Isten törődik velünk

• “Mielőtt kiáltanának, én már válaszolok.” (Ézsaiás 65:24)

Amikor Hudson Taylor misszionárius első ízben utazott Kínába, a vitorlás hajó útját sokszor akadályozta a szélcsend és az ellenszél. Egy alkalommal egy olyan sziget mellett hajóztak el, amelyen kannibálok laktak. És éppen itt megint alábbhagyott a szél és a  hajó tükörsima vízen lassan sodródott a veszélyes partok felé. Az utasokat elfogta a rémület, ha arra a borzalmas fogadtatásra gondoltak, amelyre számíthattak. A kapitány ebben a nagy szükségében a misszionáriushoz fordult és azt mondta neki:

• Ön hisz abban, hogy Isten meghallgatja az imádságot. Nos, kiáltson hozzá! Ha ön imádsága nem segít, mindnyájan elvesztünk.
• Imádkozom - felelte Hudson Taylor - de csak azzal a feltétellel, ha felvonja az összes vitorlát, hogy a szélnek, amit Isten küld,  legyen mibe belekapaszkodnia.

A hitetlen kapitány nem akarta nevetségessé tenni magát és a teljes szélcsendben felhúzatni a vitorlákat. A misszionárius azonban kijelentette, hogy addig nem imádkozik, amíg a kapitány nem teljesíti az ima meghallgatásának feltételeit. Egyre közelebb sodródtak a parthoz. S akkor végre a kapitány teljesítette utasának kívánságát, noha a levegő meg sem rezdült.  Hudson Taylor visszavonult kabinjába, és az Úr elé vitte nagy nyomorúságukat. Miközben még imádkozott, hangosan kopogtak az ajtaján. A kapitány állt az ajtó előtt és így kiáltott:

• Még mindig imádkozik, hogy meginduljon a szél? Abbahagyhatja. Erősebb szél támadt, mint amennyire szükségünk van. - és így is volt. A legnagyobb veszély pillanatában, amikor a hajó már egészen közel volt a szárazföldhöz, feltámadt a szél, amely visszavitte a hajót a nyílt tengerre.

H. N.