Felfedezések a próféciákban

Jézus Krisztus szenvedése, halála és feltámadása

Jézus szenvedését és megaláztatását Ésaiás próféta 7 évszázaddal korábban leírta. Nézzünk meg írásaiból néhány szemelvényt!

“Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (És.53,7.)

“... életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!” (És.53,12.)

A fenti sorok felidézik gondolatainkban azokat a jeleneteket, amelyeket az evangéliumokban olvastunk.

Jézus alázatosan, türelmesen, némán viselte a szenvedést és kínzást. Bűnösök között feszítették meg, két lator között volt az Ő keresztje. Rettenetes fájdalmai között is imádkozott kínzóiért, hogy Isten bocsássa meg tetteiket, mivel nem tudják, hogy mit tesznek.

            Amikor Dávid a 22. zsoltárt írta, még egy évezred volt hátra a Messiás születéséig. A kivégzési mód a zsidóknál a megkövezés volt. Ezt még az apostoli korban is így gyakorolták. (Lásd István vértanú megkövezését!) Isten mégis kijelentette, hogy a Messiás más módon fog meghalni.

“... átlyukasztották kezeimet és lábaimat” (Zsolt.22,17.)

Ez a szakasz világosan közli velünk, hogy keresztre fogják feszíteni, a rómaiak szokása szerint, amit i.e. 170-ben vezettek be. Az isteni szó most sem tévedett!

A kivégzést végző katonák között szokás volt, hogy a kivégzettek ruháit, személyes tárgyait egymás között elosztották. Jézus Krisztus szegény volt. Alig volt valami, amit hátrahagyhatott volna. Viszont felső ruhája egybeszőtt volt. A katonák nem szabdalták darabokra, hanem úgy döntöttek, hogy sorsvetéssel döntik el, hogy kié legyen. Sorsvetésükkel igazolódott a prófécia, amely így hangzott:

“Megosztoznak ruháimon és köntösömre sorsot vetnek.” (Zsolt.22,19.)

Az izraeliták Egyiptomból való szabadulásuk emlékére évről-évre megünnepelték a páska-ünnepet. A pászkabárány csontjait, amely előképe volt Jézusnak, Isten áldozati bárányának, nem volt szabad megtörni. A Zsoltár erről így szól:

“Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból” (Zsolt.34,21.)

Nem sok esély volt e prófécia beteljesedésére, mivel a kivégzés pénteken történt, a szombati nyugalomnap előtt. A bibliai időszámítás szerint a szombat péntek este naplementkor kezdődik. Ráadásul ez a szombat egy kiemelt ünnep volt. A keresztrefeszített emberek lassan haltak meg. Előfordult, hogy erősebb fizikumú ember napokig is haldoklott. Hogy néz ki egy ünnep, haldokló emberekkel a kereszten? Így hát a zsidó papok kérésére a római kivégzőosztag tagjai egy kis “csaláshoz” folyamodtak. Eltörték a két lator lábát, hogy ne támaszkodhassanak rájuk, és így előbb beálljon a fulladásos halál. Várható volt tehát, hogy az Ő csontjait is megtörik a katonák. Amikor Jézushoz értek, Ő már halott volt. Meghasadt a szíve az emberiségért. Nem volt szükség arra, hogy besegítsenek gyorsabb halálába. Ezért nem törték meg lábszárcsontját. Beteljesült ez a prófécia is!

            Jézus Krisztust levették a keresztről, és eltemették. Halála után az enyészet lett volna osztályrésze, mint bármely más embernek. A Biblia azonban azt jövendölte a Messiásról, hogy nem lesz úrrá rajta az enyészet:

“Mert nem hagyod lelkemet a Seolban, nem engeded, hogy a Te szented rothadást lásson.” (Zsolt.16,10.)

Jézus Krisztus vasárnap hajnalban feltámadt, miután a szombat óráit nyugalomban töltötte. Miután feltámadt, sok tanítványának megjelent, hogy azok tanúi lehessenek a feltámadás eseményének is.

Jézus Krisztus életének, halálának és feltámadásának próféciáit elolvasni érdekes és izgalmas dolog. Isten célja azonban több az izgalomkeltésnél, vagy kíváncsiságunk kielégítésénél.      Miközben figyelünk arra, hogy Jézus milyen szeretettel volt embertársai iránt, amikor szemléljük haláltusáját, halljuk a bűnösökért mondott elhaló imáját, részvéttel olvasunk a kereszten elszenvedett fájdalmairól, Isten szeretete megragad bennünket, mert mindezt értünk tette. Jézus Krisztus tudatosan és önként, értünk választotta ezt az utat, hogy örök élettel ajándékozhasson meg bennünket. Mióta a világ világ, csak egyedül Ő született azért, hogy meghaljon. Isten nem azért adott életet nekünk, hogy meghaljunk, hanem örök élettel akar megajándékozni bennünket.

            Jézus Krisztus szenvedett önzésünkért, képmutatásunkért, alkoholizmusunkért, házasságtöréseinkért, gyűlölködéseinkért. Ezzel lefizette bűneink árát. Aki ezt az érte hozott áldozatot elfogadja, az szabaddá válik a bűn rabságából.

Sokszor csak a nehézségek, a szívet szaggató próbák, nehéz életkörülmények döbbentenek rá arra, hogy van Megváltónk.

Ő nem csupán a próféciák Jézusa, hanem a mi barátunk is.

Olyan barát, Aki életét adta értünk. Olyan barát, aki el nem hagy, Aki nem feledkezik el rólunk. Olyan barát, Aki várja szeretettel és türelemmel, hogy elfogadjuk Őt!

Gyürüs István