Idősekről válogatás
Nem kell felhagynod a nevetéssel, csak, mert öregszel,
de gyorsan megöregszel, ha felhagysz a nevetéssel!
1.A vén Simon
Egy angliai lelkész aggódva fordult egy este az egyházfihoz:
- Látta már azt a szegényesen öltözött öregembert, aki minden délben bejön a templomba és utána azonnal kimegy? A lakásom ablakából szoktam figyelni, és meg kell mondanom, a dolog nyugtalanít. Végül is komoly értéktárgyak vannak a templomban. Próbálja meg egyszer kikérdezni!
Az egyházfi már másnap megszólította az öreget:
- Mondja csak, mi indítja magát tulajdonképpen arra, hogy a templomba jöjjön?
- Imádkozni szoktam - felelt az ember nyugodtan.
- Nana, talán mégsem egészen úgy van! Ahhoz túl rövid ideig marad. Egyszerűen odamegy az oltárhoz s azonnal vissza is fordul. Mit jelentsen ez?
- Így van hagyta helyben a szegény öreg -, csakhogy én nem tudok hosszú imákat mondani. Ezért minden délben eljövök, és egyszerűen így szólok: „Úr Jézus itt van Simon!” Kicsi ima ez, de úgy érzem, az Úr meghallgatja.
Nem sokkal ezután a vén Simont elütötte egy teherautó, és kórházba került. Olyan vidám benyomást kelt mindig, pedig tudom, hogy fájdalmai vannak - mondta neki egyszer az ápolónővér.
- Hogy is lehetne másképp, hiszen mindennap látogatóm van! - válaszolt Simon.
- Látogatója? - ámult el a nővér. - Soha nem látok magánál senkit. Mikor jön ide az illető?
- Minden délben ott áll az ágyam lábánál, és szívemmel hallom, amint mondja: „Simon, itt van Jézus!”
Élet és Világosság 1994/10
A magányt nem ismerem!
Magányos? Nem! Magányos nem vagyok.
Hisz soha nem vagyok magam.
Ha szól az Úr, s szavára hallgatok,
Minden magánynak vége van.
Ha kis szobámban egyedül vagyok,
s figyelek csendesen,
bennem sok drága Ige felragyog,
s vigasztalást, új erőt ad nekem.
Hiszen annyi nehezet éltem át
hosszú, fárasztó életutamon.
Miért vágynék arra, a világ mit ád,
ha hitem engem hazafelé von?!
Imára kulcsolom fáradt kezem,
- tudom, Uram többet most nem kíván -,
s életem új fényben szemlélhetem,
ámulhatok isteni uralmán.
Közelsége elűz minden magányt.
Szent üzenetein gondolkodom
és hitem már a jövendőbe lát.
Milyen öröm: vár örök otthonom!
Világ, nem nyitok már ajtót neked.
Csak Te légy velem, Uram, Mesterem!
Köszönöm áldott közelségedet!
Velem vagy! A magányt nem ismerem.
Németből ford.: Túrmezei Erzsébet
“A városi misszió egyik munkatársa beszélt egy kedves, igen szegény, beteg özvegyasszonyról. Meglátogatta a nagyváros bérkaszárnyájának padlásszobácskájában, ahol magányosan lakott. Hallott már felőle, de nem panaszkodó, csüggedt beteget talált, ahogyan várta, hanem Istennek boldog, dicsérettel teli szívű gyermekét ismerte meg. Egyszerűen felelt a részvevő kérdésekre, s magányossága, sokféle nélkülözése ellenére is arról tett bizonyságot: ‘Annyi mindenért kell hálát adnom, hogy néha sokáig nem is jutok a kéréshez.’”
Uram, érzem, hogy öregszem!
Sejtem, hogy hamarosan az öregek közé tartozom.
Te is tudod ezt.
Őrizz meg a fecsegési hajlamtól!
Ne engedd úgy vélni, hogy nekem minden alkalommal
és mindenhez hozzá kell szólnom.
Segíts belátni, hogy néha talán nincs igazam.
Szabadíts meg attól a hiú törekvéstől,
hogy én akarjam rend behozni mindenkinek a dolgát.
Őrizz meg attól, hogy mindennapi életem minden apró-cseprő dolgával másokat untassak.
Adj türelmet, ha mások panaszolják el nekem szenvedéseiket,
de pecsételd le számat, ha én szeretném egyre súlyosbodó fájdalmaimat,
fogyatékosságaimat kiteregetni.
És ha mégis beszélek róluk,
segíts úgy szólni,
hogy szavaimmal a Te kegyelmedet el ne homályosítsam!
Tégy késszé segíteni, de add, hogy ne legyek túlbuzgó!
Gondoskodjam másokról szívesen, de ne akarjak rajtuk uralkodni
S végül, ne hagyj elmagányosodni!
Szükségem lesz akkor néhány barátra, néhány jó barátra, Uram.
Hiszen ezt Te is tudod!
De mindenekelőtt Rád van szükségem!
Formáld ki bennem arcodat!
Érlelj meg, és add, hogy örüljek az örökéletnek!
Ámen!
Idősek reggeli imája
Felébredtem, Uram, de ne haragudj, ha azzal kezdem, talán jobb lett volna, ha már Tenálad ébredek fel.
Öt-hat évtizeddel ezelőtt nem gondoltam, hogy ilyen hosszú ideig fogok élni. Te tudod, Uram, hogy mi jár az öregséggel. Ha lehet, add meg nekem, amit kérek:
Add, hogy amikor gyötörni kezd a fájdalom, vagy nem kapok elég levegőt, vagy zúg a fülem, akkor jusson eszembe, hogy sokáig voltam egészséges. Most ezt az időt akarom megköszönni, mert akkor nem jutott eszembe, hogy naponta hálát adjak érte.
Látod, Istenem, mennyi mindent szeretnék még tenni. De napról napra jobban fáj a tehetetlenségem. Kérlek, segíts, hogy ne csüggedjek el, legyen erőm újra kezdeni!
Bárcsak tudnék másokon segíteni! De egyre inkább tapasztalom, hogy semmi hasznomat nem veszik. Segíts elviselni a kiszolgáltatottságomat!
Taníts arra Uram, hogy tapintatos legyek, hogy elviseljem magányomat, hogy jól érezzem magam veled kettesben, csendben.
Segíts, hogy ne legyek irigy öreg a fiatalokkal szemben. Azt is tudod, mennyire fáj, amikor a fiatalok nem érdeklődnek irántam, nincs idejük meghallgatni a problémáimat, és belém fojtják a szót. Add, hogy ne fájjon ez! Hadd tudjam szeretettel elviselni a környezetemet, hiszen engem is nehéz elviselni.
Istenem, mindent elfelejtek, de kérlek, ne okozzak feledékenységemmel senkinek kellemetlenséget. De főleg ne feledkezzem meg Terólad és a Te irgalmadról!
Add, hogy ma is tehessek valami jót, legalább egy kedves szót, egy mosolyt mások felé, hiszen vannak még nálam is gyöngébbek. Segíts, hogy ne zúgolódjam, lázadozzam, inkább hálával teljék meg a szívem irántad és mindazok iránt, akikkel kapcsolatban vagyok.
Ha pedig ez lenne életem utolsó napja, akkor alázatos szívvel a Te kezedbe ajánlom lelkemet mennyei Atyám!
Vetés és aratás (2004/4) 42. évf. 4. szám 25. oldal
Ima az élet alkonyán
Az alkonyathoz érkeztem, Istenem. Életemnek fáradt óramutatói - mint az öreg ingaóráé itt mögöttem a falon - körbejárták, ezerszer már, az ismerős utat.
Köszönöm mindazt, ami lassan már mind a hátam mögé kerül. Életemet, ezt a csodálatos nagy ajándékot. Köszönöm az örömet és a szomorúságot. A társakat és a magányt. A munkát és a pihenést. Az erőt és az egészséget.
Köszönöm a sok boldog élet-titokra nyíló ajtót. És most már azt is köszönöm, hogy a sok ajtó kitartó kopogtatásom ellenére is mindig zárva maradt előttem.
Igen, Uram. Most már, az út végén, meg tudom köszönni a füstbe ment terveket, a meghiúsult reményeket, a valóra vált álmokat és ábrándokat is.
Köszönöm mindazt, amit adtál, és most már mindazt is, amit megtagadtál. Neked volt igazad, Uram. Nem vagy adósom semmivel. Könyörgöm légy velem mindabban, ami még előttem van. Légy velem, ha szenvedés, ha hosszú betegség, ha vigasztalan magányosság kíséri is majd az utolsó lépéseket. Ne emlékezzél meg hibáimról és bűneimről. Azokról sem, amelyeket már rég elfejtettem, de azokról sem, amelyeket soha nem tudok elfelejteni már.
Maradj velem, amikor az erő, az egészség és életkedv ajtói egyre nehezebben nyílnak elnehezülő kezem nyomán. Köszönöm, hogy kegyelmed ajtaját így tártad szélesre előttem, hogy soha senki be nem zárhatja már.
Könyörgöm mindazokért, akik fiatalos és türelmetlen kíváncsisággal topognak az előttük még lezárt élet-ajtók előtt. Segítsed őket, nehogy idő előtt akarják kifeszíteni a jövendő zárait. Segítsed őket, hogy mindig a jó ajtókon kopogtassanak és zárd be előttük a veszedelemre nyílókat.
Segíts együtt örülni azokkal, akik előtt ott áll még az élet minden gazdag szépsége. Mindaz, ami lassan már mögém kerül.
Légy mindazokkal, akik félnek átlépni a holnapok küszöbét. Tudod, hogy sokunkat, fiatalokat is, meg-megszorongat a jövőtől való félelem, okát se tudjuk néha, miért. És vannak, de hányan, akik előtt mások gonosz önzése zárja be az emberhez méltó, szép és nyugodt élet ajtaját.
Segíts, hogy szereteted erejével tudjak szólni és cselekedni azok között, akiket rám bíztál. Hadd örüljek úgy az életnek, ahogyan én örülhettem annyiszor.
Kegyelmed ajtaját szélesre tárad, Uram. Nem félek átlépni már a legutolsó küszöbön sem. De addig hadd tárjam ki, csendes derűvel, mások előtt, szereteted- boldogság- ajtaját. Ámen.
Simo Talvitie: Arkisia rukouksia /Hétköznapi imádságok / c. könyve nyomán ford. Schreiner Vilmos
Utunk Atyánkhoz érkezik …
(Üdv és Adventi énekek-ben 321-es.)
Utunk Atyánkhoz érkezik,
Ki tudja, tán’ már holnap.
A fájdalom majd megszűnik,
És vége bűnnek, gondnak.
Refr.
Az út véget ér,
Ki tudja, tán’ már holnap.
Testvér, Jézus kér,
Légy kész, ha mennyből szólnak!
Szomorkodom, bár nincs okom,
Tudom, elrejt Ő minket.
Az égi hon lesz otthonunk,
Atyánk már holnap inthet.
Refr.
Te fáradt szív, készülj velünk,
Ott vár reánk a béke.
Már gyógyul is minden sebünk
A Bárány énekére.
Refr.