János, a filozófus
János a filozófus
Gyakori kérdés, hogyan kell megállnunk a világban. A fő kérdés aztán olyan gyakorlati kérdésekben fogalmazódik meg, mint például lehet-e nézni Star Wars filmet, vagy nem. Jézus a főpapi imájában úgy imádkozott, hogy Isten ne kivegye, hanem megtartsa a tanítványokat a világban, vagyis tanítsa meg nekik, hogy lehet a rossz világban jól élni. A tanítványok hogyan oldották meg ezt a feladatot? Például úgy, hogy nem elzárkóztak a világtól, hanem felhasználták a saját ügyükhöz. Ennek egyik módja volt például, hogy a világ érvelését a világról a maguk szolgálatába állították. Így vált például Jánosból filozófus. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy néha azért nem értjük a bibliai szövegeket, mert légüres térben próbáljuk érteni, miközben a tanítványok az adott kor kultúráját és nyelvét, tudományát használva alkották a mondandójukat!)
Íme egy példa: En arkhé en ho logosz… – kezdetben volt az ige… (János prológus). Figyeljétek a két kulcsszó akkori jelentését!
A filozófia első kérdése: a világban rend van, vagyis jól vannak elrendezve a dolgok (kozmosz), azonban kérdés, hogy mitől/kitől? Mi határozza meg a világ működését? Ez az elv az arkhé: olyan állapot, elem vagy erő, amelyből a világ létrejött, és amelynek a segítségével fönnáll. Fontos, hogy az arkhé egyszerre jelent kezdetet és elvet. A görög gondolkodás szerint az adott helyzetet, a világot elrendező és irányító elv magyarázata a kezdetben keresendő. A jelen pillanatot irányító törvényszerűség egyúttal annak a pillanatnak a létrehozó oka is. Vagyis ugyanaz a kezdete és az oka a létnek, mint a lét működésének. Az arkhé alapító kezdet és irányító elv, amely változatlan (lásd: nincs benne változás, vagy változásnak árnyéka – Jakab). A világ viszont változik, minden pillanatban más és más. Tehát az arkhéra az állandó lét, míg a világra a változás a jellemző. A görögök a változás három fő fajtájáról beszéltek, a mozgásról, a keletkezésről és a pusztulásról.
A kérdés, hogyan változhat a világ, ha az arkhé állandó?
Az arkhé a valódi, állandó létező; a tapasztalati világ pedig változó. Már a preszókratikusok megfogalmazzák azt a fontos szembeállítást, amely az egész görög filozófiát meghatározza. Két megismerési mód létezik: vélekedés (doxa) és tudás (episztémé). A változó természeti világról tapasztalati úton szerzünk tudomást, ebből lesz a vélekedés (doxa). Az állandó arkhéról gondolkodás útján alkotunk fogalmat, ebből származik a tudás (episztémé). Az előbbi megbízhatatlan, az utóbbi megbízható. Az emberek és társadalmak többsége bizonyos vélekedések, nem pedig a tudás alapján rendezi be életét. Az apostolok ezzel a kettősséggel szállnak szembe, és mondják, hogy sem a doxa, sem az episztémé nem megbízható, hanem egyedül a pistis, vagyis az Istenbe vetett bizalom. Ennek oka, hogy sok filozófus (szofisták pl.) tagadják a mindenki számára egyformán belátható, vagyis abszolút tudást (episztémé). Vagyis szerintük az embernek sosem lehet bizonyossága a valódi tudás, ismeret felől.
A vélekedés és tudás ellentétét fogalmazza meg Hérakleitosz is, és ehhez egy igen fontos kifejezést alkalmaz, a logoszt. A logosz a görög filozófia egyik központi fogalma. Sok jelentése van: beszéd, szó, bizonyíték, szónoki beszéd, elbeszélés, tanulmány, tudomány, vélekedés, szám, számarány, viszony, igazság, alapelv, törvény. Hérakleitosz szerint „minden a logosz szerint történik”. Az embereknek e logosz szerint kellene élniük, azonban nem ismerik föl a logoszt.
A logosz megismerése tudást (episztémé), nem pedig vélekedést (doxa) jelent. A Szókratész utáni két nagy filozófus közül Platón szerint az egyén tiszta tudása és a kozmosz ugyanazt a logoszt hordozza, míg Arisztotelész arról beszél, hogy az ember az egyetlen élőlény, akinek logosza van. A későbbi filozófusok a világot és az embert irányító törvényt nevezték logosznak.
És egy idézet: „A logoszra hallgatva bölcs dolog egyetérteni azzal, hogy minden egy” (Hérakleitosz - Hippol. Ref. 9, 9, 1). A párhuzam szerintem egyértelmű.
Összefoglalva: János (és a többi tanítvány, főleg Pál) a kor filozófiai szó és fogalomkészletét alkalmazza a kor számára átadandó ismeret átadására. Úgy beszéltek, ahogy az emberek értették, az emberek világfelfogását használták fel arra, hogy új világfelfogást értessenek meg (ahogy Pál tette ezt Athénban). A filozófia világnézetet adott, amely veszélyes lehetett. Ennek ellenére a tanítványok egyike-másika komoly filozófiai tudással bírt, amit persze nem arra használt, hogy jól fizetett bölcselő legyen, hanem megfordította a dolgot, és meggyőzte a világot a saját "világi fegyverével".