kapcsolat megszűnjön.

A statisztika riasztó.

Olvastam egy történetet, amely egy házaspárról szólt. Fiatalok voltak, műveltek és szerelmesek. A nászúton a fiatalasszonyt szörnyű baleset érte és lebénult. Férje egy szép, egészséges nő helyett egy beteget kapott, ezenkívül még a karrierjéről is le kellett mondania. Ha ápolni akarja feleségét, nem vállalhat olyan munkát, amely teljes embert kíván. Sokan arra biztatták, hogy adja feleségét szociális otthonba, nősüljön meg újra, hisz még hatalmas karrier állhat előtte.

A férj a megsebzett feleségét választotta, s kitartott mellette. Talán arra gondolunk, hogy egy megkeseredett emberré vált? Nem! Ez a hűséges ember azt nyilatkozta, hogy helyzetéből rengeteg tapasztalatot nyert. Olyan tapasztalatokat szerzett Istennel, amelyek kimaradtak volna életéből, ha nem ezt az utat választja.

Sok idős ember sorsa a szociális otthon. „Be kell adni!” – mondják. De ki kötelezett minket erre? Nem a lelkiismeretet akarjuk elaltatni, amikor azzal védekezünk, hogy „kényszer volt”?

„Egy özvegy édesanya el tudott tartani nyolc gyermeket, de a nyolc gyermek nem tud eltartani egy édesanyát” – hallottam egy alkalommal.

Talán nagyon szélsőséges példákat hoztam. A mi hétköznapi hűtlenkedéseink talán csak ici-picik ezekhez képest. Akármilyenek, egy biztos: betegséget jeleznek, szívünk betegségét.

Most az évvége különösen alkalmas arra, hogy leltárt készítsünk életünkben. De nem csupán azért, hogy megállapítsuk, hogy mi a gond. Az a Lélek, aki bevilágít szívünk mélyére, hozzásegít ahhoz is, hogy a szeretet gyakorlati módon valósuljon meg életünkben – odavezet Ahhoz, Aki, amikor még meg sem születtünk, hűséget fogadott nekünk, s ígéretét bűneink ellenére még ma sem szegte meg. Amikor a hűségre gondolunk, forduljunk Jézushoz. Biztos, hogy a legjobb példát választjuk. 

Gyürüs István