Ima az élet alkonyán

Az alkonyathoz érkeztem, Istenem. Életemnek fáradt óramutatói- mint az öreg ingaóráé itt mögöttem a falon- körbejárták, ezerszer már, az ismerős utat.

 Köszönöm mindazt, ami lassan már mind a hátam mögé kerül. Életemet, ez a csodálatos nagy ajándékot. Köszönöm az örömet és a szomorúságot. A társakat és a magányt. A munkát és a pihenést. Az erőt és az egészséget.

 Köszönöm a sok boldog élet-titokra nyíló ajtót. És most már azt is köszönöm, hogy a sok ajtó kitartó kopogtatásom ellenére is mindig zárva maradt előttem.

 Igen , Uram. Most már, az út végén, meg tudom köszönni a füstbe ment terveket, a meghiúsult reményeket, a valóra vált álmokat és ábrándokat is.

 Köszönöm mindazt, amit adtál, és most már mindazt is, amit megtagadtál. Neked volt igazad, Uram. Nem vagy adósom semmivel. Könyörgöm légy velem mindabban, ami még előttem van. Légy velem, ha szenvedés, ha hosszú betegség, ha vigasztalan magányosság kíséri is majd az utolsó lépéseket. Ne emlékezzél meg hibáimról és bűneimről. Azokról sem, amelyeket már rég elfejtettem, de azokról sem, amelyeket soha nem tudok elfelejteni már.

 Maradj velem, amikor az erő, az egészség és életkedv ajtói egyre nehezebben nyílnak elnehezülő kezem nyomán. Köszönöm, hogy kegyelmed ajtaját így tártad szélesre előttem, hogy soha senki be nem zárhatja már.

 Könyörgöm mindazokért, akik fiatalos és türelmetlen kíváncsisággal topognak az előttük még lezárt élet-ajtók előtt. Segítsed őket, nehogy idő előtt akarják kifeszíteni a jövendő zárait. Segítsed őket, hogy mindig a jó ajtókon kopogtassanak és zárd be előttük a veszedelemre nyílókat.

 Segíts együtt örülni azokkal, akik előtt ott áll még az élet minden gazdag szépsége. Mindaz, ami lassan már mögém kerül.

 Légy mindazokkal, akik félnek átlépni a holnapok küszöbét. Tudod, hogy sokunkat, fiatalokat is, meg-megszorongat a jövőtől való félelem, okát se tudjuk néha, miért. És vannak, de hányan, akik előtt mások gonosz önzése zárja be az emberhez méltó, szép és nyugodt élet ajtaját.

 Segíts, hogy szereteted erejével tudjak szólni és cselekedni azok között, akiket rám bíztál. Hadd örüljek úgy az életnek, ahogyan én örülhettem annyiszor.

 Kegyelmed ajtaját szélesre tárad, Uram. Nem félek átlépni már a legutolsó küszöbön sem. De addig hadd tárjam ki, csendes derűvel, mások előtt, szereteted- boldogság- ajtaját. Ámen.

Simo Talvitie: Arkisia rukouksia /Hétköznapi imádságok / c. könyve nyomán ford. Schreiner Vilmos