Igyekezet
Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek, ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. (Fil 3:13-14)
Ami mögöttem van, elfelejtem! De nehéz is ez!
Néha olyan jónak tűnik kicsit újra átélni a bajt, sajnálgatni magamat. „Szegény én! Hogy nekem mennyire kijutott az életből?! Én aztán szenvedtem eleget!” (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy valahogy a jó dolgok nem jutnak olyan gyakran eszünkbe, mint a rosszak!)
Pál elhatározta, hogy csak előretekint. Ezt olvashatjuk róla. „Noha Isten angyalai kijelentették Pál apostol győzelmét a hit erős küzdelmében; a Menny pedig örvendett a kitartó igyekezetének, s annak, hogy a jutalomra tekintve, minden mást szemétnek ítélt; bár az angyalok örömujjongva hirdették is a diadalát, Pál mégsem dicsekedett a sikerével. Ilyen magatartást tanúsítson Krisztus valamennyi követője, amikor a romolhatatlan koronáért folytatott küzdelmében előbbre haladni igyekszik.” (Apt)
Előretekintett... a célra! Sokszor figyelem a futókat. Persze, hogy kicsit jobbra is meg balra is pillantanak – hol is tart az ellenfél –, de a cél az, ami minden másodpercben a szemük előtt lebeg. Így kellene nekünk is.
Persze, az már más kérdés, kinek mi a célja.
Lehet, hogy egy fokkal feljebb kerülni a ranglétrán.
Talán, hogy a gyermekem befejezze az óvodát… iskolát… főiskolát… jó munkahelyet találjon.
Vagy éppen összejött a pénz a beugróra a kocsihoz… a házvásárláshoz… a nyaralóhoz… a külföldi utazáshoz!
Pál célja egészen más volt! „…ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” Mi a célja? A Jézus Krisztus által megígért jutalom. A menny! Mindent ez alá rendelt. Ez a legfontosabb. Az elérendő, és az elérhető jutalom. Más nem érdekli.
Neked mi a célod? Tudsz nekidőlve, nekifeszülve, kitartóan küzdeni a cél eléréséért? Annak a célnak az eléréséért, amiért egyedül ÉRDEMES!?