Jónás kapcsán

A héten minden nap Jónás könyvét olvastam, és kerestem hozzá irodalmat, magyarázatot; szóval „tanulmányoztam ezt a könyvet”. Többféle gondolat is megfogalmazódott bennem. Néhányat szeretnék megosztani.

Jónás prédikál, Ninive megtér. Isten elfordítja a kilátásba helyezett ítéletet. Mindenki örül Isten megbocsátó kegyelmének, még az angyalok is a Mennyben, csak Jónás háborog, és szemrehányást tesz Istennek, amiért ilyen következetlenül kegyelmes.

Miért? Mert Jónás természete nem változott meg. Gyűlöli Ninivét. A saját igaza elválasztja őt Istentől.

Vajon te hogyan reagálsz arra, ha nem fogadják el véleményedet, ha valami nem úgy történik, ahogy elképzelted?

Duzzogsz?

Ítélkezel?

Morgolódsz?

Megkeseredsz?

Akkor történik ez, ha már van ugyan némi kapcsolatod Istennel, de nem tudod letenni elé igazadat, erényedet, fontosságod tudatát, véleményedet, „jóságodat”. Egészen addig, amíg ezt nem tudod megtenni, ítélkező, megkeseredett szívű ember maradsz, duzzogó, bírálgató, keserű „keresztény”! Pedig Isten örvendező, felszabadult munkatársként szeretne látni.

A kérdés ez. Embereket akarsz-e megmenteni, vagy a saját igazadat érvényre juttatni?

Mit őrzöl meg a régi, jól körülbástyázott jellemedből?

Egyetlen félelmem van. Ahogy akkor ott Isten Jónást szembesítette önmagával – és nem döbbent rá, ki is ő valójában, hogy mi van a szívében –, ugyanígy megtörténhet veled is ugyanez! Ugye, ezt te sem szeretnéd!?