Interjú a tíz leprással
2014.03.03 09:54
Vajon mit válaszoltak volna?
Ugyanazt a kérdést tettem volna fel kilenc embernek. Nemrég még mind leprások voltak:
- Miért nem mentél vissza Jézushoz, hogy köszönetet mondj gyógyulásodért?
Íme a vélt válaszok:
- Tulajdonképpen nem vagyok én hálátlan természetű, csak először meg akartam mutatni a családomnak és ismerőseimnek, hogy egészséges vagyok. Utána megköszöntem volna, de Jézus már továbbment.
- Természetesen köszönetet akartam mondani Jézusnak, de csak nem megyek oda hozzá azzal a samaritánussal együtt, hiszen én hívő izraelita vagyok. És mielőtt sikerült valakit találnom, akit odaküldhetek hozzá, Jézus már továbbment.
- Nem akartam pusztán szavakkal köszönetet mondani, hanem egy szép ajándékkal. De én szegény ember vagyok, és semmit sem találtam, ami megfelelt volna.
- Tulajdonképpen én meg akartam köszönni Jézusnak. Mielőtt megmutattam magam a papoknak, meggyógyultam, de nem tudtam, hogy mindig így lesz-e. Most már tudom, de Jézus nincs többé.
- Majdnem visszamentem én is a samaritánussal, hogy Jézusnak megköszönjem a gyógyulásomat. De akkor sok ember előtt kellett volna kimondanom, akik körülvették, hogy “leprás voltam és te meggyógyítottál.” Szégyelltem magam és nem mentem vissza.
- Tulajdonképpen köszönetet akartam mondani Jézusnak - de aztán eszembe jutott, hogy azért a sok jóért sem vár köszönet, amit nagyon sok emberrel tesz, így én sem ragaszkodtam hozzá.
- Máskor nem vagyok én hálátlan - de a viszontlátás örömében egyszerűen megfeledkeztem róla, és amikor újra eszembe jutott, Jézus már továbbment.
- A sok leprás közül Jézus biztosan azért gyógyított meg éppen engem is, mert nagyon rendes ember vagyok.
- Én igazán meg akartam neki köszönni. De a legtöbben nem mentek vissza hozzá és én mindig azt teszem, amit a többiek.
- A samaritánustól is megkérdeztem:
- Miért köszönted meg, hogy meggyógyultál?
Így válaszolt:
- Ha nem vennék levegőt, nem élnék. Nem tudtam volna a nélkül hazamenni, hogy ne mondjak köszönetet Jézusnak.
Lukács 17:11-19
(Indiából)
***